A falu megmentése (rövidprózák)

A falu megmentése

Szapora Margó éppen petrezselyemteát kotyvasztott a sparhelten, amikor hűséges kapucsengője, Bulgakov éles nyávogással jelezte, hogy idegenek közelednek. Levette a fortyogó főzetet a tűzhelyről és felvette a vendégváró kötényét, azzal együtt pedig a nyájas öregasszony-arckifejezését.

A két finánc kopott esőkabátban, hónaljuk alá csapott zsíros aktatáskával, behúzott nyakkal kopogtatott be.

– Özvegy Vass Károlyné, született Szapora Margit, Margit nénje, itthon van?

– Hát hol a kénköves pokolban lennék, bár az is lehetne az otthonom – morogta magában a vénasszony, kerüljenek beljebb, finánc urak, éppen valami jóféle teát főzök, az minden férget kihajt, azt is, ami még csak ezután költözne magukba! – mondta Margó, és szélesre tárta a nyikorgó ajtót.

– Hát erre is ráférne valami kenőzsír, mondta az egyik finánc a másiknak, aki elvigyorodott, és rossz fogai úgy virítottak, mint fagyott disznószar egy téli reggelen. A lapos orrú finánc vitte a szót, a rossz fogú csak bólogatott.

– Mi járatban vannak a finánc urak? – kérdezé Margó, miközben Bulgakov az ölébe telepedett, fekete védvonalat képezve gazdája és a hivatal között.

– Hát az a helyzet, kedves Margit, hogy atombunkerbe kellene vonulni, mivelhogy erős sugárzást észleltek a radarok a szőlőhegyen. Az a rendelet, hogy mindenkit be kell kísérnünk a Parittyás Domb alá ásott bunkerbe, amíg el nem múlik a veszély. Itt a papír róla, lobogtatta meg a lapos orrú, itt tessék aláírni, hogy önként, de ha kell, erőszakot is alkalmazhatunk a népegészség nevében.

– Érdekes, Bulgakov nem jelzett semmit, de ha az urak azt mondják, akkor máris megyek, csak éppen felpakolok ezt-azt – mondta Margó, és nagy hirtelen előkapott a kamrából egy már előre odakészített gyeszákot, benne két váltás fehérneművel, két üveg jóféle szilvaízzel, kenyérrel, kolbásszal és persze szalonnával, Bulgakov részére pedig három adag kis dobozos tejjel. Magáról se feledkezett meg vészhelyezet esetére, szilvapálinka formájában.

– Igyanak egy kis teát előtte, kedves finánc urak, már éppen langyosra hűlt!

A két finánc, mivel igen megszomjaztak a népek terelésében, egy hajtásra kiitták a keserű lét, ami hűsítőleg hatott a nyári melegben.

Margó nénje látva látta, hogy jobb, ha most engedelmeskedik, megnézi azt a csuda bunkert, ilyet még úgysem látott, aztán a fináncoknak úgyis hamar menni kell a szükségre, akkor majd meglógnak Bulgakovval, ha haza éppen nem is mehetnek, van elég elemózsia, amíg elül ez az atomvihar vagy mi.

– Ha menni kell, hát menni kell, ugye, kedves finánc urak – idézte drága, megboldogult urát, aki ezzel a mondattal vonult be munkaszolgálatra.

Fogta Bulgakovot, bezárta az ajtót, és követte a fináncokat. Már éppen a bunker szájánál voltak, amikor a rossz fogú hirtelen kétrét hajlott, és csikarástól görnyedve, elrohant a kukoricásba. Társa, a lapos orrú követte őt, még a zsíros aktatáskát is elhajította, úgy szaporázta a lépteit.

– Margó nénje, ott a bejárat, oda tessék bemenni, kiáltotta még elhalón a lapos orrú, majd ő is elmerült a hangos rotyogások erdejébe.

A falu apraja-nagyja már ott didergett a bunkerben, Margó nénje pedig illedelmesen köszöntött mindenkit, majd Bulgakovra hivatkozva megnyugtatta az embereket, hogy haza lehet menni, a macska csak érezné azt a fene nagy sugárzást, a finánc urak elvannak egy darabig, elmúlt a veszély. Egyedül a tiszteletes úr maradt még egy kicsit, mert Margó nénje kibontotta a jóféle szilvapálinkát, és együtt ünnepelték a falu megmentését.

Szuperszerda

Hétköznap van, szerda. Szerelemcsütörtök előtt eggyel, szita-szita péntek előtt kettővel. Már az óvodában is dobszerdának csúfolták. Mindenki más különb volt nála, ő legalábbis ezt képzelte, neki csak egy dobfelszerelés volt minden különlegessége és az óvodai jele is egyben. Hétfőre azért nézett fel, mert Hétfő mindenki előtt járt, azt viszont nem sejtette, hogy Hétfő pont ezért szomorú. Hétfő szeretett volna néha hétvége lenni, főleg Vasárnap.

