Álljunk meg egy szóra Egyed Péterrel

A László Noémi által vezetett beszélgetéssorozat vendége szeptember 29-én Egyed Péter volt – hivatásának megfelelően egyszerre írói, költői, filozófusi, oktatói, irodalomkritikusi és -történészi minőségében. Irodalmi Rosta című, nemrég megjelent könyvének szerteágazó témavilágából kiindulva László Noémi arra kereste a választ, hogy mi előzte meg ezt a hatalmas érdeklődési és kutatási területet. Egyed Péter számára édesapja (Egyed Ákos történész) révén adott volt egy terjedelmes könyvtár és egy biztató környezet, ő mégis elsődlegesen a nagyapja bodosi könyvtárára emlékezett vissza, ahol a magyar klasszikusoktól a latin könyveken és Freud munkásságán keresztül „texasi rémtörténetekig” minden megvolt. Preferencia nélkül olvasott sorra mindent, ami ott a kezébe akadt, egy igazi kíváncsi mindenevő módjára. A nagyapa személye azonban fontos szerepet játszott költői pályafutásában is, ugyanis első lírai próbálkozásait a sírjánál alkotta meg.

Költői énjéhez kapcsolódóan tudtuk meg, hogy első verseskötetének (A parton lovashajnal, 1977) szerkesztője, Csiki László milyen korabeli szerkesztői módszert használt a lírát illetően: a kézirat sorai mellé pluszjelet, mínuszjelet vagy kérdőjelt írt, majd számításokat végzett és a rossz sorok kivonásával, a kérdőjeles sorok megfontolásával formálódott meg a végeredmény. Egyed Péter ennek kapcsán azt is elmondta, hogy „nem egykönnyen adja ki írásait a kezéből”, szereti előzetesen elolvastatni közelebbi barátaival és családtagjaival, akiknek – pályakezdése idején – sokszor részletesen el kellett magyarázni, hogy „miről szól a vers”.
Noha líceumi tanulmányai alatt még agrármérnöknek készült, csakhamar rájött, hogy inkább a filozófiát kell tanulnia. László Noémi fölvetette a kérdést, hogy miért olyan ritka az, hogy valaki egyszerre legyen filozófus és költő: azzal magyarázható, hogy ami a magyar nyelvben rejlik, az a költészetben ugyan kibontakozik, de magyar nyelven megszületett filozófia jobbára nincs – minden magyar filozófus a nyugati bölcselet nyomdokain jár. Sokszor kerül így terítékre a klasszikus német filozófiai nyelv rangadó mivolta szinte az összes európai nyelvterületen. Ugyanakkor Egyed Péter azt látja, hogy az irodalomkritikában jelentősen csökkentek a filozófiai és irodalomelméleti preferenciák mentén létrehozott szövegek, s ezzel párhuzamosan bizonyos filozófiai fogalmak felhígulását, következetesen téves használatát is észrevette. A kortárs költészeti csoportosulásokról úgy vélekedik, hogy „ahány szekértábor, annyi zseni” – ezt lehet negatív és pozitív jelenségként is értelmezni.

László Noémi arra is utalt, hogy Egyed szövegeiben egyre gyakrabban fordul elő az egyedüllét érzése. A szerző ezt tényszerűen magyarázta meg: abnormálisnak tartja, hogy kortársai közül nagyon sokan nem élnek már az országban, illetve „temeti a szakmáját”, sokuk nem aktív – kevesli generációjának részvételét az értelmiségiek tevékenységét illetően.
Az est hátralevő részében a 23 buborék. A Kurszk balladája című, Kurszk tengeralattjáró katasztrófáját feldolgozó poémájáról tudtunk meg részleteket: a szöveget lefordították oroszra (Maja Ceszarszkaja révén), megvolt a kötet oroszországi bemutatója is, noha az oroszra való fordítás legnehezebb szakasza a magyar nyelv képiségének átültetése volt.