.svg)
„A sósvizű tengerben lakozó
Halakat hálóval fogja meg
A férfi, ki ésszel él.”
Szophoklész
Ezennel megszűnünk.
Eltűnünk a létezésből.
Kipusztulunk, ahogy ti, humánok mondani szoktátok.
Mintha a kipusztulás egy folyamat lenne,
önkéntelen történés,
netán szabadon választott lehetőség,
a halak szeszélye, bolondériája.
De mondjuk ki: nincs kipusztulás, csak pusztítás.
Elgázolás után cserbenhagyás.
Háborúban állunk, nem kell figyelmeztessetek.
Mi is ölünk, gyilkolunk,
harapunk és marcangolunk,
magunk alá gyűrünk.
Minket is valami mardosó éhség rángatott ki az iszamós napvilágra.
S alig búvunk elő,
már csattannak is össze fogaink a fény húrozatán.
Mindent elpusztítani azonban csak ti tudtok.
Mi fennakadtunk a létezés hálóján,
és csak addig terjeszkedhetünk,
ameddig engedik a háló huzalai.
Bennetek a szabadság új fejezete kezdődött el,
az éjnek kísértetizzító szaka.
A mértéktelenre növekedett létezés gyilkol bennetek.
S hiába hiszitek, hogy megszelídíthetitek ösztöneiteket,
nem az ösztöneitek késztetnek ölésre.
A fekete üresség öl bennetek,
a képzeletetek, a szellemetek,
öltsön bármilyen formát magára.
És nem csak képesek vagytok az ölésre,
tudjátok is, hogy ezt teszitek.
Tudhatjátok.
„Tudni felelősség.”
Micsoda világ,
hogy ezt egy hal kell az orrotok alá dörgölje.
S minél többen álltok össze,
a gonoszság annál könnyebben talál meg bennetek.
Mintha a jóság csak kivétel lehetne,
egyéni teljesítmény,
s képtelen lenne végighullámozni rajtatok.
Itt lent túl sok lett az emberből.
Olajos izzadmányotok
a vizek szívéig hatol.
Vizeink már rég nem védelmeznek,
belesüketültünk a mélybe,
már nem halljuk a lent keringő zenét.
Valljuk be: menthetetlenül alulmaradtunk.
Éles karmaink, fogaink,
kifinomult szaglásunk, hallásunk,
testi erőnk, robbanékonyságunk
már nem versenyképes az evolúciós küzdelemben.
Az ismétlőpuska már rég eltörölte mindezt.
Azóta csak túlélők vagyunk,
genetikai hulladékok,
élő fosszíliák.
Mint fájdalom a fogidegben,
csak körbe-körbe cikázunk
az ég rezervátumában.
Kegyelmetekre utaltan élünk.
Ahogy az indiánoké Amerika,
úgy volt miénk a patak, a folyó, a tenger, az óceán.
De létezhet viszonyulás birtoklás nélkül?
Tartás tartott nélkül?
Ülsz te, ember a világdübörgésben.
Minden a tiéd, gondolod.
Mindent megfoghatsz,
mindent átalakíthatsz.
Mégis, míg képzeletedben az Androméda-ködben jársz,
velünk megtörténik több ezer kilométer.
Az egész Föld a szülőhelyünk.
Nem, nem mi vagyunk világban szegények.
A világ lesz szegényebb nélkülünk.
Nem is tudjátok,
de most omlik alá arcotok.
Tudatotok pereméről csöpög a víz.