Kedd, aki Mars istentől kapta még régen a nevét, minden nap úgy kelt fel, hogy harcolnia kell, ha kell, ha nem. Néha már olyan fáradt volt, hogy levetette attribútumát és Pénteknek tettette magát. Rendkívül irigyelte Pénteket, akit mindenki azért várt nagyon, mert utána jött Szombat és Vasárnap. Csütörtököt mindenki önmagáért szerette, brit tudósok se tudták megfejteni, hogy miért. Hétköznap Szerdát csak az éltette, hogy egyszer Karácsony lesz a napján, de Virágvasárnap vagy Húsvét soha nem adatik meg neki. Hosszú évek terápiás munkája kellett, hogy ezt belássa. Egy hétköznap, szerdán adta el Júdás Jézust 30 ezüstért, és amikor ezt megtudta, mehetett a következő terápiára. Néha egy május elseje, néha egy könyvtárosok napja, néha a Föld napja vagy március 15-e esett hétköznap szerdára, ilyenkor boldog volt, madarat lehetett fogatni vele. Örömében úgy dobolt, hogy minden madár fejvesztve menekült a környékéről.

Ha őszinte akart lenni, voltak azért szuperszerdák, amikor valamilyen akciót hirdettek meg, legutóbb az önkiszolgáló mosoda szerzett örömet neki azzal, hogy 15 százalékos kedvezményt hirdetett regisztrált felhasználóinak, ha a „Szuperszerda” kuponkódot használják.

A dobfelszerelés anyai ágon öröklődött Szerdáról Szerdára, a Dobszerdák cickomozás közben érvényesültek a leginkább. Hétköznap Szerda nem szeretett dobolni, transzgenerációs teherként cipelte ezt a kényszert. Mivel Húsvét soha nem lehetett, megpróbálta jól érezni magát hétköznapként, ahogy a terapeutája javasolta. Milyen jó lehet egy hétköznap, amikor csak süt a nap, nem történik semmi, minden megy a maga kerékvágásában, nem avatnak hidakat, nincs bajnoki mérkőzés. Jó, egy-egy temetés azért mindig becsúszik, olyankor ő is különlegesnek érzi magát. Mostanában azon kapta magát, hogy a templomok körül bóklászik a gyászjelentéseket vizslatva. „Szeretett halottunktól április 3-án, szerdán búcsúzunk” –  olvasta a templom hirdetőtáblájára kifüggesztett gyászjelentésben, és nagyot dobbant a szíve. Néhányan, a közeli rokonok és barátok mindenképpen még sokáig emlékezni fognak rá, Hétköznap Szerdára.

M.I. 3

‍

A Magyar Igazság (M.I.) három. Nem öt (mert akkor sokan összetévesztenék az MI5-val), nem tíz vagy tizenegy, ami onnan is látszik, hogy néha tizenegyeseknél is csak minden harmadikra talál be a magyar focista, statisztikailag. A Magyar Igazság nem kér, nem követel, elejétől fogva van, mindenki felett áll, a német, spanyol vagy brit igazságokkal csak ritkán barátkozik. Az Egyetemes Nagy Igazságnál (E.N.I.) is többre tartja magát, hiszen ő három, az meg csak egy.

Reggel szeret kényelmesen kávézgatni, sütkérezni a reggeli napfényben. Munkába nem szeret járni, hisz a léte a munkája, illetve éppen csak annyit tesz, amennyi ahhoz kell, hogy háromra beletrafáljon valami nagy büdös igazságba. Szeret szemlélődni, néha eljár konferenciákra, ahol felszólal reggel, délben és este, de csak az esti kerekasztalnál derül ki, hogy már megint neki volt igaza. Felbukkanása elég gyakori a hétköznapokban, boltok kasszájánál, amikor szegény pénztárosnő elsőre nem találja el a krumplis pogácsa kódját. Előfordul sportpályákon, a rúdugrók edzésénél, a sportlövőknél, akik vele biztatják magukat, a gázszerelőknél, konvektor begyújtásánál, és még sorolhatnánk. Ritkábban lehet találkozni vele a műtőasztalon, illetve csak az előkészületeknél van jelen számszerűleg, amikor háromra átemelik a sérültet a hordágyról a műtőasztalra. Egyszer miatta rúgtak ki egy sebész rezidenst, aki hiába mondogatta érvarrás közben, hogy három a magyar igazság, negyedikre sem sikerült neki.

