.svg)
Márton Árpád: Együtt
Ha szólsz, a gyermekkorod otthonát
említed; kertjét, finom falatát,
vendéglátását,
a kenyérsütést:
egyben van minden, nem hagysz benne rést.
Ha kínálsz: „Vegyél, mert még van,
még van!”,
sejteted, milyen volt az éhezés,
háború után szűkös ifjúságod.
… Kopárabbnak látod a tág világot.
„A kapornak sincs igazi íze.”
„Az utcán esznek itt az emberek?”
„Ez is elvált.” „Kimentek ezek is.”
„Most már mindegy…”
„De hogy vagy?”
„Merre vagy?” „Most éppen mire készülsz?”
„Mikor jössz?”
(A talpalatnyi lét: várakozás.
Hogy hazatér a hűtlen gyermek is.
A távollevő megölelhető.
az álom valóságra váltható,
az életidő, betevő falat
megosztható.)
