No items found.

Akhilleusz és a béke

XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 06. (716.) SZÁM – MÁRCIUS 25.

Kristó Róbert munkája
A hónap elején, egészen pontosan március 3-án ünnepelték, akik ünnepelték, az Írók Nemzetközi Világnapját (például a Romániai Írók Szövetsége kolozsvári fiókja is).
Csakhogy a magyar irodalom tereiben erről a napról ritkán esik szó, a román irodalom berkei sem visszhangoznak ezen ünneptől, amelyet 1984-ben hoztak létre, a békéért küzdő írók nemzetközi világnapjaként – a Nemzetközi Pen Club javaslatára.
Nem igazán ünnepeljük, pedig volna rá okunk elég. Például az, hogy a Világbéke a XX. században sem jött el, és valahogy a XXI. században sem akar beköszönteni. Pedig Palotás Dezső már a Negyedik kívánság című kötetében megírta, hogy a világbéke a természetes állapot, amelynek kitörésére oly régóta várunk. Pedig ideje, hogy a kizökkent idő visszakerüljön a régi kerékvágásba, és legyen béke már, ahogy Babits írta egyik versében.
Mit tehetünk a békéért? Mit tehetünk a háború ellen? Ugyancsak Babits írja 1934-ben, a Nyugat ankétjának (Mit tegyen az író a háborúval szemben?) indító cikkében: „Mit tegyen az író háború esetén? ezt nehéz volna megmondani. Megtörténhetik, hogy nem tehet már semmit. Bármely pillanatban vége lehet még annak a viszonylagos szólásszabadságnak is, amelyet ma élvez. De azt meg lehet mondani, hogy mit ne tegyen.”
Mit tehetünk? A háborúval szemben? Beszélünk róla. Arról, hogy milyen előzményei vannak, milyen következményei. Mert a béke viszonylagos, miként a szólásszabadság is, ha keveseknek fontos igazán. Ha keveseknek fontos az írás, ha keveseknek fontos, még az írók számára sem jelent túl sokat a békéért küzdő írók világnapja. Elhaladunk mellette, pedig az írás, a könyv, a jól formált szó, az erkölcsi erőt továbbító kép mégiscsak a béke, a világ, a világbéke megőrzését segítő pajzs lehet. Mert még Akhilleusz pajzsa is az, hiszen a világ egészét ábrázolja harcban, de békés hétköznapokban is. Jelzi tehát, van lehetőség utóbbira, a békés hétköznapokra is – bárhol a világban, nemzetek között, nemzeteken belül, nemzeti és nemzetközi ünnepeken, például a békéért küzdő írók nemzetközi világnapján – ha ezt a napot még ünnepelni akarjuk egyáltalán.



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb