„A vonalak vezessék a látogatókat…”

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 14. (820.) SZÁM – JÚLIUS 25.

társművészetek

artefaktum

A Lányok, asszonyok Nagy Imre művészetében a csíkzsögödi festőművész hagyatékából rendezett reprezentatív időszakos kiállítások sorát folytatja. Ahogy a kiállítás kurátorai, Túros Eszter és Ladó Ágota fogalmaztak, komoly szakmai kihívást jelentett számukra „friss szemmel nézni, illetve friss szemmel láttatni” a Csíki Székely Múzeum közel hétezer alkotást tartalmazó gyűjteményét, mégis, egy rendhagyóbb formátumot felvállalva, új megközelítésből sikerült nekik a tematikájában is igen változatos Nagy Imre-életmű egy eddig kevésbé ismert szeletét bemutatni.
A kurátori koncepció alapját az a hipotézis képezte, mely szerint Nagy Imre művészetében a női reprezentáció változatosabb, mint pályatársai esetében. A technikai sokféleség mellett itt a hangsúly egyértelműen a tematikus sokszínűségre vonatkozik: a női életszakaszok kronológiáját követő kiállítás-rendezésben a születéstől a halálig nagyon sokféle élethelyzetben láthatjuk a nőket. Túllépve a „székely nép és táj megörökítője” kliséken, nem a Nagy Imre életművéből jól ismert alakokra koncentráltak a kurátorok, inkább a karakteresebb arcokra, a mindennapi, sajátosan női élethelyzetek bemutatására helyezték a hangsúlyt. A Nagy Imre-i hitvallással („Engem egy dolog érdekelt: az élet maga. Ami rajtam és körülöttem mozgott.”) összhangban fontos szempont volt, hogy a kevésbé ismert munkák felvonultatása által ne egy eszményített nőkép bontakozzon ki a látogató előtt, a dolgozó gyerekek, a testvéreire vigyázó gyereklány, a gondterhelt állapotos asszony, a kimerült szoptató anya és a munkában megöregedő nő képein át egészen a haldokló, majd a halott édesanyát bemutató grafikákig nagyon gazdag a válogatás. A három szakaszra tagolt kiállításban (gyermekkor, felnőttkor, időskor), az adott életszakasznak megfelelően azonban egy különleges darabokat tartalmazó erotikus válogatás is helyet kapott, az aktok mellett egy nagyon ritka csókábrázolással.
Az életmű vonatkozásában a Múlt és jelen című festményt érdemes talán kiemelni, amely nagyon szépen rávilágít Nagy Imre nőkhöz való viszonyának kettősségére. Az 1962-ben készült festmény Ilonát, a zsögödi Mester hűséges házvezetőnőjét és gyakori modelljét ábrázolja, amint az Apor Máriáról készült aktot tanulmányozza. A festmény fontos kérdéseket vet fel a női identitás (egyfelől a paraszti kultúrát, másrészt egy polgári, urbánusabb jelleget képviselő identitást), valamint a nők reprezentációját illetően, a kendős, egyszerű falusi viseletben ábrázolt idős, hajlott hátú, botjára támaszkodó Ilona és a vászonról vele farkasszemet néző fiatal aktmodell két teljességgel eltérő, bár egyformán jelentős világot képviselnek.
A válogatás gerincét a grafikák képezik, melyek az ismert festményektől eltérően „kevésbé kimunkáltak”, élettel telibbek, szabadabbak, a vázlatok a nagyméretű vásznakhoz vezető munkafolyamat szakaszait is szépen érzékeltetik. A tárlat ugyanakkor demitizál is abban az értelemben, hogy félresikerült kísérleteket, alkotói zsákutcákat is bemutat, olyan kevésbé sikerült festményeket is láthatunk, mint például a szocialista-realista korszakból származó kompozíciók.
A kiállítás elrendezése sok tekintetben újszerű, a bevett intézményi gyakorlattól eltérően a kurátorok a kiállítási módokat is rugalmasan kezelték: hiányoznak például a tájékozódást segítő képaláírások. A kurátorok szándéka ezzel az volt, hogy a bemutatott alkotásokra vonatkozó információk ne vonják el a néző figyelmét, csak „a vonalak vezessék a látogatókat…”