Az erdélyi magyar „házi filmfesztivál” nagykorúsítása. Beszámoló a 18. Filmtettfesztről

A kolozsvári Filmtett Egyesület és filmes portál munkatársai 18 éve szervezik meg minden októberben a magyar filmek szemléjét Kolozsváron. Pár éve a fesztivál kinőtte a gazdaváros határait és átterjedt más erdélyi helyszínekre is. Hasonlóképpen pár éve Filmgalopp néven fut az erdélyi magyar rövidfilmek versenye, alkalomról alkalomra a háromtagú zsűri feladata a benevezett alkotásokból kiválasztani egy vagy több díjazásra érdemes munkát, amely értékeléssel párhuzamosan a legtöbb közönségszavazatot begyűjtött rövidfilm is nyereményben részesül. A fesztivál célja kétirányú: a fiatal szerzők bátorításával egyidejűleg közel hozza az éves magyar filmtermést az erdélyi közönséghez. Egyfajta szerző- és közönségedzés zajlik, az utóbbi években lendületet kapott magyar filmgyártásnak nézőre is épp oly nagy szüksége van, mint a filmes magyar hangnak szerzőkre.
A fesztivál kínálata nem tehet mást, mint igazodik a terméshez. Jóllehet a Magyar Nemzeti Filmalap majdhogynem nélkülözhetetlenné vált az alaposan kimunkált forgatókönyvek és a professzionális történetmesélés gyártási folyamatában, néha bizony előfordul, hogy nullához közelítő költségvetésből, intézményesített forgatókönyvi fejlesztés nélkül, neves szakemberek minimális bevonásával is készülnek olyan alkotások, amelyek maguk mögé utasíthatják a „nagyokat”.
Ilyenből – bár mindkét esetben nem beszélhetünk teljes függetlenségről – két nagyjátékfilm is szerepelt a 2018-as Filmtettfeszt műsorán. Csuja László két nem hétköznapi teremtés, Bianka (Berényi Bianka Instagram-sztár) és Laci (Réti László többszörös speciális olimpiai bajnok korcsolyában) találkozásából zsigeri szorongást kiváltó road-movie-t készített Virágvölgy címmel. A különösen izgága, nem túl bizalomgerjesztő Bianka hirtelen felindulásból (mert Biankát sosem tudni, mi készteti cselekvésre) elrabol egy csecsemőt, majd a véletlenül eléje kerülő, nagy szemekkel a világra rácsodálkozó, naiv Lacit meggyőzi, hogy számukra mindenáron teremtsen otthont. Lacit különben nem kell sokat győzködni, számára természetes a végletekig tartó segítőkészség. A folyamatban elkötnek egy lakókocsit, Laci véres verést kap, éjszaka menekülnek, pénzük nyilván semmi, de a csecsemőről a maguk erejéből példásan gondoskodnak addig a pontig, amikor a baba testi épségéért a nézőt a hideg verejték már sokszorosan kiverte. A forgatókönyvvel alig rendelkező történet a kiszámíthatatlanság őrült izgalmával kecsegtet, miközben lényeges társadalomkritikát is gyakorol, s a főhősöknek úgy szurkol a néző, hogy aztán valójában fellélegzik, amikor eltűnnek. Rendkívül ambivalens érzelmi húrokat penget a Virágvölgy, értékét jelzi, hogy a Karlovy Vary-i filmfesztiválon elnyerte a kezdőfilmes East of the West kategória fődíját.
A leginkább független darab a kínálatban Politzer Péter ízig-vérig szerzői filmje, a Férfikor. Három lényegesen eltérő korú férfi, egy kamasz, egy apa és egy aggastyán rövidebb-hosszabb életszelete villan fel epizodikusan a játékidő alatt, és míg a két véglet (fiú és öreg) két sorsfordító pillanatban kerül elénk, addig az apának egyetlen zűrös napját követjük. A lemezhamisító-fényképész, a nagyon idős Dezső (az azóta 92 évesen elhunyt világhírű fotográfus, Szipál Márton alakítja) szótlanul tesz-vesz a lakásban, és – Keres Emil színész hangján – narrálja fordulatokban, érzelmekben, huncutságokban és veszteségekben gazdag életútját. Frank (Vass Péter) elveszíti a lakáskulcsot, de azzal is szembe kell néznie, hogy félrelépése mind a családi, mind a baráti kapcsolatait alaposan szétzilálja. Végül Samunak (Fischer Samu) édesanyja balesetét kell szokatlanul gyorsan a hétköznapjaiba illesztenie – és felnőnie hirtelen. A Férfikort valóban minimális költségvetéssel, baráti segítséggel, vázlatos ötletekből forgatta Politzer Péter több éven keresztül, az eredmény pedig az art-house mozik hagyományát öregbítő szkeccsfilm, számos realista pillanattal.
