A kettős álarc egyik fele (Versek)

A kettős álarc egyik fele

                     Találkozás Keres Emillel

Hogy mit találtam én Keres Emilben,

amikor Galántán meglátogatta

a gimnáziumot, s átszellemülten

felolvasta Radnótinak kevésbé

ismert, remek költeményeit? Hacsak

szíven szúrtak volna azok a versek,

de nem, mindegyikünk bőrén más jelet,

ábrát hagytak, még ha láthatatlant is.

Csak akkor lehetett látni mindezt, ha

valamelyikünk füllentett, mit

gondol valójában a másik kamasz

verséről, amit kézről kézre adtunk.

‍

Csukás Istvánnak

‍

Jól kifogtam, visszaestek horgomról

a halak a tóba, pontosabban a

fránya gombostűről, van ám belőle

több is, az ingem rögzítették velük.

A bátyám jól kiosztott, azt mondta, hogy

horgot kellett volna venni ing helyett,

majd elkérte, de én odaböktem, a-

kinek nem inge, ne vegye magára.

‍

Útravaló

         Montágh Imre a bábszínházban

Aki könyveit szájtátva olvasta,

jegyzetelve a lap aljára, tudta,

hallgatni csak az Isten nyelvén lehet.

Hiába vagy egy született nyelvzseni.

Metakommunikációs gesztusa

lefegyverezte a hallgatóságot,

mindig is békességre vágyott, méltó

kiűzetésre a Paradicsomból.

Amikor látta, hogy Robert David Laing

Gubancok című könyvébe lapozok,

míg szorgos társaim a közös sátor

felállításán ügyködnek, szemembe nézett.

Védekezésül a könyvbe mélyedtem,

mártírként beletemetkezve, látva

a kitépett nyelv tévútját, a vérző

halkés vergődését a száraz parton.

‍

A falu kovácsa

                     a felhőtlen Oláh Jánosnak

Félek a hőlégballonba szállni és

lenézni onnan, mint meglett nagypapa,

máskor meg unokám bőrébe bújva,

a nádból és rugalmas fűzfavessző-

ből fonott kosárnak peremén ülve,

parányi madárkaként megpihenek

a hosszú repülés után, s visszakapom

az írás hitét, Jézus vasszegeit.

‍

Confessio

                     Saitos Lajos emlékére

Voltam kút, benne víz, belefulladt kis-

cica, amit az erdőben találtam

éhesen, csontsoványan, aminek nagy-

anyám habos tejet adott fejéskor,

megmentve szegény párát, tenyeréből

etette, simogatta, emlegetve

a macska hét életét, s hogy mindig a

talpára esik, feltámadáskor is.

‍

Visszasírja

‍

János visszasírja régi szerelme, Juli kék

szemét, tiszta az, akár a szemen szedett,

válogatott búza, búzavirágkék, hogy

becsapta volna, szemenszedett hazugság.

A jelen megtisztítja a múltat, egy-

máshoz dörzsöl két rozsdás ókori tőrt,

kicsorbult élű kést, megszépíti az

idő a múltat, megtalálva rajta

a rést, mint János azt Juli szívén, hogy

abba rejtse bele a tőrt, kitöltve

űrt, szenvedést, szeme alatt ördög ül,

s egy bús angyal bólogat szemöldökén.

Önfeledten

         Gittai Istvánnal koccintgatva

         Dunaszerdahelyen

A bolygók úgy keringenek a fényes

Nap körül, mint a virgonc molylepkék, de

annál kiszámíthatatlanabbak

ők, nem repülnek az üvegbúrának.

‍

Távolodó

‍

János néz, csodálja Julit, aki jól fel-

találja magát mellette, mint a spanyol-

viaszt, aki olyan önzetlen, kíváncsi

angyalka, a napnak gyertyával világít.

Szabad a tánc, kiáltja a vőfély, Juli

megadja a módját, pengeélen táncol,

kettévágja a látvány, úgy megy a nagy Úr

színe elé. János a púp görbe hátán.

‍