Apa nélkül a világ

Bogdán Árpád filmje a 2008–2009-es romagyilkosságok kapcsán mutatja be a bűntettet és a feloldozást, három különböző történeten keresztül, látszólag törékeny, de igazából dacosan erős karakterek szempontjából, akiknek a sorsa valahol összeér. A film címe sokféle értelmezést szolgál: a Genezis itt a bűn eredetét is jelentheti, amely ezeknek a karaktereknek (és családoknak) a megújuló szenvedését okozza. De ha a bibliai Mózes I. könyvében keressük a párhuzamot, akkor a földkeresés, a vándorlás, a büntetések spirálja és a meg nem szűnő gyűlölet az, amely által folyamatosan bibliai történetként olvashatjuk az alkotást.
Szegény, de csendes falu. Szinte csak cigány családok lakják. De egy láthatatlan rettegés éjszakánként átjárja még a legkisebbeket is. Ricsi is éjszakánként egy elemlámpával világít ki az utcára, hogy ne támdja meg a családját senki – édesapja megbízta a börtönből, hogy vigyázzon anyjára. De végül bekövetkezik az, amitől mindenki fél. Molotov-koktél, tűzeső, pisztolyropogás, üldözés. Amiről addig csak újságcikkben olvastunk, hirtelen szinte megtapasztalhatóvá válik – a rettegésből a mozinézők is ízelítőt kaphatnak.
Ricsit az édesanyja kimenekíti a házból – még az utolsó pillanatban, mielőtt őt is megölik. Virág megmenti barátját a tettestársai kínzásától, miközben tudja, hogy tulajdonképpen ő is bűnös. Hanna utolsó pillanatban meggondolja magát és a gyilkossági per negyedrangú vádlottját sem akarja védeni. Három sors – különböző életkori stádiumban.

