„Az Írószövetség nem a Bajza utca 18., hanem egy szellemi konglomerátum” Beszélgetés Erős Kingával, a Magyar Írószövetség új elnökével

– Milyen volt elnökként belépni abba az épületbe, azokba a szobákba, ahol korábban, nagyjából egy évtizedig, a Magyar Írószövetség titkáraként dolgoztál? – Tulajdonképpen nem volt semmilyen különbség. Amikor átjöttünk a fasori gimnáziumból ide [az Írószövetség a tisztújító közgyűléseit hagyományosan a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban tartja – K. F.], a Bajza utcába, örömmel töltött el, hogy a folytonosság győzött, hogy az az út, amit Szentmártoni Jánossal elkezdtünk építeni az elmúlt kilenc évben, folytatódik: konkrétan az, hogy ne valamiféle elfekvő legyen az Írószövetségből, hanem hogy megerősödjön és továbbra is megmaradjon. A választás eredményének mindannyian nagyon örültünk. Különösebb érzések azonban nem ragadtak magukkal. Mint látod, nem költöztem be az elnöki szobába, és nem is fogok. Meglehetősen rendetlen ember vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy az elnöki szobát meghagyjuk reprezentációs szobának, én pedig maradok a korábbi irodámban. Amúgy többen kérdezték már, hogy mi változott meg az életemben – bármennyire hihetetlen, de semmi. A nap reggel felkel, este lenyugszik, csak éppen egy kicsit több a dolgom, mint korábban. Meg nagyobb a felelősségem.
– A választmány kétharmada szavazott rád a választáson. Az Írószövetségben működik egy erős belső ellenzék? – Nem, egyértelműen kiderült, hogy nem. A szövetség kilencszáz tagja közül nagyjából kétszáznyolcvanan jöttek el a tisztújító közgyűlésre. Az ellenjelölt be sem került a választmányba. Nagyjából ötvenen lehettek azok, akik nagyon mást gondoltak, mint a többség. Egy ekkora szervezetnél ez normális. Persze érdekes, hogy a valóságos súlyánál mennyivel nagyobbnak látszott ez az arány.
– Azt mondod, semmi nem változott, régóta végzed ugyanazt a munkát, „csinálod az Írószövetséget”. Érdekességként említem, hogy ezelőtt kilenc évvel, amikor Szentmártoni János megkezdte első elnöki mandátumát, ugyanitt készítettem vele interjút, szintén a Helikonnak. Te más körülmények között vetted át a stafétát, többek közt rendeződni látszik a székház kérdése. Hova lehet átcsoportosítani a szélmalomharcok megszűntével felszabaduló energiákat?
– A szélmalomharcok nem szűntek meg és nem jött el a Kánaán, viszont jelentős terhektől valószínűleg rövid időn belül meg fogunk szabadulni. Azzal, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz kerül az ingatlan fenntartása, egy óriási gondtól szabadul meg az Írószövetség. Gondold csak el: évi harmincmillióval vagyunk költségvetési soron, amiből nemcsak a munkatársak fizetését meg a rezsit kell kifizetni, hanem fenn kell tartani egy nagy és siralmas állapotú ingatlant, amilyen a székházunk.

– Azoknak a kedvéért, akik sosem jártak a székházban: mekkora területről beszélünk? – Ez egy ezerháromszáz négyzetméteres ingatlan, háromszintes, teljesen elavult állapotban, pocsék nyílászárókkal, rossz fűtésrendszerrel, már-már veszélyes elektromos vezetékekkel. Jó hír, hogy az épület felújítását is elvégezteti a PIM, ami nemcsak az itt dolgozók életét könnyíti meg, hiszen ha több energiát tudunk a szakmai kérdések megoldásába fektetni, az mindenkinek előnyére válik.
– Ám nemcsak energiák szabadulnak fel, hanem pénz is. – Ez is nagyon fontos. Évek óta szeretnénk alkalmazni egy külügyi munkatársat, remélem, hogy ez hamarosan pont a felszabaduló pénz miatt lehetővé válik. Új munkaerővel pedig új feladatokat tudunk elvállalni, elvégezni. Nem titok, hogy számos feladattal azért nem foglalkoztunk, mert egyszerűen nem volt meg hozzá az emberi kapacitás.
– A PIM-mel más közös terve is van a szövetségnek? – Nagyon sok közös tervünk van. A Magyar Széppróza Napját megrendezzük 2020-ban is, ezúttal a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Petőfi Irodalmi Ügynökség és a Magyar Írószövetség közös szervezésében. Február 18-án egy nagy gálát rendezünk a PIM-ben, de lesznek rendezvények, író-olvasó találkozók Kárpát-medence-­szerte. Fontos megemlítenem, hogy a Magyar Széppróza Napját a Magyar Írószövetség választmánya kezdeményezte, ahogy azt is, hogy Jókai Mór születésnapján rendezzék meg.
