Az eltűnt lélek nyomában

Jan Patočka: Platón és Európa. Ford. Varga György, MMA Kiadó, Budapest, 2021 (Pars pro toto).

Jan Patočka számára a filozófia nem porosodó könyvek holt tudománya, nem elvonulás az élet nagy kérdéseinek az elefántcsonttornyába, nem is eszköz, de nem is cél, hanem életmód. Jelen kötet a cseh filozófusnak az 1973-as tanévben, saját otthonában tartott szobaszemináriumainak az átiratait tartalmazza. Ám ez nem holmi különcség miatt vagy az akadémiai kötöttségek kikerülése végett van így, hanem a keleti blokk diktatúrájában élvén szabad szellemi emberként illegalitásba kényszerült, műveinek nagy része csak szamizdat formájában volt elérhető. Ez a légkör, „szorult helyzet” hívja életre a Platón és Európa előadássorozatát.

Patočka nagyon akkurátusan, első előadásában (Bevezetés. Az ember állapota. Európa állapota) kijelöli a kérdést, amely mentén a szemináriumok zajlanak, a másodikban (Mi a fenomén? Fenomén és igazság) pedig meghatározza a vizsgálódás értelmezési-módszertani keretét, amely nem meglepő módon (Husserl és Heidegger tanítványaként) a fenomenológia kortárs paradigmája. A válsághelyzet kiindulópontja a disequilibrum állapota, Európa és az ember hanyatlása, az a realitás, amelyben „ez az óriási hatalom egyszer s mindenkorra elintézte magát, harminc év alatt, két háborúban” (16.). A szerző szerint Európa ezt magának köszönheti, óriási hatalmának, amelyet filozófiai öröksége, a reflektáltsága által ért el (tudományos-technikai monopóliuma), valamint megosztottságának, a szuverén államai közötti kapcsolat hiányának.

Megállapítva Európa önfelszámolását, eljut központi kérdéséig: számunkra, poszt-európaiak számára létezik-e bármi az európai örökségben, amit érvényesnek érezhetünk, ami képes úgy hatni ránk, hogy ismét bizonyos perspektívánk nyílhasson a jövőre, anélkül, hogy „alábecsüljük annak az állapotnak a keménységét és komolyságát, amelyben vagyunk” (20.). A válasz érdekében elengedhetetlen feltárni, hogy pontosan mi ez az örökség, amelyet Patočka az ókori görögök lélek, illetve lélekgondozás fogalmában nevez meg. Ennek ered nyomába az összes további előadás a kötetben. Az antik filozófiatörténeten belül kronologikusan haladva, a mítoszértelmezések után a preszókratikusok (Hérakleitosz, Démokritosz) elgondolásait vizsgálja, hogy végül eljusson Platón és Arisztotelész filozófiájához. Ily módon, Európa múltjáról és jelenéről együtt gondolkodva alapozza meg ma is aktuális történelemfilozófiáját.

Ajánlom a filozófiában kevésbé jártas olvasók számára is, hogy bátran vegyék kezükbe a kötetet és filozofáljanak, mert: „Filozofálni – azt hiszem – annyit tesz, mint belegondolni az egyetemes állapotba és reflektálni azt.” (8.)

‍