.svg)
A Kerezsi Nemere és Székely Sebestyén György által válogatott és rendezett kiállítás, a Thiemann-Etüde, prizma egy konceptuális művész világába. A sepsiszentgyörgyi születésű, jelenleg Berlinben élő Kerezsi Nemere témakörökben gondolkodik, ezek közül láthattunk néhányat a Quadro Galériában. A megközelítésük minden esetben abból indul ki, hogy a mű a szerző megfigyelései révén jön létre, és a befogadó interakciója által képes a felszín alá hatolni. Technikájuk izgalmasan különböző.
Kerezsit a(z olykor évekig tartó) folyamat érdekli, a megszállott kutatói munka, amelynek végén a prezentált mű szerényen hordozza magában a tökéletességet. Nem hivalkodó tárgyak ezek, inkább türelemüveghez hasonló törékeny remekművek, amiket a koncepció egy matematikai képlet következetességével támaszt alá. A másként látás metaforájaként üveglappal lefedett Braille-írás, vagy a Prizmabélyegző (fénnyel „pecsételő” kristály), a mérlegeket mérő mérleg, a kiemelt szántóföld-darab – de ha jobban megnézzük, a kiállításon látható valamennyi mű – rendelkezik egy teologikus olvasattal is. Az ősök tapasztalatának elsajátítása és továbbörökítése, a haza és az otthon fogalmának rekontextualizálása, a hagyományok ismerete és újraértelmezése, a múlt és a jelen szinkronicitása: mind a lokális globálissá, majd univerzálissá való kiterjesztése. Vagyis a tekintetünk által befogható dolgoknak egy tágabb dimenzióban való elhelyezését tűzi ki célul.
A méhesben című projekt a munkavégzés ideális geometriáját keresi, amikor platóni testeket (tetra-, hexa-, okta-, dodeka- és ikozaédert) helyez be a méhkaptárba. A kísérleti lépeken az általuk építetthez képest három „rosszabb” (három-, négy- és ötszög) sejtet, matematikai értelemben pedig egy „jobb” sejtet kaptak a méhek. Az egyenlő oldalú háromszögeknél a találkozási pontokat tekintették kiindulópontnak. A háromszögek csúcsaiból egy hatszög alakú sejt hatodrészét szorították ki, így jött létre az új sejt és a háromszögrács helyén a tökéletes hatszögrács. Ameddig a háromszögű sejtalapokból létrehozható a méhek számára ideális méretű, hatszögű sejt, addig a négyszögű és ötszögű sejtalapoknál léprecsalhatóak a méhek. Az öt- és négyszögrácsnál a forma lekerekítésével indították az építést, majd a lekerekített formákat újra szögesítették. Bár az általuk átépített sejt hatszögű lett, alapterülete jelentősen eltért az optimális sejt méretétől.
A Caprices de Berlin-sorozat az idő kettős jelentésével foglalkozik. A történelmi időt, amely a Harmadik Birodalom fővárosában emblematikus helyszínekhez kötődik, és az időjárást, vagyis az illékonyabb, gyorsabban változó természeti időt úsztatja egymásra. A Berlin emblematikus helyszínein készített fotókon olyan légköroptikai jelenségek láthatók, amelyek az időjárástól függenek. Ezek teszik ki a sorozat egyes darabjainak egyik részét, míg a másik összetevő egy archív képeslap, amely a helyszínt a kor diadalittas pompájában mutatja. Az idea (szivárvány) és realizáció (diadalív) társítása és összehasonlítása Kerezsi munkásságának állandó motivációja, így ezen kurátori válogatásé is.
A méhkaptár rajzolata és a platóni testek, a halászok hálója és a város térképének rajzolata, a Berlin fölötti égen végbemenő természeti jelenségek a pars pro toto-elvén működnek. Bár általános érvényű üzenetek hordozói, a Kerezsi-művek egyik fő jellegzetessége a személyes érintettség. A személyes olvasat lehetővé teszi a projektekben való elmélyülést, és biztosítja a motivációt, amely hosszabb távon fenntartja a fókusz intenzitását. A személyesség a nagyapa cipészműhelyének kirakatából kiemelt, reklámként szolgáló faragott cipő megörökítésében a legszembeötlőbb. A „hordozható emlékművé” vált prototípus, és a belőle készült bronzöntvény közötti átmenetet egy (az öntéshez technikailag nélkülözhetetlen) viaszöntvény képezi. Az eredeti és a vele együtt kiállított, különböző anyagból készült másolatok megidézik Walter Benjamin sokszorosíthatóságról szóló esszéjét is. Ebben az esetben az eredeti jelenléte valóban teljesíti a hitelesség előfeltételét. Ezek nem steril, "aura nélküli" másolatok, hanem variációk, ha úgy tetszik, az eredeti színeváltozásai.
Kerezsi munkamódszere a jelek és jelenségek türelmes olvasása, fókuszálás és egyben kontextusteremtő értelmezés. Ez az attitűd visszavezethető a bibliai szövegek szoros olvasásának gyakorlatára (close reading). A Quadro Galéria emeleti terét elfoglaló Thiemann-Etüde című projekt is ezt példázza. Egy légifelvételből kibomlik egy életrajz, a történelem egy szelete, és a jelen nézőpontja is reprezentálódik egy videofelvételen. A szubjektum nézőpontját tételezi az első világháborús felderítő pilóta által készített brăilai légifelvétel, ezzel azonosul Kerezsi, amikor felveszi a fonalat, és egy drónnal ered a múltbeli tekintet nyomába. A több stációt magába foglaló mű tartalmazza Brăila korabeli térképét, egy hálókészítőket ábrázoló régi képeslapot, valamint egy videofelvételt az első világháborúban elhunyt felderítő pilóta sírkövéről. A darabok akkor válnak kerek egésszé, amikor – helyére kerülő ékként – megteremtődik a nézőben a párhuzam: a felemelt sírkőlap alatt megbolyduló hangyaboly éppen olyan, mint amilyen a kiszolgáltatottá váló kikötőváros lehetett a felderítőgép alatt.