– Emlékeim szerint 2017-ben kezdeményezte, és 2018-ban rendezték meg először. – Igen. Akkor Balog Zoltán miniszter úr teljes mellszélességgel a kezdeményezés mellé állt, ennek forrást is biztosított. Az első Kárpát-medencei szépprózanapi rendezvény nagyon szépen sikerült, rengeteg eseménnyel, látványos eredménnyel. Sajnos utódja nem tartotta fontosnak ezt a kezdeményezést. Ezért tavaly önerőből, nagyon szerényen, csak hogy védjük a mundér becsületét, megcsináltuk a házi rendezvényeket, minimális költségvetésből. Hál’ istennek a PIM meg a PIÜ, Demeter Szilárd személyében idén felkarolta ezt a gondolatot.
Ez valóban az egész Kárpát-medencében élő írókat, olvasókat, irodalomszeretőket, gyerekeket, öregeket megmozgató rendezvény. Ahhoz, hogy olyan súlyúvá váljon, mint a Költészet Napja, persze kell egy évtizednyi kifutás. Látni kell, hogy két évvel ezelőtt is, és reményeink szerint idén is a felolvasószínházi előadásoktól a rendhagyó irodalomórákig, az ovisokkal való foglalkozástól a hagyományos író-olvasó találkozóig rengeteg program volt-lesz, koncertek, novellaíró verseny, tehát egy sor olyan olvasás- és irodalom-népszerűsítő rendezvény, ami manapság szinte úgy kell, mint egy falat kenyér. Főleg, amikor a gondolkodóknak meg a felelősen gondolkodó embereknek egy része folyamatosan arra hívja fel a figyelmet, hogy változnak a fiatalok olvasási szokásai, változik a kultúra fogyasztása.
– Az Írószövetség eszerint már ki tud lépni a saját székházából, és el tud menni más helyszínekre is rendezvényeket tartani. Számos írószervezettel van kapcsolatban. Bővülni fog a kapcsolati háló? – Egyre több a partnerünk. Például nagyon sok kis csoportosulás van, kis szigetek, amelyeknek a mienkhez hasonló az értékrendje, a világlátása, akkor meg miért ne működjünk együtt különböző projektekben. Az Erdélyi Magyar Írók Ligájától a Sétatér Kulturális Egyesületig vagy a székelyföldesektől a helikonosokig lehetne sorolni a műhelyeket. Vagy a kárpátaljai Kovács Vilmos Irodalmi Társaságot, a felvidékieket, vagy akár itthon az olyan kisebb köröket, mint amelyek egy-egy folyóirat körül alakulnak ki, vagy mint a Vörösmarty Társaság vagy a Hermaion Irodalmi Társaság. Jólesik, hogy az elmúlt másfél hónapban, amióta elnök vagyok, rengetegen kerestek meg terveikkel. Ez annak a jele, hogy megértették az erről szóló kommunikációt: az Írószövetség jogilag egy civil egyesület, hasonszőrű emberek gyülekezete, akiknek ahhoz, hogy valami történjék, oda kell tenniük magukat, különben semmi nem fog előremozdulni. Többen megkerestek a tagságból, és elmondták, hogy „van egy ötletem, ez és ez, mit szólsz hozzá, szívesen megcsinálnám ezzel és ezzel a kollégával”. Két egészen konkrét, kidolgozott tervet kaptam, az egyik a szociográfiai szakosztály megújítására vonatkozik, a másik pedig olyan mentálhigiénés drogprevenciós program iskolások számára, amelynek az eszköze a szépirodalom. Ez nagyon jól jön. Úgy érzem, nekem nem az a feladatom, hogy túl sokat gondolkodjak mindenki helyett, hanem hogyha fellelkesedtek a tagok, jönnek az ötleteikkel, és munkakedvük meg affinitásuk is van hozzá, az én dolgom elnökként az, hogy lehetővé tegyem számukra a tervük végigvitelét. Meggyőződésem, hogy az elnök dolga nem az, hogy a tagok egyéni karrierét építgesse, hanem az, hogy az írótársadalom és az olvasók érdekeit ­szolgálja.
– Szintén az utóbbi évek hozadéka, hogy az Írószövetség a DigiCsoport révén, később meg az olvasat.hu portál által is megjelent a virtuális világban. Ebben az irányban elképzelhető a terjeszkedés? Vannak tervek az erős jelenlétre az új médiákban? – Ez kétélű dolog. Például az Írószövetség honlapja nagyon szép lett Szentmártoni elnöksége alatt, naprakész meg hiperszuper. A Facebook-oldalunk szintén megy, ezek a kommunikációs csatornák működnek. Viszont ugyanakkor azt látom, hogy a tagság – a szervezet korfájából adódóan – jelentős része nem ezt a fajta kommunikációt igényli. Sőt: ezt a fajta kommunikációt sokan nem is értik.