Az önmagát napjainkban újjáteremtő magyar filmes hagyomány és attitűd masszívan a nem oly távoli múlt „közbeszédesítésére” is vállalkozik, azt az időszakot célozva meg, amikor a második világháború közvetlen következményei számos fizikai és lelki nyomorban tengődő sorsot teremtettek. Egyes vidékeken ez a holokausztból fakadó meghasonulást, máshol a Gulág gyilkos hétköznapjait, megint máshol – és alapvetően a kelet-európai térségben – a szovjet hadsereg rémtetteinek hosszútávú hatását jelentette. Ezt a vonulatot 2018-ban három alkotás fémjelezte a Filmtettfeszt kínálatában.
Még alig ért véget a háború, mikor egy falu vonatállomásán leszáll két zsidó ember, egy idősebb és egy fiatal, majd titokzatos holmijukkal (egy koporsó) és titokzatos céllal elszekereznek a temetőbe. Érkezésük, a kíváncsiság mellett, szégyent és riadalmat kelt a falu gazdagabb családjai körében, akiknek vagyona a kiürített zsidó házakból és a kényszerűen hátrahagyott vállalkozásokból származik. Szégyenteljes titkok sejlenek fel, s az oly könnyen, gyilkos becsvággyal szerzett javak kapcsán a fiatal nemzedék meghozza ítéletét a bűnös idősebb nemzedék fölött. Török Ferenc 1945 című, fekete-fehér alkotása kendőzetlenül, kicsiben, mindahány szempontot hangsúlyozva fedi fel ezt a gyalázatos fejezetet a nemzet történetéből.
Mészáros Márta a 20. századi magyar asszonysorsok gondos értője és ábrázolója. Aurora Borealis – Északi fény című új drámájában sincs másról szó, mint azokról a borzalomteli női sorsokról, amelyeket a szovjet hadsereg egyes katonái döntöttek romba a nemi erőszak gyakorlatával. Valamikor a 21. század elején, napjainkban tehát, az idős Mária (Törőcsik Mari) múltjának titokzatos részleteire derül fény, lánya, Olga (Tóth Ildikó) pedig mindössze a felét ismeri fogantatása történetének, amely korántsem azonos a teljes igazsággal. Apránként olyan történet bontakozik ki, amely az erősebb gyomrú nézőket is próbára teszi, Mészáros Márta viszont alázattal, szeretettel és hatalmas hozzáértéssel vezet el bennünket és Olgát egyaránt a háború végét jellemző káoszba és oda, ahol a nőkre egy veszéllyel több leselkedett lépten-nyomon, másrészt elénk tárja a gyermekét megtagadó anya egész életre kiható érzelmi katasztrófáját.

Szász Attila: Örök tél
A magyar történeti emlékezet filmben most néz először alaposan szembe a Gulág borzalmaival, és Szász Attila Örök tél című drámája különösen erős és realista kezdés e szempontból. Egy dunántúli faluból sváb asszonyokat vagoníroznak be a szovjet katonák, „dolgozni” – hangzik az indoklás, de a nők hamarosan a Donyec-medence egyik munkatáborába érkeznek, ahol valóban az örök és kegyetlen tél fogadja őket. A pokoljárás zsigerien brutális, a sebek és a borzasztó fagy találkozását a néző szinte a saját bőrén érzi. Szász Attila rendező kíméletlenül tárja elénk a körülményeket, és egy alig reménykeltő szerelmi szállal könnyít csupán a befogadáson.
