A hétköznapok mélysége és magassága

Az Amikor hazajössz tárcanovellái életről és halálról, vágyakozásról, bánatról és fájdalomról, idegenségről és magányról, aprónak tetsző dolgokról szólnak, melyek az egyén életében sorsfordítóak. Tófalvi Zselyke szövegei a hétköznapok röntgenképei. Tudatosan kerüli a pátoszt, de elérhető közelségbe hozza szereplőit és időnként önmagát. Figyelme, érzékenysége úgy üt át a szövegeken, mint friss vér a kötésen. Hiába keresnénk értékítéletet vagy tanulságot az elbeszélésekben, viszont nehezen szabadulunk attól az érzéstől, hogy rólunk szólnak, szorongásainkról, örömeinkről, kétségeinkről és gyarlóságainkról. A kötet szövegei négy fejezetre tagolódnak, ezek a Gumikötelékek, A köztes létezés földjén, Nem lesz mindig ilyen az idő és a Számvetés címet viselik – de témáik, hangvételük tekintetében egységes egészet alkotnak. Hősei hétköznapi emberek, a nagy embertömegben mindannyian azok vagyunk. Nyomasztó időnként az, hogy a rutin szürkévé koptatja a napjainkat, az idő pedig ahelyett, hogy tompítaná, felerősíti a fájdalmakat, amelyeket talán gyermekkorunktól magunkkal cipelünk. A Gumikötelékek című novella elbeszélője segít gyermekkori barátnőjének összecsomagolni azt, amit magával vihet azemigrációba. Egy bőröndnyi ruha és tárgy költözik, de ebbe a bőröndbe nem fér bele az a gumi, amelyet a lányok éveken át, nap mint nap használtak: „Vera kiveszi a gumicsomót, leméri, ötven gramm: rám néz, és kicseréli egy pólóra. Úgy érzem, mindennek vége.” Néha valóban csak ennyi egy közös történet vége: egy gesztus, mozdulat, szakadékba hajított telefon, elvesztett jegyzetfüzet, telefonszám. A Hazatérés című novella hőse nyolc évnyi terápia után gyűjt elegendő erőt ahhoz, hogy meglátogassa szüleit, akiket/akikről két évtizede nem látott, nem hallott. Útközben fokozatosan szabadul meg mindattól, ami korábban fontosnak tűnt: kilép a virtuális térből, amely illúziókat és valótlan aggodalmakat generál, és olyan történésekre irányítja a figyelmünket, amelyek lényegtelenek. Mi legyen velünk, ha már nem vár senki, sem szülő, sem szerető, sem gyermek, sem barátok, a múlt felszívódott, jövő pedig nincsen? „Felszáll a buszra, a csuklóban áll, mint mindig. A jövő ott van valahol a szerelvény csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.”

Tófalvi Zselyke: Amikor hazajössz. Mentor Könyvek, Marosvásárhely, 2020.