– De ha a másik oldalról nézzük, akkor meg azt látjuk, hogy a fiatalok valószínűleg szívesebben csatlakoznának egy olyan szervezethez… – Most mondod a lényeget: miközben ki kell elégítenünk a „non-digital” igényeket, muszáj foglalkozni azokkal az adathordozókkal, platformokkal, azokkal a kommunikációs eszközökkel, amiket a negyven alattiak körében dívik használni. A másik, ami ezzel szorosan összefügg, a junior írócsoport megszervezése. Ebben a KMTG-vel biztosan együtt fogunk működni. Beszélgettem már erről fiatal írókkal, olyanokkal, akik nem tagjai az Írószövetségnek, mert csak egy kötetük van vagy egy se. Azt kértem tőlük, hogy gondolkodjanak, milyen lenne az a hely, ahova szívesen járnának – én nem szeretném 42 évesen kitalálni, hogy egy 24 évesnek hol kell jól éreznie magát. De ha ő meg tudja fogalmazni, mit szeretne, mi megpróbáljuk kitalálni, hogy azt miképpen lehet kivitelezni. Vannak fiatalok, akik elkezdtek beszélni erről – érdekes, hogy egészen konzervatív dolgokat kértek.
– Több írószervezet van, ami kifejezetten a fiatalokat szólítja meg. Aki egy efféle teljesen fiatalos szervezetben szocializálódik, az értelemszerűen kicsit feszeng, amikor bekerül egy zordonabb helyre, idősebb pályatársak közé. – Innen tudunk elindulni. A FISZ-nél is mostanában választottak új vezetőséget, velük is le szeretnék ülni, és beszélni arról, hogy aki közülük be akar kapcsolódni a „junior projektbe”, azt szívesen látjuk. Valamelyik nap itt járt néhány fiatal, megkérdeztem tőlük, milyen programokat szeretnének, ha lenne egy junior írócsoport, mit kellene tennünk, hogy eljárjanak a rendezvényekre. Aranyosak voltak, eleinte hallgattak, de gyorsan megértették, hogy ezt komolyan kérdezem, és akkor elkezdtek ötleteket adni. Mondtak nagyjából húsz helyet, ahol érdemes lenne programot szervezni. Amivel teljesen egyetértek, mivel az Írószövetség nem a Bajza utca 18., hanem egy szellemi konglomerátum.
– A fiatalok számára nagyon fontos a nemzetközi térbe kilépés lehetősége. Lehet tanulni a külföldi szervezetektől az utánpótlás bevonásáról? – Azt mind látjuk, hogy rengeteg a fiatal szerzőket felvonultató nemzetközi fesztivál, a környező országokban is számos ilyen működik. Fontosnak tartom hosszú távon, hogy egy ilyet mi is szervezzünk. Függetlenül, nem rátelepedve a már létezőkre, mint amilyen a PesText, hanem az Írószövetségnek legyen egy saját, fiatalokat megmozgató, műfordítást ösztönző fesztiválja. Jelenleg a szlovák írószövetséggel működünk szorosan együtt, nemrég jelent meg egy Petőfi-kötet, illetve egy magyar költők antológiája szlovákul, valamint kortárs szlovák költők antológiája magyarul. Hasonló tervünk van a lengyelekkel, a románokkal, távlatilag pedig mindenkivel a térségben. Ha megjelennek oda-vissza efféle antológiák, és nemcsak költészetiek, hanem prózaválogatások is, lehetőséget adnak a továbbépítkezésre, a kiadók számára mintaként, tájékozódási pontként szolgálhatnak. Szintén ebbe az irányba tekintve: részt kellene vennünk különböző európai szakmai párbeszédekben. A European Writers Congressben, vagyis az európai írókongresszusban gyakorlatilag évek óta nem vagyunk jelen, pedig nagyon-nagyon fontos lenne, hogy rálássunk arra, mi történik a nagyvilágban. És talán a legfontosabb: meg kell mutatnunk és folyamatosan láttatnunk kell magunkat.

Erős Kinga kritikus, irodalomszervező, szerkesztő. 1977-ben született Brassóban. Az Orpheusz Kiadó vezetője, 2019 decembere óta a Magyar Írószövetség elnöke. Jelenleg Nézsán él. A Kritikai Füzetek könyvsorozat szerkesztője. 2019-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Kötetei: Könyvbölcsőm (tanulmányok, 2007), Pályatükrök (Húsz portré fiatal alkotókról, Ekler Andreával közösen szerk., 2009), A belső szobához (2013), „Fellapozzuk egymást a szótárban” (Ekler Andreával közösen, 2014), Fogadd el számadásom (Csontos Jánossal közösen, 2017), Szavakban lobog – Írók az 1956-os forradalomban (2019).