A pergetéstől a worldmusicalig

Szakcsi Lakatos Béla életműve lezáródott

„Nem illusztráció, nem zenei nosztalgia, nem hangkellékek, fityelékek, ürügyek gyűjteménye. Nem újrahasznosítás és nem is felejtés. Valami kikezdhetetlenül jelen idejű, érvényes dolog szólt. Olyan volt Szakcsi zenéje, mint a pára, a köd, a fény az ég alján, a levelüket hullató fák nyugtalan árnyéka. Mindenhol jelen, folyton elillanó. Bölcsesség, nagyvonalúság és életszerelem kell ahhoz, hogy olyasmit hagyjon hátra az ember, mint amilyen életművet Szakcsi Lakatos Béla nekünk ajándékozott. Na dara! Ne félj – hallgasd inkább!” Értő és szerető szavak Parászka Borókától egy halálhír döbbenetében.

Szó ami szó, a Szakcsi által testvérként szeretett Vukán György eltávozta óta nem volt nagyobb vesztesége a magyar jazzvilágnak. Pedig mindenki egy újabb parádés jelenésre készült: a száz éve született Cziffra György emlékére Dresch Mihály, Lakatos Mónika és Balázs János által november elején celebrálandó koncert immár örökkétiglen kimaradó, negyedik előadóművésze éppen Szakcsi lett volna. (Lakatos Béla csak a hetvenes években vette fel a Tolna megyei falu, Szakcs nevéből származtatott művésznevet.)

Az ötvenes évek Magyarországának jobbacska szórakozóhelyein még általános volt a kávéházi zenélés (a vendéglátózás – ahogy korabeli céhes kifejezéssel mondták), s ezt legtöbbször cigány zenészek művelték. Lakatos Béla prímás édesapja már az ötvenes években felismerte, hogy a hagyományos kávéházi cigánymuzsikálásnak márpedig leáldozóban a napja, fiát ezért a zongora felé irányította. Tizenkét évesen vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba. De három évvel később – a frissen felfedezett jazznyelvek bűvöletében – Béla odahagyta az iskolát. (Volt egy Martini együttes, amelyből kivált Kovács Gyula dobos és Kovács Andor, az 50-60-as évek legismertebb magyarországi gitárosa. Az utóbbi akkor új zenekart alapított, felkérte az akkor húszéves Pege Aladárt és a tizenhat éves Lakatost. Ez volt pályakezdésének rázós, „iskolázós” időszaka, bár akkor már ismert nevű zenész volt – érdemtelenül, tette hozzá egy interjúfilmben.) 1963-tól Lakatos Holéczy Ákossal három éven át nyugat-európai bárokban és mulatókban modern tánczenét játszott. ’68 és ’71 között az NSZK-ban és az Egyesült Államokban „vendéglátózott” tovább, 1972-től azonban viszonylag stabil zenei jelenlétet alapozott meg magának Magyarországon, létrehívva a Rákfogót, amely a fúziós zene meghonosításának zászlóshajója volt.

Útkeresése a jazzművészet, a zenei nyelvek között egyre szorosabbra munkált párbeszéd eszménye és a puszta megélhetési zenélés dimenziójában értékelhető. Olyan is volt, hogy tíz táncosnővel énekelt a tévéképernyőn, mi több: maga is táncolt! Közben azonban egy triójával megnyerte a Magyar Rádió által kiírt első jazzversenyt (a már említett Pege Aladár együttesével megosztva), és felkerült az Anthology ’67-re is.

Innen már szinte egyenes pályán kapaszkodott a csúcsig: a Special EFX-szel készített lemezekig, illetve a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a GRP kiadónál megjelent négy szólóalbumáig. Bob Mintzer, John Patitucci, Jack DeJohnette, Dave Weckl, Frank Zappa egyaránt zenészpartnere volt, Chick Corea pedig – aki jóval több volt Szakcsi puszta zenésztársánál – fantasztikusan eredeti és egyedi billentéstechnikája miatt csodálta.

Zeneszerzőként Szakcsi a cigány népzene gyűjtésében és színpadi művekké formálásában alkotott igazán maradandót. 1975-ben mutatták be Piros karaván című első cigány musicaljét, amelyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. 1988-ban a Rock Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatta be Szakcsi A bestia című művét. S a cigány jazz műfajteremtő hangfelvétel-gyűjteményének tekinthető az a 2004-ben megjelent album, amelynek címe a kezdő bekezdésben olvasható Na dara! – vagyis: ne félj!

Zenészpartnerei, céhes felei jól tudják, mennyire kizárólagos szempontot képviselt Szakcsi Lakatos Béla számára a fantáziában gazdag és technikailag pontos improvizativitás. A maga részéről ezt mesterfokra emelte. Játéka hol a szó elsődleges értelmében is játék, hol meg szinte követhetetlenül mély intellektuális merülés volt. A téma és a szerzői/előadói intenció tisztelete, a derűs szeretet, a hosszú megéltségből sarjadó toleráns, de fontos elveket ismerő moralitása számos követője, tisztelője számára világlik tovább is példaként.

‍