A Magyar Igazság ott volt Mátyás temetésén, Lúdas Matyival is jó barátságot ápolt egy bizonyos Fazekas Mihály jóvoltából, ismertsége tulajdonképpen ott gyökeresedett meg igazán. A harmadik Mátyással sajnos elkerülték egymást, az egész ötvenes évek valahogy kimaradt az életéből. Sokan kutatták őt, jeles tudósok: Erdélyi János, Siriska Andor, dr. Margalits Ede, O. Nagy Gábor, akikre kicsit haragszik is, mert nélkülük senki nem emlékezne már arra, hogy volt egyszer egy „omne trinum perfectum”, amiből őt fordították, ezért ősiségében megkérdőjelezve és kicsit megsértve érzi magát. Szerencsére ezekre a fickókra sem emlékeznek már sokan, így teljes biztonsággal lehet jelen minden háztartásban, fontos eseményeknél, nagyapák szájából tisztelegve. Keresni szokták őt a borban, bíróságokon, ez utóbbi helyen össze is tévesztik a joggal, akivel csak néha vannak egy véleményen. Ott izgul Erzsike néni rácsos linzerénél, mert először túl forró volt a sütő és odaégett, másodszor túl alacsony hőfokon nem kelt meg, és tippanós lett az eredmény, mígnem harmadjára végre ehető lett, az unokák nagy örömére.

Kamaszkorában mély válságot élt át, nem tudta, hogy ki ő és mi végre van a világon, miért nem lehet egyedül soha, örökké csak a harmadikat várják mindenhol és mindenkor. Terápiára is elment, hogy most ő hogy lehet három, amikor lényegében csak egy, de mégsem az E.N.I. Önmaga változatai közül melyik az igazi, és miért mindig csak a harmadikat emlegetik? Az első teljesen elcseszett, a második csak teng-leng, elhanyagolt, akár egy középső gyerek, aki a harmadik és igazi magyar igazság árnyékában van, aki viszont saját maga. A terapeuta többször próbálkozott valamiféle magyarázattal: „Nézze, kedves M.I.3, talán korai sérülésre vezethető vissza ez a tudathasadás, a szülei nem ölelgették eleget, vagy nem is akarták, hogy megszülessen, valami transzgenerációs trauma sejthető itt, de nézze, azt hiszem, leginkább a szavak mágikus erejében van a kulcs, hogy három a magyar igazság.” M.I.3-nak ez igencsak kevés volt, úgy érezte, hogy nem jutott beljebb önmaga megértésében. Felnőtté válásának folyamatában végül az segített, hogy elment a helyi plébánoshoz, aki csendesen maga mellé ültette a templomban. Ahogy ott üldögéltek, M.I. 3 egyszer csak megvilágosodott, az Atya, a Fiú és a Szentlélek hathatós közbenjárásával.

Deuce

‍

– Kint volt.

– Nem, bent volt.

– Akkora out volt, mint egy ház, nézzük meg a vonalat.

– Megnézhetjük, de bent volt.

– Nézd, itt nincs sasszem, de kint volt.

– Látod, hol csípte a vonalat? Bentről.

– Látom, kintről súrolta.

– Nem, az egy korábbi szerva volt. Seperni kellene a salakot a szettek között.

– Talán a vonal ment arrébb szerinted, hogy bent legyen, de ez most akkor is kint volt.

– Most viccelsz velem?

– Nem viccelek.

– Akkor miért olyan fontos neked?

– Azért, mert bent volt a szerva.

– Nem, kint volt, és akkor marad a deuce.

– Nézd, ez egy baráti mérkőzés, nincs bíró, akkor ismételjük meg a pontot.

– Minek, amikor ott a nyoma, hogy kint volt?

– Én meg azt látom, hogy a labda beesett, amit te látsz, az egy előző kint nyoma.

– Akkor most kinek van igaza? Ha bent lett volna, akkor eleve rámozdulok.

– Attól még, hogy nem mozdultál rá, bent lehetett. A mozdulatlanságod nem igazolja a kintet, pláne, hogy teljesen természetes a reakciód, hogy egyszerűen csak lefagysz, mert azt hiszed, hogy kint lesz, pedig beesik a nyomorult labda, nem hibázok ilyen éles helyzetben. Kintnek látod, ami bent van, egyszerűen romlott a látásod, és nem tartod tiszteletben a játékszabályokat, ha az ellenfél azt mondja, bent volt, akkor azt bentnek kell elfogadni.

– De most én vagyok az ellenfél, és akkor neked kell elfogadni, hogy kint volt. De lehet, hogy mégis bent volt, most, hogy ennyit néztem.

– Akkora bent volt, hogy a salak adja a másikat.

– Mégis van egy halvány érzés a gyomromban, ott legbelül, hogy ez kint volt.

– Akkor ismételjük meg a pontot.

– Á, nem fontos, inkább megadom neked.

– Így nem kell, hogy tudom biztosan, hogy bent volt. Nem „kegyelem-bent” kell!

– Jó, akkor ismételjük meg, 40-40, te szerválsz.

– Igazán úriember vagy, nemhiába úri sport ez a tenisz. Ááá, nem hiszem el, hogy kettős hibát ütöttem, amikor az előző szerva bent volt.

– Nem, kint volt, ha bent lett volna, most te nyerted volna a pontot, az univerzum törvényei szerint.

‍