A kommunizmus vagy a világ vége

„Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” József és testvérei című regényének híres kezdőmondataival Thomas Mann a régmúlt időkre utalt – mégis, megrendítő érzés azzal szembesülni, hogy a viszonylag közeli múltunk kútja is mennyire mélységes lehet. Feneketlennek azért nem mondanánk, mert látjuk a felszínét: sötét, zavaros, és amit visszatükröz, kiismerhetetlen. Ezért annak, aki arra vállalkozik, hogy megmutasson, felszínre hozzon belőle valamit, szó szerint a zavarosban kell halásznia – ezt teszi Tudor Giurgiu legújabb, román–magyar koprodukcióban készült Libertate (Libertate ’89 – Nagyszeben) című filmjével. Azért is indokolt „zavarosban halászás”-t emlegetni (ezúttal pozitív előjellel), mert alig múlt el harmincöt év a Ceaușescu-diktatúra bukása óta, de hiába él még számos résztvevője, tanúja az akkori eseményeknek, és hiába áll tényfeltáró cikkek, dokumentumok, ügyészségi vizsgálatok sokasága mögöttünk, rengeteg homályos részletből áll össze az átláthatatlan „nagykép”: mintha foncsorozott üvegen át tekintenénk a valóságra. Kik lőttek kikre? Kik voltak azok a bizonyos „terroristák” és léteztek-e egyáltalán? Milyen, a köznép számára érzékelhetetlen folyamatok történtek a háttérben? Valódi forradalomról beszélhetünk-e vagy ügyesen levezényelt államcsínyről, az ancien régime-ben hátrébb szorult elitcsoportok hatalomváltó és -átmentő manővereiről? Vagy mindez együtt igaz?

Ritkán mondok ilyet, de a Libertate olyan film, amelyet ajánlatos inkább otthoni képernyő előtt ülve – mondjuk egy streaming-platformon – nézni, nem a mozi nagyvásznán, azért, hogy szükség esetén megállíthassuk és újranézhessük a zavarosabb(nak tűnő) részeket – ezért is örvendetes, hogy a romániai Netflix felvette a műsorkínálatába. Ami a történelmi hátteret illeti: Nagyszeben esete különösen érzékeny, az egykori szász város kiemelt helyszíne volt a román nacionálkommunista rendszernek, mivel itt regnált a Román Kommunista Párt megyei első titkáraként Nicu Ceaușescu, a diktátor kisebbik fia, a „kisherceg” („prințișorul”), ahogy a népnyelv emlegette gúnyosan. Szebenben – az országos átlaghoz viszonyítva – aránytalanul sokan haltak meg a ’89-es decemberi eseményekben, máig tisztázatlan körülmények között és obskurus okokból. Az események kulcsszereplője egy bizonyos Aurel Dragomir alezredes (a filmben Dragoman, Iulian Postelnicu alakításában), a város katonai parancsnoka, aki a forradalom zavaros napjaiban afféle „rendteremtőként” lépett fel, aki a hadsereg segítségével megtisztította a várost a tüntetőkbe lövő belügyesektől (szekusoktól és milicistáktól), illetve a rendbontó, huligán elemektől – ezért egy ideig hitelesen játszotta „Nagyszeben hőse” szerepét. Valójában korántsem volt annyira feddhetetlen jellem, mint amilyennek szerette mutatni magát: az alezredes Nicu Ceaușescu bizalmasa volt, megbízható káder, aki a forradalom napjaiban-heteiben a szó legrosszabb értelmében művelte a „zavarosban halászás” mesterségét – vagy, jóindulatú értelmezés szerint, a helyzet egyszerűen meghaladta. Letagadta, hogy a tömegbe lövetett volna, holott a vizsgálatok az ellenkezőjére utaltak; azt hazudta bukaresti feletteseinek, hogy a belügy alakulatai és az állítólagos „terroristák” megtámadták a parancsnoksága alá tartozó katonai egységet, de a bizonyítékok ezt nem támasztották alá; és hozzá fűződik a szebeni események egyik legrejtélyesebb mozzanata is…

