A figyelem mestere

Hosszú Zolátn: Szárnyaddal szárnyalok, 2018.

Én a magam tanítója vagyok – írja Homérosz, az egyik első. Változatos formában leírták azóta mások is. Egyed Péter az önmagukat tanítók hosszú sorába méltón illeszkedik, konok és természetes könnyedséggel. A kérdés csak az, hogy mindezt miként lehet elérni? Mi az a belső energia, ami önmagunk tanítását lehetővé teszi?
Egyed Péter élete és műve sokak számára választ adott, továbbra is választ adhat e kérdésre. Mert ő az, aki határozottan, céltudatosan, a tétek ismeretében, ha egyetlen mondatban nem is, de egész tevékenységével, szellemi irányultságával, személyisége kidolgozott arcélével, megszólalási módja összetettségével a választ mégiscsak megadja.
Megadja a választ arra, hogy Erdélyben miként, mi által lehet szellemi emberként létezni. Sokrétű választ ad, és ezek közül kell néhányat kiemelni most. Egyed Péter ugyanis úgy él Kolozsváron, hogy Kolozsvárt, annak milyenségét, minőségét pontosan tudja, a benne rejlő lehetőségeket jelzi.
Azért jelezheti, mi Kolozsvár, mert tudja, mi az, amit erdélyi, romániai magyarságnak nevezünk. Nem csupán a történet régiségét, kezdeti pontját ismeri, de annak egészét, a régiség történetét is. A régiségét, amelynek egy része mindig is szemünk előtt formálódik, alakul, a kortársak által. Tudja, hogy a szellem újabb és újabb megfejtéseket ad, miközben mindegyre újratermeli a szív és az ész megfejtésre váró hieroglifáit. Szellem és adott helyzet kettőssége, a kettősségben rejlő erények és buktatók összessége, mindezek folyamatosan szeme előtt vannak, s miként a görög kocsihajtó: szemrevételezi az eléje bukkanó jelenségeket. A széttartó erőket a szellem számára megfelelő irányban tartja. Irányt ad.
Az irány pedig: az ismeret megszerzése – hogy erdélyiként pontosan tudjuk, mit jelent Temesvár, Udvarhely, Kolozsvár, mi a hely szelleme és mi alakította régen, mi alakítja jelen pillanatban azt. Egyed Péter munkássága a megrostált gazdagság erényeit mutatja fel nekünk. A választás gyötrelmét és örömét, a szabadságot hozza elénk, ami költői, írói, gondolkodói vagy éppen intézményszervezői tevékenységét is meghatározza.
Mert lehetett volna „csak” költő, aki lovashajnalokban, leopárdok éjszakáiban lépked vissza-előre a mítoszokig, „csak” filozófus, „csupán” irodalomtörténész, szerkesztő, nemzedékek meghatározó formálója, intézmények alapítója vagy újraindítója. De – azért ismerik Rómától Moszkváig, azért tisztelik és szeretik is, mert mindezeket egyszerre valósítja meg. Vállalva a kockázatokat is, amelyek hétköznapi perspektívából szemlélve – egyetlen ember által össze nem tartható tevékenységek velejárói.
Egyed Péter oly sikeresen emelkedik felül ezeken a hétköznapi buktatókon, hogy munkásságában a buktatók lehetősége sem érzékelhető. Pedig voltak minden bizonnyal, a szövegekhez társuló körülmények közül számos adat kerülhet birtokunkba. Mégis, mert munkásságán túl, a szövegek mögötti jelenségeket is érteni szeretnénk, szükségünk van egy hipotézisre, olyan hipotézisre, amely a személyre és a személyiségre, az életre és a műre egyaránt választ adhat.
Egy ilyen lehetséges kiindulópontra Vajda Mihály hívja fel a figyelmünket, amikor azt írja róla, „benned van valami odafigyelés a másikra”. A figyelem az, ami a sokrétű munkásságot, az egész Európát és benne Erdélyt is át-meg-átszelő kapcsolatrendszert egységben tartja. A hagyományra, az értékekre, az újakra és a változó jelenségekre egyaránt figyelő tekintet, a szemlélet ereje a régi mesterek méltó rokonává teszi.
E figyelem együtt jár a tét pontos ismeretével is. A Bábel tornyán című, 1983-ban megjelent antológiában közölt novellájában ő maga is ír erről: „kell lennie egy utolsó játéknak, a végsőnek, s ami akkor dönt, az nem lesz más, mint a tét, mégpedig olyan tét kell, érted, hogy az összes benned még létező potenciált mozgósítsa. Mint vadász a vadat, úgy kell felszínre kergesse lappangó erőforrásaidat a tét”.
A játszmában rejlő és annak okát is képező tétet Egyed Péter sohasem tévesztette szem elől. A téttel való folyamatos szembenézés, a másokra való odafigyelés közepette, minden bizonnyal azt is szemrevételezte: mily sietősen zárják soraikat a testi körülmények, mennyire gyorsan fogynak a buborékok is.
Hogy ki volt ő, nem tudják, csak a rokonok és a hozzá legközelebb állók, hogy ki lesz, azt már pályája kezdetén sejthették sokan. Fontosságát nem vonta kétségbe senki, jelentőségét már nekünk kell jelezni. Immáron nekünk kell vállalni a téteket is.
Nyugodj békében! Jó vadászatot!


(Elhangzott Egyed Péter ravatalánál, a kolozsvári Egyetemiek Házában, 2018. augusztus 6-án)