A mozdulatlan helyváltoztatás

Az irodalom az irodalomból jön létre. Nem lehetséges úgy írni, hogy semmit se olvassunk előtte. Európát sem ismerheti úgy, kellő mélységben valaki, ha nem tudatosulnak benne a kontinens közepén elhelyezkedő kulturális entitás sajátosságai. Közép-Európában az a legszebb, hogy nem lokalizálható. Adottak bizonyos koordináták, földrajziak elsősorban, mely szerint Mittel-Európa egészen pontosan a kontinens kellős közepén helyezkedik el. Vétónak, vitának helye nincs!

Mert a valóságban, túl az olyan egzakt és megkérdőjelezhetetlenül pontos tudományokon, mint a mértan és a kartográfia, Közép-Európa, ez a szavak által formált kontinens kellős közepén elhelyezkedő ó betű igenis mozgásban van, önmagához és a világhoz képest is.

Akkor igazán önmaga, ha saját létezésén valamilyen módon túlmutat, hozzátesz valamit ahhoz, amit mindeddig gondoltak róla. Ha nagyon merészen fogalmaz önmagáról, akkor, hirtelen, mint egy örvény felett elsuhanó tutaj: megbillen, olykor keleti, máskor nyugati irányba. Szellemi értelemben, természetesen – mondanám. De sajnos és szerencsére, nem csupán szellemi értelemben. Mert a hétköznapjainkat éppen uraló társadalmi berendezkedések, kulturális és politikai törésvonalak is hatást gyakorolnak rá. Közép-Európa akkor igazán Mittel, akkor igazán önmaga, ha sajátosságaira határozottan figyel, ám sajátosságai fölé emelkedni képes, önmaga, az általános, az egyetemes, az örök felé törekedvén.

A közép-európai nemzeti irodalmak is akkor igazán nemzetiek, akkor helyezkednek el középen, amikor legalább Európával vagy a mindenséggel mérik magukat.

Ha a múlt század első felében egyetlen olyan embert kell találni, akiben a közbülső európaiság lehetőleg vegytiszta formában megnyilvánul, akkor azonnal Thomas Mannra gondolok, vagy a Mannról író József Attilára.

Ha a huszonegyedik században tekintek szét, elsőre Kafka prágai szobra jut eszembe, a helyhez kötött, mégis mozgásban lévő szobor, ha pedig élő, aktív, mégis helyhez, jelen esetben Közép-Európához, tehát Európa egészéhez köthető és a világirodalom minden rezdülését azonnal és érzékenyen értelmező személyt keresek – csakis Fried István tanár úrra tudok gondolni. Rá, aki többször is elmondta különböző terekben: „Az irodalom az irodalomból születik”.

A folyamatos újrateremtődés varázsos titkára világít rá az idézett mondat, arra, hogy kutatnunk, keresnünk kell, újra és újra fel kell fedeznünk mindazt, amit e kontinens jelent.

Fried István tudása, szellemi frissessége, munkásságának szerteágazó volta, előadói lendülete és úriemberi habitusa mindannyiunk számára útmutató és példa.

Fried István 90 éves. Isten éltesse, tanár úr!

‍