A Libertate ezzel a drámai szituációval indul: a film főszereplője, Viorel Stănese ren­dőr­tiszt (Alex Calangiu) december 22-én a munkahelyére érve a teljes zavarodottság állapotában találja kollégáit. A tömeg megostromolni készül az épületet, a belügyesek, a várható megtorlás elől, az út túloldalán lévő katonai egységbe menekülnének, Dragomir/Dragoman ígéretét bírva, miszerint megvédi őket a népharagtól. A civil ruhában, figyelmeztető lövéseket leadó milicistákat az utcán természetesen megtámadják a tüntetők, eldördül egy „valódi” pisztolylövés is (ennek később lesz jelentősége), azokra azonban, akik elérték a laktanya kerítését, halálos meglepetés vár: az alezredes parancsára a katonák halomra lövik őket. A túlélőket pedig – egyéb, innen-onnan összeszedett, gyanúsnak címkézett emberek társaságában – beterelik előbb az egység sportlétesítményébe, majd egy medencébe, amelyből leeresztették a vizet. A film első harmada/közel fele igazi erőltetett menet: többé-kevésbé a főszereplő nézőpontját és személyes helyzetérzékelését követve – az operatőri munka némiképp a Saul fiának vizuális stílusát idézi – vethetjük bele magunkat a szilárd igazodási pontokat nélkülöző őrületbe, hogy aztán megérkezzünk az úszómedence zárt, mégis sokszínű, rendkívül izgalmas belső dinamikával rendelkező világába.

Tudor Giurgiu, forgatókönyvíró-társával, Cecilia Ștefănescuval együtt, arra vállalkozik, hogy a forradalom mindenkori evolúciós útvonalát vázolja fel allegorikusan, a formátlan, zavarodott tobzódástól, a vér és erőszak cselszövényekkel tarkított káoszától az új társadalmi rendbe való kíméletlen és illúzióromboló átmenetig. Mert a medence lehatárolt tere igazi mikrotársadalom, az új román demokrácia egyfajta sűrített lenyomata: egymás mellé kerülnek itt olyanok, akik azelőtt egymás ellen harcoltak az utcán, milicisták és egykori áldozataik, szekusok és fegyverrel a kézben lefülelt felkelők, egyszerű munkások, gyanúba keveredett kisemberek, kisstílű simlisek és olyanok, akiket tévedésből vagy félreértésből vetett ide a balsorsuk. A rendező-forgatókönyvíró itt vékony jégen táncol – mintha nem gondolta volna végig következetesen, hogy az „egy akolba” zárással és a (végül ugyan önmagával meghasonló, de alapvetően empatikusan kezelt) karhatalmista főszereplő nézőpontjának érvényesítésével azt a kényelmetlen érzetet erősítheti a nézőben, miszerint a különböző rétegek „áldozatisága” egyenértékű lenne. Alexandru Sterian kamerája mesterien „szlalomozik” a karakterek és szituációk között, hogy a széttartó történeteket mégis egy irányba terelje. És természetesen megérkeznek a régi rendnek az új rendbe átörökölt, önmagukat jó érzékkel átpozicionáló apostolai (Andi Vasluianu katonai ügyésze hidegrázós): Giurgiu rajtuk keresztül mutat rá a rendszerváltás lezáratlanságára, arra az ellentmondásra, hogy a nehezen kivívott szabadság intézményi-személyi hátországát a „báránybőrbe bújt farkasok” pillanatok alatt megszilárduló uralma jelenti. Számunkra, magyar nézők számára pedig sajátos jelentésárnyalatot is hordozhat a film fináléjában ironikus-elkeserítően felhangzó Verdi-kórusműnek, a Nabucco Va pensierójának fordítási többértelműsége: a Szabadságkórust halljuk vagy a Rabszolgák kórusát?

‍

Libertate (Libertate ’89 – Nagyszeben), színes román–magyar film, 109 perc, 2023. Rendező: Tudor Giurgiu. Forgatókönyv: Tudor Giurgiu, Cecilia Ștefănescu, Nap Toa­der. Operatőr: Alexandru Sterian. Vágó: Lemhényi Réka. Szereplők: Alex Calangiu, Iulian Postelnicu, Cătălin Herlo, Mirela Oprișor, Andi Vasluianu, Alexandru Pa­pa­dopol, Dan Bordeianu, Toma Cuzin, Dimény Áron, Bíró József.