.svg)
(Apokrif)
Kimaradtál a felsorolásból,
apokrif irat.
Kimaradtál a zárójelből,
meg a satöbbiből is.
Mindenféle mércéből kilógva,
idegen nézetek kárhozottja lettél.
Se magabiztos nézőpontokban,
se irányokban, se gyűjteményekben
nem leltél otthonra.
Csak belső soraid
holdfogyatkozásaiban.
Ha valahol mégis földerengene hiányod,
ott kirajzolódnak körvonalaid,
és újraéled homályos jelenléted.
(Csoportos álom)
Valaki álmodja nekem ezt a zaklatott álmot,
ami idegen, és nem rám szabott.
Nem tudom, hogy kerültem mások álmának sodrába,
de magával ránt a dühös színjáték
növekvő örvénye.
Sodródom a hullámok hangzavarában,
mások kényszerlátomásában.
Mi lehetne az ébredés szava
e csoportos rémálomra?
(Zongoraest emléke)
Szól a zongora.
Föllapozza múltamat
a hangok sodra.
Dallam ellendül.
Foszlány, színes szalag
marad emlékül.
(Arkhimédész)
Ha lépteid a homokban
köreimet szétzavarják,
a szél újra kirajzolja
a tűnt évek alakzatát.
(A másként látás adománya)
Mintha hangod visszatért álomban szólna,
úgy élj, mintha már meghaltál volna,
és még adatott ráadásként néhány nap,
bizonyosságnak vagy csak talánynak;
könnyed létben lézengve, sérelem nélkül,
vészből szabadult, ki mindennel megbékül.
Mintha néznéd, mint oszlik az idő-álom,
túl minden káprázaton, homályon.
Mintha a tested semmit se árnyékolna,
és leomlott volna magaslatok orma.
Mint aki a múló próbát könnyen állja,
mert látható lett a lét színe, visszája.
Mintha lépnél, szólnál könnyedén, súlytalan,
hogyha már begyógyult minden belső katlan,
és minden hordott teher már végleg lehullt,
mert a jelent úgy nézed, mint ami már elmúlt.
Mintha nem lennél más, csak emlék-kísértet,
ismert idegen, kit valami más éltet,
hisz minden harc végleg célját veszítette,
és földereng egy másik élet kezdete,
mintha elkezdődne a régi látomás,
bár kiürült, lehalkult minden állomás.
A megfakult képek, tünemények között
minden látszatfény és műragyogás elszökött,
és marad, bár minden kép lassan elmerül,
a másként látás adománya legbelül.