Bogdán Árpádnak a 2008–2009-es romagyilkosságok nyomán készített alkotása nem ragaszkodik a tényekhez, sokkal inkább esszéisztikus, de még az esszéisztikus jellege mellett is erősen dokumentarista árnyalattal bír, hiszen megtörtént esetekből indult ki (legfőképp a tatárszentgyörgyi gyilkosságokat vehette alapul). Az esszéisztikus dokumentarista jelleg a három részre tagolható film első részében a leghangsúlyosabb: talán mert így lehetett a legjobban ábrázolni a kisfiú tragédiáját és az ő sokkos állapotát átható magányérzetét. Ez nem az elviselhetetlenségig „kimaxolt” demagógia, hanem érzékletes ábrázolással láttatja az agresszió születését, a törékeny pillanatot és ezen túlmenően az élet tiszteletét, a tragédia áldozatának szempontjából. A rendező a film első részében egy szegény cigányfalú életét mutatja be a disznóvágás, pálinkaivás, falopás momentumain keresztül. Ricsi kisiskolás, az édesanyjával és további családtagjaival él, de édesapja börtönben van – falopásért 2 évet kapott. Miután édesanyját meggyilkolják (és ő tanúja is ennek), tragédiáját az is tetézi, hogy az iskolában folyamatosan rasszista indítékkal kirobbanó verekedésekben vesz részt. A kisfiú kiépíti saját mitológiáját, amelyben a környék erdőkerülője, a vadász a cigányok ellensége, a fehér ember, akinek van puskája és aki megöli a kutyákat. Ezért gondolja egyből a kisfiú, hogy biztos az a fehér ember tette, a bosszú pedig az ő feladata – aztán győz benne az élet tisztelete…
A második részben Virág, a középiskolás, aktívan sportoló lány hallássérültsége miatt magányos, és leginkább az állatok segítésében találja meg boldogságát. Itt összejön a kutyákat gondozó, kissé különc, harcedzett fiúval, akihez időnként agresszív barátai is járnak, robbantgatnak, lövöldöznek, isznak és hangosan nevetnek. Kapcsolatuk se-veled-se-nélküled jellegű, ez annak is betudható, hogy – bár csak egy nem kifejtett célzás erejéig lehet tudni – a lány apja valami súlyosat követhetett el a lányával szemben, így egyedül maradtak az édesanyjával. Közben lassan összeáll a történet, hogy a lány barátja sofőrként közreműködött a gyilkosságok elkövetésekor, bűntársai pedig azt hitték, beárulta őket a rendőrségen, ezért alaposan megverik, de a lány, íjásztudásának köszönhetően megmenti őt, és saját morális határait is átlépi, mikor az őt üldöző kutyát is elpusztítja. Míg az egész filmnek a színvilága erősen szürkés-barna vagy nevezhetjük inkább monokrómnak, addig a lány sárga kapucnis esőkabátjában egy amazon acélozottsággal bíró tündérként, reményfoltként tűnik fel kiégett környezetében.
Míg az első két rész főszerepeit face­bookos casting útján talált amatőr szereplők játsszák, addig a harmadik részben a modellként ismert Cseh Annamária látható Hanna, az ügyvédnő szerepében. A magányos és keményen küzdő ügyvédnő megkapja a sofőrként közreműködő negyedrangú vádlott ügyét. Kiderül, hogy Hanna is elvesztette lányát egy balesetben – de a gyermek apjáról nem tudunk semmit. Lelkiismeretére hivatkozva, az ügyvédnő végül visszaadja a karrierjének sokat segítő ügyet és inkább Ricsi édesapját hozza ki a börtönből, majd ügyvédtársával együtt (akit Molnár Levente alakít) egy cigány származású kisbabát szeretnének örökbefogadni. A történet szinte váratlanul ér véget látszólagos boldog befejezéssel/új kezdettel, de érezhető, hogy ezek csak átmeneti megoldások, mindenki tovább hordozza tragédiáját, igaz, ennek elviselésében egy-egy régi vagy új társ, esetleg születendő családtag segít. Ez azért volt szükséges, mert ennél több tragédiát ilyen módon már sem a film szerkezete, sem a nézője nem tudna elbírni, még ilyen finom adagolás mellett sem.
Mindhárom történetben mintha a férfiak hiánya, azaz a családfenntartók, az apák és társak távolléte okozná az összes kínt. Akár hiányoznak a családnak, mert az apa egy szeretett figura, csak bűnhődik „valamiért”, akár az apa okozta a szenvedést (mint Virág esetében) és ezért távozott, akár még csak említésre sem kerül, hogy miért nincsenek jelen: hiányuk egyfajta egyensúly-felborulásként van ábrázolva. A nők veszik át a védelmező szerepet, és mintha a gyászt is teljes egészében magukra vállalnák – nemcsak a maguk, hanem szeretteik gyászát is. Talán az apák eltűnése okozott minden bajt. A gyermekek viszont reményt adnak nekik: az első részben (bár hatásában ez a legerősebb, a történet rétegzettsége itt a legszegényebb) Ricsi a fehér ember gyermeke iránti szeretetének láttán megkönyörül, és ezáltal magának is tiszta lelkiismeretű jövőt biztosít. Virág, bár gyermekszüléshez fiatal és talán nem is egy gyilkosokkal barátkozó apától szeretne gyermeket, de mégis benne látja a tiszta jövőt. Hanna pedig egy újszülött cigánygyermeket választ, mert szinte már hivatásának tartja, hogy segíthessen rajtuk.
A film amúgy rendkívül tiszta képi világát (operatőr: Dobos Tamás) mintha állandóan felhők uralnák. A ég szürke, sokat esik, és ha egy-egy jelenetben fel is bukkan a napsugár, az is fakó, nincs melegítő jellege. Uralkodik viszont az ég, a szinte már-már látható levegő, a füst, a köd és a víz: akár esőként, akár az uszodában, akár izzadtság formájában. A két legátütőbb szín Ricsi vörös vére, amely később is átvérzi fehér tornapólóját és a már említett sárga esőkabát, amelyben Virág megmenti barátját – akitől gyermeket vár, de ezt az apa már soha nem fogja megtudni. Az ilyen áttetszően szürke képi világhoz járulnak Víg Mihály melankolikus, sokszor komor zenei költeményei. Szinte minden a kilátástalanságot sugallja, amely a Genezis végére mintha átcsapna egy reménykeltő szép új világba, hiszen visszajönnek az apák, vagy a gyerekek új kezdetet ígérnek. De kicsit túl édesre sikerült ez a vég, emiatt a nézőben talán tovább emelkedik a hitetlenség és a szomorúság érzete. Hiszen ez is „csak” egy film, a valóság nem ennyire sokat ígérő.


Genezis, magyar film, 120 perc, 2018. Rendező és forgatókönyvíró: Bogdán Árpád. Operatőr: Dobos Tamás. Vágó: Politzer Péter. Zene: Víg Mihály. Szereplők: Cseh Annamária, Danis Lídia, Molnár Levente, Ravasz Tamás, Csordás Milán, Illési Anna Enikő.