.svg)
Február 16-án, este a Bulgakovban Balázs Imre József beszélgetett Tamás Dénessel a minden egész… című novelláskötetének bemutatóján. Caspar David Friedrich Magányos fa című festménye látható a Lector kiadó gondozásában megjelent köteten, mintegy előrevetítve a benne rejlő szövegek életvilág-elemeit.
Tamás Dénes mindent ír: esszét (2013-ban megjelent a Korunk Kom-Pressnél a Honfoglaló esszék című kötete), novellát, regényt (Az élő ház – előkészületben), tanulmányt, verset, kritikát – a novelláskötetig eljutni hosszú, lépcsős folyamat volt, mely határozott döntés részéről. Érezte, hogy „irodalmat kell csináljon”, több éven keresztül visszafordíthatatlan kihívásként élte meg, hogy a benne élő „néma tartományt” – Nádas Péter szavaival élve – megszólaltathassa.
Szövegeiben Tamást a terekhez fűződő viszonyok érdeklik. Sepsiszentgyörgy számára nem a világ egy eldugott szeglete, hanem egy eleven, dinamikus tér, az otthonosság kérdéseinek szövedéke. A hegyek ellenpontozzák „urbánus lelkét”: BIJ arra is rákérdezett, el tud-e távolodni a szubjektív hegyektől? A szubjektív-objektív ellentéte nem megfelelő meghatározása annak az írásaktusnak, amely már önmagában kimozdulás a szubjektivitásból, a befele fordulás és kivetítés lehetne ennek a fokmérője. Tamás Dénesnek az a fontos, „hogyan használod magad”. Vida Gábor és Bodor Ádám hegyei mellett van egy „erdélyi típusú figyelem”, amely kézhezálló, ugyanakkor nem úgy fontos neki a hely, hogy ebben Erdély mint olyan kapjon szerepet.
Az olvasó számára az aktív figyelemgyakorlatok teszik érzékletessé a szövegeket, a látás megfejtésére irányuló pillanatok. Arra a kérdésre, hogy hisz-e a látvány elmondhatóságában, két válasz született: az örök dilemma, hogy a nyelvben el lehet-e bármit is mondani, illetve a történetmondás szkepsziséből születő képi inspiráció – sosem a szinopszis indítja el nála az írást, hanem a képek.
A minden egész… cím játékba invitál, az egészhez való viszony dialektikáját ragadja meg, hiszen ha valahol „az egész” eltűnik, valami felváltja a helyét. Tamás Dénes dallamos, pontosan szerkesztett mondataiból Krasznahorkaihoz fűződő szoros viszonyát halljuk, valamint a zenéhez, amelyet úgy épít bele az írásba, hogy magát a zenehallgatást is hangzó térélményként fogja fel („a fülemmel is írok”).
Két novellát, a Könyörgés és a Bizonyíték címűt hallhattuk a szerző felolvasásában az est folyamán.
