.svg)
Február 13-án bemutatták Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban Tamás Dénes A tó című kisregényét, amely tavaly december elején jelent meg a Lector Kiadónál. A beszélgetésre érkezőket madárcsicsergés fogadta a teremben, amely furcsa, szokatlan jelleget kölcsönzött a könyvtár Gábor Áron termének. Tamás Dénes érkezésekor megjegyezte, hogy bár az ő ötlete volt a „természet meghívása”, tájidegen a beltérben a madárszó. A résztvevőket Szonda Szabolcs, a könyvtár igazgatója köszöntötte, aki kifejezte őszinte örömét Tamás Dénes jelenlétével kapcsolatban, majd a szerzőt Láng Zsolt író kérdezte.
Már a könyvbemutató elején megismerkedhet a szöveggel a közönség, Tamás Dénes felolvassa a kisregény első részét. Radics Viktória fülszövege megelőlegezi az olvasó számára: a regény főszereplője egy hegyi tó. Az első sorban rögtön a tavat mutatja be az elbeszélő, úgy fest, mindketten szervesen jelen vannak a pillanatban. A szemlélő megfigyel és átérez: a tó, mint időtlen létező, a “majdnem teljesen kopár kőkatlanban terült el”. Bár a végtelenség érzése csorog át a mondatokon, a szemlélő leírásán, mégis a múlt idő, mint egy jel, rátelepszik a szövegre. Azt sugallja, a kapcsolat a tó és a szemlélő közt véges, az írás pillanatára már csak az emlék marad belőle.
A felolvasás végén újra halljuk a madárcsicsergést, és elhangzik az első kérdés, amely az íróra fókuszál. Arra kíváncsi Láng Zsolt, mi az oka annak, hogy Tamás a filozófus pályát elhagyva a szépírás irányába lépett el. A válasz erre az, hogy a filozófia egy idő után a mindennapi élet színterévé vált, a beszélgetések, társalgások meghatározója volt, de már nem jelentett kihívást az esszéírás sem, így jutott el lépésről lépésre a szépirodalomhoz. A filozófia, mint mondja, továbbra is benne rejlik, megbújik verseiben és prózáiban, amelyek lehetővé teszik, hogy egy gondolat – vagy A tó esetében az észlelés, szemlélődés – több regiszteren át jusson el az olvasóhoz, hiszen vannak olyan viszonyulások, jelenségek, amelyeket kimondani csak az irodalom által lehetséges.
A második kérdéssel visszatér a kérdező a szövegre, annak olvasási lehetőségeiről érdeklődik, ugyanis az író lemond a linearitásról, az elbeszélésről, a történetszerűségről. Láng Zsolt a festmény szemléléséhez hasonló megismerési folyamatot vázol fel, amely szerinte abban eltérő mégis, hogy míg a festményből már első pillantásra a nagy egészet látod, a regényt az olvasás aktusa egészíti ki, teszi időszerűvé. Tamás úgy véli, ez az a pont, ahol érdemes elmesélni a regény ötletének születését. A főszereplő (a tó) ihletője a Fogarasi-havasokban található Podragu-tó, amely egy túra során három különös képet, víziót szült benne, és akkor döntötte el, hogy a következő írása e tóról és tájékáról fog szólni. Az író szerint mindenki, aki időz a természetben, tudja, hogy az nem egy ártatlan és naiv történés, és igen, hasonlatos a festészethez, mindkettő nézni és látni tanít. E látáshoz gyakorlat kell, idő, hiszen nem nyílnak könnyen meg a kapuk az ember előtt. A történetek, amelyek beleszövődnek a regénybe, formák által születnek meg, asszociatív történések. A szemlélőnek magányosnak kell lennie, akárcsak a regény egyik jelenetében a kiállítást látogató személy, aki mintegy rávezet a “helyes” szemlélés módjára: a befogadónak egyedül kell lennie, hogy semmi és senki ne zavarhassa figyelmét. Ezáltal alakul egymáshoz szemlélő és a szemlélt alany. Az író elárulja, hogy bár nem jellemző a linearitás, történetiség a regényre, vannak időbeli kapaszkodók az olvasó számára: regény egy “zéró pontból” indít, hogy majd szépen kitárulkozzon és a végén lezárható legyen.
Láng Zsolt a továbbiakban főként az íróra kíváncsi. Mit tudott meg magáról a könyv által? Kik hatnak rá leginkább, kik az előfutárai? A könyv a szerző számára egy üzenet, egy segélykiáltás, egy kérdés az olvasó felé, amely az ember természethez való viszonyára kíváncsi. A tó az ő természetszemléletének a kinyilatkoztatása. A regény nyelvezetén könnyen felismerhető pár író Tamás Dénesre tett hatása, amelyeket ő is megnevez: Krasznahorkai László számára abban követendő példa, ahogyan rányitja az olvasót a figyelemre, de nagy hatással voltak rá Mészöly Miklós korai írásai, amelyeknek fő elemei a tömörség és pontosság, valamint Nádas Péter különleges körmondatai.
Láng Zsolt arra is kíváncsi, hogyan éli meg a szerző az őt érő negatív kritikát. Tamás Dénes derűlátó, hiszi, hogy amit művel, annak van relevanciája. Mindig van pozitív visszajelzés, és ő azokból táplálkozik főként, „a rokonlelkekben érdekelt”. Jelenleg egy verseskötettel készül, most a vers formája, mint terra incognita, szólítja, emelett egy újabb kisregényen is dolgozik, amely hasonlatos A tóhoz, ez a sepsiszentgyörgyiek számára személyesebb lehet majd, ugyanis a helyi sámánfa a főszereplője. Tamás Dénes elhagyta írásaiban a társadalmat, az emberiséget, és nem tudni, lesz-e visszaút, jegyzi meg humorosan.
A keretességre törekedve, az író felolvas még egy részt a regényből, amelyhez Láng Zsolt egy ajánlást fűz hozzá, mondván, hogy e könyv erőssége, hogy nem az elbeszélő nézésén át lát az olvasó, hanem önmagát kínálja szemlélésre. “Nézzünk együtt!” felhívással zárja le a beszélgetést a szerző.
