A 2. Kolozsvári Kikötő első napjáról

Kolozsvár három napig Kelet-Közép Európa kikötőjévé változik: december 5-én a Kolozsvári Kikötő nemzetközi irodalmi rendezvénysorozatának első állomása a Liniște, pace, perversiuni, heppiend. Tineri poeți maghiari (Max Blecher kiadó) című antológiát mutatták be a Librarium Book Corner emeleti termében. A fiatal erdélyi magyar szerzők román nyelvű válogatáskötetét Ștefan Manasia költő méltatta.

Ilyen jellegű kiadványokra volt már példa, amikor fiatal német költők antológiáját adták közre – azóta is sokan keresik a példányokat az antikváriumokban. Manasia a szerzők (André Ferenc, Fischer Botond, Gondos Mária Magdolna, Gothár Tamás, Horváth Benji, Kali Ágnes, Kulcsár Árpád és Varga László Edgár) rövid, de pontos kritikai meglátásokkal ellátott ismertetése után a kötet hiánypótló jellegét emelte ki, amelyet nem csak azért fordított le Andrei Dósa, „csak hogy le legyen fordítva”. A jelenlévő szerzők ezután felolvastak az antológiából – kétségkívül számukra is izgalmas volt egy másik nyelven hallani saját szövegeiket, amelyek, mint minden fordítás esetén, metamorfózison esnek át.

A Kikötő este hattól tovább zajlott a Bulgakov emeleti termében, ahol Horváth Benji moderálásával erdélyi és magyarországi szerzőkkel folytatódott a beszélgetés-felolvasás (Ármos Lóránd, Fischer Botond, Gothár Tamás, Korpa Tamás, Juhász Tibor, Papp-Zakor Ilka, Váradi Nagy Pál). Horváth első, fogas kérdésével Tamás Gáspár Miklós szavait idézte, miszerint a magyar irodalom akkor volt világirodalom, amikor a magyar történelem kapcsolatban állt a világtörténelemmel. Ebből a feltevésből kiindulva a rendszerváltozás után születtek-e olyan magyar irodalmi művek, amelyek kapcsolatban állhatnak a világirodalommal és világtörténelemmel (tehát valamiféleképpen kanonikus jellegűek)?

Némi fejtörés után Papp-Zakor Ilka azt válaszolta, hogy nem merne találgatni, mivel a kortárs irodalmat nehéz megítélni, főleg úgy, hogy „kik maradhatnak fönn”. Váradi Nagy Pál a kérdés cselességéből kifolyólag megkerülte a szentenciózusságot, és az irodalmat a perifériára küldte, mivel ma már a történelmet is, az irodalmat is a multimedialitás alakítja, nem az írásbeliség klasszikus formája. Korpa Tamás konkrét szövegekkel is előhozakodott, így Bodor Ádám ’89 utáni három regényére utalt, valamint Lanczkor Gábor Folyamisten és Térey János A legkisebb jégkorszak című műveire, melyek jelenkori problémákat tematizálnak, sőt, a jövőbe vetítenek. Gothár Tamás 27 év távlatát túl kicsinek érzékeli, Fischer, Ármos és Juhász pedig némiképp hezitál, a kérdés megválaszolására több időt igényelne.

Arra a kérdésre, hogy milyen viszonyban áll az irodalmi tevékenységük a mindennapjaikkal, változatos válaszok születnek, de alapvetően két kategória különíthető el: az, aki a „munkaidejében” is irodalommal foglalkozik (szerkeszt: Juhász Tibor és Korpa Tamás), és aki nem (értelemszerűen a többiek). Van, akit a munkája inspirál (Gothár), van akit a hirtelen lett sok szabadideje (Ármos), van akit a folytonos kihívások (Váradi Nagy), van akit egész egyszerűen az élet (Papp-Zakor) és van aki az élet ellenében ír (Fischer). A beszélgetést követően szerzők újra felolvastak.

A képeket Szentes Zágon készítette.