Amikor a fiúk összeálltak

Sipos Sándor: Munkás portré
Üljön koncertteremben vagy épp nappalijában, képernyő előtt, a hallgatónak/nézőnek nem könnyű eldöntenie, hogy a Janoska Ensemble tagjainak mi fontosabb: a levegővétel vagy hogy zenélhessenek. Magához bilincsel a muzsikavarázslás tüneménye (igenbizony: náluk a látvány is fontos!); s bár az örömzene szó nem minden konnotációja hiperintelligens, Janoskáéknál csakugyan meghatározó tényező a forrásként és végeredményként egyaránt áradó gaudium. Bármit tesznek a hangszereikkel, szórakoztató zene lesz belőle, amelyet a négy szlovák-cigány fiatalember technikai perfekcionizmusa és felsőfokú értelmezési igénye révén nem fenyeget a „negédes” vagy „olcsó” besorolás.
Közel-keleti hangsorok és pentatónia, argentin tangó, bossanova, valcer, barokk kamarazenei műfajok, jazz, népzene, Mozart, Chopin és J. Strauss, latino, roma, zsidó (ki tudja, talán még joruba vagy guancs is…), ez mind belefér a három pozsonyi testvér – Ondrej, František és Roman Janoska –, illetve az unokatestvér Julius Darvas világsztár kvartettjének nyelvébe. Két hegedű, egy bőgő és egy zongora hangja révén jószerével globetrotterekké tehetnek minket, hallgatóikat/nézőiket; sokoldalúságuk épp oly természetes és virtuóz, mint a McFerriné vagy Jarretté. „A Janoska Ensemble-t dicsérni olyan, mint Haydn-kottákat Eisenstadtba hordani, vagy a Dunába vizet önteni – írja egyik ajánlójában a fidelio.hu –, hiszen rajongóik körébe már most olyan sztárok tartoznak, mint a szoprán operaénekes Anna Netrebko, a hollywoodi zeneszerző Lalo Schifrin, vagy a komponista és zongoraművész ­Christoph ­Eschenbach, akik régóta elismerik a zenei virtuozitás, egyediség és minőségi szórakoztatás eme kombinációját.”
A Janoska Ensemble elsősorban Ausztriában tevékenykedik, de interkontinentális turnéik alkalmával sok ázsiai és újvilági zenei központba is elvitték már unikális hangzásukat. Ráadásul egy igen tekintélyes lemezcég, a Deutsche Gramo­phone exkluzív zenekaraként korongok tízezreivel jutnak el a nemzetközi piacra.
Módszerük voltaképpen a többé-kevésbé jól ismert témákra való parafráziszenélés. Produkcióik zömét a standardnak számító dallamokra való ráépítés teszi. Aki például kicsit is ismeri Fritz Kreisler hangulatos, fülbemászó hegedű-zongorakettőseit, annak számára a Janoskáék által hangszerelt Praeludium és Allegro Gaetano Pugnani stílusában – terjedelmes romantikus-filmzenés intro után – valóságos Kreisler-tüzijátékként fog hatni, sok elvonatkoztatással, bachos fuga-elágazással, bebopos továbbgondolással, tangós temperamentummal, passacagliás/variációs szervezőelvvel, vastag kromatikus „logikával”.
Vagy ott van a Paganinoska (a No. 24-es capriccióból készült fantázia) – ami egyébként ékes bizonyítéka annak, hogy Rahmanyinov után is töretlen ihletforrásnak számít Paganini örökzöldje –, alla Janoska. S ott van a Carmen-fantázia, amelynek alapműve, Georges Bizet Carmenje szabadon átfogalmazott „szvitek” garmadára késztette az utóbbi évtizedek zenészeit. Ahogy Franz Waxman a 40-es években alaptémáira bontotta Bizet operáját, ugyanúgy cincálta szét, majd puzzle-ezte össze a Janoska Ensemle is, hogy vérbő cigányzenekaros temperamentummal, szólókkal, kadenciákkal, Grapelli hangzatait idéző, glissandós intonációkkal, a blues lelkületébe kukkantó momentumokkal, architektonikus, bravúrszámba menő szerkezeti megoldásokkal díszes Carmen-szinopszissá tegye.
S mit mondjunk arra, amikor Janoskáék Mozart 20., d-moll zongoraversenyének témáiból rumbafantáziát csinálnak – Ausztriában?! Bécsi klasszika latin-amerikai zenei világlátásba transzplantálva… Az improvizációnak bő kibontakozási lehetőséget biztosító megoldások, szabadon kitölthető, de (több-kevesebb) Mozart-hűséget elváró „terek” sorakoznak ebben a produkciójukban, ahol még az emberi hang is szerephez jut s a hegedű ritmusgitárrá is átváltozik…
Persze nem csupán a parafráziszene révén vívja ki lelkesedésünket a Janoska Ensemble. Az egyik legszemléletesebb példa erre a Janoska Szimfónia (op. 1.), amely az 1986-ban született František nevéhez fűződik. A nagyzenekarra és – szólóegyüttesként – a Janoska Ensemble-ra írt mű a Duna-mente-motívum már sokat használt utalását hordja alcímében. A kompozíció természetesen nincs is híjával a kulturális identitás bizonyos fajta danubián üzenetének. A Fischer Iván vezényelte Wiener Symphoniker vitte sikerre – persze a jeles kvartett mellett – František Janoska négytételes szimfonikus művét.