.svg)
A Bulgakov kávéház hangulatos felső szintjét december 12-én irodalmárok, műkedvelők és érdeklődők népes társasága rendezte át, hogy mind kényelmesen elférjünk, illetve hogy a legjobban láthassuk és hallhassuk a 15. Bréda Ferenc Irodalmi Kör meghívottját, Ozsváth Zsuzsát. Az esemény moderátora Péter Blanka, a vitaindító Nagy Zalán voltak.
Vannak alkalmak, amikor a késés nemcsak belefér, de szinte el is várt csúszás: az irodalmi körök szép számmal képezik e kategória keménymagját. És ez így rendben van: a fokozódó várakozás rezdülései töltik meg a Bulgakov kávéház emeletének termét, összemosódva teák, kávék aromás illatával és a sorra kerülő verseket tartalmazó, mindenki számára kiosztott lapok halk neszezésével. Ez a kissé heterogén állapot akkor kezd el homogenizálódni, amikor Péter Blanka, az est moderátora megnyitja a 15. Bréda Ferenc Irodalmi Kört: sorra mutatja be a meghívottat, Ozsváth Zsuzsát, a vitaindítót, Nagy Zalánt, és az estnek keretet adó szabályokat, játékra hívva a népes hallgatóságot is.
Előbb Ozsváth Zsuzsa olvassa fel verseinek egy részét (Neon, Sziszüphosz válaszúthoz ér, Gazember, belépő, Gyávaságom története), majd Nagy Zalán is köszön(t), felolvasva vitaindtóját, mely egyszerre értelmezés, értékelés és gondolatébresztő szöveg: szerinte Ozsváth Zsuzsának olyan titkai vannak, pontosabban úgy villantja fel azokat, hogy teljesen más szemszögből nézi közben azt a témát, amiről eddig azt hittük, teljesen ismerjük. Kiemeli, hogy ez a téma „játszani megy a nyelvvel”, de ez a játék „halálkomoly”, s a titkokkal meg a humorral együtt olyan sajátos világot épít, mely egyszerre gyönyörködtet, de követeli legaktívabb figyelmünket is. A rákövetkező négy vers (Szomorú vers felnőtt gyerekeknek, Szeret, Sirató, Repríz) utáni rövid szünet arra elég, hogy leülepedjenek, belénk épüljenek a szövegek: ezt követően lehet róluk beszélni, véleményezni, vitázni.
Szabad a vásár, a hallgatóság immár szóhoz jut: Váradi Pali szerint a felolvasott művek duplafedelű versek, amelyek szépen operálnak az áthallásokkal, a jó szóképekkel. Horváth Benji is izgalmas szövegeknek találta az elhangzott alkotásokat, melyekben a költő nagyon sokszor talál el egy olyan hangot, mely egyszerre „trollkodik”, de komoly is, naiv is, meg nem is, s szereti azt, ahogyan működik a nyelv ezekben a költeményekben. André Ferenc egyet értve az előzőleg elmondottakkal, kiemeli, hogy mennyire szépen kimunkált retorikájú művekkel van dolgunk, hogy ezek a szövegek nemcsak egymás mellé helyezett költői képek sora, hanem ezeknek funkcióit is implikálja, kilépve a kijelentő mondatok gyakori monotóniájából. Miután átvette a mikrofont, a szólás jogának szimbolikus eszközét, Gáll Huni kifejezte tetszését, szócsatába kezdve Horváth Benjivel az utolsó vers, a Repríz kapcsán, melyben bár kézzelfogható kivetnivaló nem volt, valahogy mindenkiben hiányérzetet keltett: „talán azért, mert nem olvastuk elégszer újra” – mondta Fazakas Réka.
Az eposzi vitába sorra szállnak be Kabai Henrik, Nagy Zalán, Stan Lilla, Papp Kriszta, Nagy Norbert és Péter Blanka is, bizonyítva, hogy ezek a versek élnek, és hogy Szisziphosz nem antik mítosz, hanem olyan alak, aki ma is velünk együtt várja a csattanót. A vita viharában Péter Blanka az, aki Hermészként forog a székek között, osztogatja s ragadja el a szólás lehetőségét, csitít és tüzel, egyszóval uralja a kezelhetetlennek tűnő helyzetet. A kedélyek még egyszer a tetőfokra hágnak, Szántai János és Vadas László hozzászólása kapcsán: előbbi ráerősít Nagy Zalán egy hamarabbi észrevételére, arra, hogy milyen jó, hogy nem általánosan beszélgetünk, hanem belemegyünk a szövegbe, hiszen „azért piszkálódunk a kis dolgokkal, mert a nagyobb dolgokba nem lehet belekötni, hiszen egy költő ül előttünk teljes fegyverzetben”. Vadas László indítja az utolsó küzdelmet, kitérve a sztereotipizálás kérdésére, fontosabbnak tartva a mitológiai utalásoknál a versek kontextusát, a rendezői elvet, amik mentén egymás után vannak sorakoztatva.
Az estet és a kialakult vitás helyzeteket is a szerző oldja föl, Ozsváth Zsuzsa szava lesz a deus ex machina: az indián és a sztereotípiák kapaszkodók, igen, szereti, ha egy szöveg lüktet, így a saját fejének visszhangja után megy, de nem minden versét szánja feltétlenül felmondásra, van, amit inkább performatív jelleggel tudna elképzelni, ugyankkor igyekszik nem halálra determinálni magát, ha kell, ha nem, alapvetően pedig minden hozzászólásnak örül, hiszen mindenen lehet javítani és gondolkodni. Mi pedig mindeközben révbe érünk, Szisziphosz pedig csak görget tovább…
Teleki Réka fotói.
