.svg)
Maria Ciupe: Üvegház
A magyar költészet ünnepe, József Attila születésnapja környékén egyáltalán nem meglepő, ha ilyen verssorrészletek jutnak eszünkbe: „már egy hete csak”, „hét napja nem ettem”, s mindezek a sortöredékek, eltérő témájú József Attila-versek részletei egyetlen okból, Európa miatt törnek a felszínre mégis.
Európa miatt, aki ősidők óta kedvenc foglalatoskodásának tekinti, hogy kibújjon az értelmezések hálóiból, sőt a megoldások konkrét terekbe épülő építményeit, azok falait, kapuit, ablakkereteit sem igen viseli el. A szabályokat úgy általában. Saját sorsa elől úgysem menekülhet, mint ez a Zeusszal történtek óta köztudomású. Másrészt, önmagát, csakis a keretek, formák, gondolat-együttesek által tudja meghatározni, igazán létezővé és jelenvalóvá tenni.
Önmaga elől történő menekülése, „elrablása” azonban csak még szigorúbban mutatja fel Európa legfőbb sajátosságait – a távolságok áthidalása az egyetlen eszköz számára, hogy saját, legbennsőbb énjét újra és újra tisztán láthassa, hogy saját hatalmának legfőbb eszközeit birtokba vehesse – amint az József Attilánál is olvasható: „Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot”.
A fennvaló és a hagyomány mindegyre ott áll a különböző rendű és rangú európaiak mögött. Európa mindenkori és éppen aktuális helyzete azonban attól függ, hogy az írástudók, a szellemi szféra szereplői mennyire hajlandók a saját és sajátos európai hagyományra alapozva haladni tovább, távol tudják-e tartani magukat az ideológiai alapon szerveződő negatívumoktól, és mennyire értik meg, amit 170 évvel ezelőtt a magyarok legalábbis megsejtettek: a március forradalmi lendülete után eljön az áprilisi törvények ideje is. Ha megértik: „majd emlékezni jó lesz”.
