Jovánovics György munkája
párbeszédkísérlet Király Lászlóval
lehetett volna rosszabb
emberevő lovak belügyi tisztek helyett
vagy mázsás ülepű nőstény ördögök
akik az ágytámlába csimpaszkodva
őrzik a rossz álmunk
félelmesek és nyugtalanok a költők álmai
(minden valóság mit ember kitalálhat –
és mi bármit kitalálunk)
szidjátok költőiteket mert – mért is?
szerintetek csak részeges parázna mind
s a költészet egy fétis
borzongva léptek be a költők múzeumába:
ez itt arany rossz vastagbele
csokonai másnapossága
az udvaron petőfi gőgje látható –
sajnos nem fért be a házba
az előszobában zrínyit öli a vadkan
amott kölcsey jobb szeme satöbbi
ti persze magasztos dolgokra számítottatok
nehezteltek költőitekre – mert ők is emberek
egykedvűn unottan vontok vállat
de közben a bűntudat megsejti bennetek
hogy aki a verset nem érti: csak állat
és ahol sok a védtelen vadacska
hurkásra híznak a fondor idomárok
közöttünk feszeng rilke párduca
hányingerig sunyító tigrisek húgyos ketrecekben
pedig ti valaha pipacsok voltatok
minden embernél emberebben
de hát a kővadászok klubja rég bezárt
és a pókháló-ország a gyerekkor szénapadlásán
egyre félelmesebb
a költő kedveséről beszélget az ősszel
és mert a kedves is messze jár már
istent ír hogy legyen kit káromolnia
és legyen kihez beszélni önmagáról
gyűlnek az álom mitikus madarai
a férfikor esti szó-madarai
készül a téli tábor
közben hó hull az anyanyelv felhőmagasából
porka havak – szép telünk lesz újra
sikamlós fehér költemények borítják a tájat
elzúg rajta szánkónk a végtelenbe
ahol goethe atyaisten al. nyezvanov s mások
szöktetik lovukat kazak pusztákon át
és addig is elüldögélünk kedélyesen
ebben a kaszárnya hangulatú kocsmaházban
hol bagi úr féldeci moslék rumért satöbbi
ülünk a füst sülő-hús-szagában
unottan duruzsol a sarokban a kályha
és az ablakban látjuk hogy csalódottan visszatér
az egykori disszidens napraforgótábla