Nem pusztán a történeti rögrealizmus filmes attitűdjében készülnek nagyjátékfilmek Magyarországon, vígjáték, szatíra és krimi is lekerült a vágóasztalról 2017-18-ban. A Pappa Pia (Csupó Gábor) kínosan bollywoodias rágógumi, a Vándorszínészek (Sándor Pál) harmatgyenge kösztümös kabaré, és iszonyat gyorsan felejthető, a Lajkó – Cigány az űrben (Lengyel Balázs) langyosan szép szatíra, kevés működő poénnal, a Hetedik alabárdos (Vékes Csaba) a színházi közegbe helyezett vígjáték, számos vidám pillanattal a színészéletről, a Budapest Noir (Gárdos Éva) pedig egy sokkal többre érdemes krimi-noir regény (Kondor Vilmos) adaptációja, amelyben – pár jobbacska pillanat mellett – mind a főhős Gordon Zsigmond karaktere, mind az elbeszélés súlypontjai szenvednek a felületes anyagkezeléstől. Gordon (Kolovratnik Krisztián) nézését még hagyján, ám a járását, csak azt feledhetném.
A 2018-as kínálat talán legnagyobb „sztárja” Kenyeres Bálint Tegnap című művészmozija, a locarnói fesztivál Arany Leopárd díjára jelölt alkotás, amely két klasszikus szépirodalmi toposzt, a megszállott keresést, kutatást, hajszát, valamint az újrakezdhető élet vágyának hiábavalóságát „házasítja össze” egy idősödő svájci üzletember sivatagi kalandozásaiban. Lassú, befele forduló, apránként megsemmisülő utat járunk be a főhős szerepében tündöklő Vlad Ivanov oldalán, amely során minden lépés egyre közelebb visz a megoldáshoz, de egyre távolabb a valóság talajától, mígnem végül mindössze a lemondás marad, vele együtt pedig a józanító reménytelenség, amely kényszerűen a halál felé visz, és nincs második esély, nincs semmi.

Moldovai Katalin: Ahogy eddig
A Filmgalopp egymillió forintos fődíján két alkotás osztozott. Moldovai Katalin Ahogy eddig című rövidfilmje a kegyes hazugságot mint éltető motívumot használja egy végzetes betegség anatómiájában, erényei a biztos kézzel vezetett realista narratíva, a két főhős természetes játéka és a nagyközelik lélek- és kapcsolatfeltáró ereje. Merőben más Sztercey Szabolcs Benedek Your Face Without the Screen futurista, abszurd drámája. Egy turistalátványosságnak használt intézmény lakás-kiállítótermeiben az élet kegyetlen hétköznapjai élőszereplős tárlatként működnek, s a kiállított alanyok sorsán könnyíteni kívánó empatikus látogatót eltanácsolják. Hűvös, humánusan embertelen világ, melyet Sztercey remekül dramatizál. A közönségdíjat Incze Kata Small Talk kisjátékfilmje nyerte, amely az érzelem-átruházás virágcsokrait használva meséli abszurd, de meleg történetét. A Sárga Csikó életműdíjat ezúttal az idén 85. éves Sára Sándor kapta, akinek hosszú életet és további termékeny éveket kívánok innen is.

Tuza-Ritter Bernadett: Egy nő fogságban
A legjobbat, az Egy nő fogságban című dokumentumfilmet a végére hagytam. Amikor Tuza-Ritter Bernadett vizsgafeladat gyanánt nekiállt forgatni Maris hétköznapjait, még nem sejtette, hogy egy modernkori rabszolgáról készít paradigmaváltó portrét. Maris főz-mos-takarít egy (arctalanul szerepeltetett) nő házában, de a nő valójában a gazdája, és ugyan kijárhat éjszakai műszakban dolgozni, fogvatartója minden pénzét elveszi, cserében a kosztkvártélyért. A dokumentumfilm a bemutatott helyzetet tekintve erős és érzelemteli alkotás, de ennél nagyobb értéke az a szituáció, ahogyan az operatőr-rendezőből apránként barátnő, cinkos, végül életmentő lesz, vele együtt pedig a néző is részesévé válik a nyomorú sorsból hatalmas bátorsággal kilábaló Maris szökésének. A kortárs rabszolgaság globális jelenség, és Tuza-Ritter törekvésének gyümölcseként a filmet több nagynevű tévétársaság nemzetközi szinten műsorra tűzte, ezzel is tudatosítva a problémát. Tuza-Ritter Bernadett bizonyára filmtörténetet írt, s ezt a nem mindennapi eseményt az erdélyi közönség is megünnepelhette a Filmtettfeszt jóvoltából.