.svg)
(Részlet egy nagyobb tanulmányból)
Aki tevőlegesen bármit tett 1956-ban, számíthatott arra, hogy nem ússza meg. Hiszen a besúgók hálózata kiválóan működött, úgyszólván minden harmadik ember megfigyelés alatt állott. A fiatalokat könnyen kihalászták a magyarság soraiból. Kárpátalján nem szerveztek fegyveres harcot, a tettre készebbek röplapokat terjesztettek, megpróbáltak átszökni a határon, hogy Budapesten segíthessenek, sokat közülük elfogtak, határsértés miatt börtönbüntetést kaptak. Aki csendben maradt, azt békén hagyták. Kiemelt áldozataikat erőt és ideget felmorzsoló kihallgatások folyamán hallgatásra kényszerítették. De kik is voltak ezek a fiatalok? Hogyan reagáltak a magyarországi eseményekre? Magányos farkasként vagy csoportokban fejtettek ki tevékenységet?
A nagyszőlősi szovjetellenes ifjúsági csoport
Úgyszólván 1992-ig homály övezte a nagyszőlősi politizáló csoport tevékenységét. Nagyszőlősön a középiskolás fiatalok 1955 őszétől 1957 júliusáig röplapokat terjesztettek, titkos összejöveteleket szerveztek. A csoport hat tagját letartóztatták, ügyükkel hónapokig foglalkoztak a KGB nyomozótisztjei. Valamennyiüket a közvélemény kizárásával ítélték el. Ez érthető, hiszen az 1944–58 közötti megtorlások áldozatairól hallgatni illett, a téma a sajtóban is tabunak számított. Ezért is lehettünk felemelő pillanatoknak tanúi a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetéség, a KMKSZ III. Közgyűlésén, amikor is Milován Sándornak, a KMKSZ megválasztott alelnökének Povázsai Sándor, a Magyar Köztársaság megbízott ungvári főkonzulja Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság elnökének nevében átnyújtotta az 1956-os emlékérmet. A Kárpáti Igaz Szó írja ekkor: „Kárpátaljai lakos első ízben részesül ilyen megtiszteltetésben.” Milován Sándor a Kárpáti Igaz Szónak adott interjúban (1992. március 12-én) szerényen bevallja, hogy a röplapokat nem egyedül, hanem társaival együtt készítette. A Nagyszőlősön kiragasztott röplapokon ez állt: „Oroszok, azonnal vonuljatok ki Magyarországról!” Megemlíti társai nevét: Kovács Zoltán Nagyszőlősről, Illés József Fertőalmásról, valamint Varga János Feketeardóról. „És itt szeretném elmondani azt is – folytatja Milován Sándor –, remélem, hamarosan ők is hasonló kitüntetésben részesülnek, hiszen mindent együtt vittünk véghez. Ha mégsem így történne, megfogadtam: egy vésővel négyfelé osztom az emlékérmet, hogy valamennyiünknek jusson belőle.”
Az említett interjú megjelenése után a nagyszőlősi csoport tagjai közül Varga János feketeardói lakos, a helyi középiskola tanára, volt politikai fogoly, a koncepciós per másodrendű vádlottja személyesen fordult társai nevében is hozzám, mint a kárpátaljai területi tanács képviselőjéhez, a területi rehabilitációs bizottság tagjához azzal a szándékkal, hogy valóságos képet nyújtson a csoport tevékenységéről és annak aktív tagjairól, akiket „szovjetellenes propaganda, nemzeti érzések felhasználása” címen ítéltek el.
Illés József elsőrendű vádlott volt. 1940. szeptember 13-án született Fertősalmáson, földműves családban. Elhunyt 1996-ban. Anyja neve: Csele Julianna. 1947–1954 között a fertősalmási általános iskolába járt, majd a Nagyszőlősi 3. sz. Középiskolában folytatta tanulmányait.
(Nevetlenfalu, 1992, részletek vallomásából): „...1954-ben ez volt az első magyar tannyelvű iskola a szőlősi járásban. Ide a környékről az értelmesebb gyerekeket vették fel. 1955-ben, amikor második éve tanultunk, mi fiatalok szervezkedni kezdtünk. Több diáktársammal ujjongva fogadtuk az 1956-os forradalmat, mélységesen felháborodtunk a szovjet intervención, amely ellen röpiratok terjesztésével is tiltakoztunk. Varga János cimborámmal döntöttük el először, hogy tennünk kell valamit. Az első röplapok persze kezdetlegesek voltak, kézzel írottak... Hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, akkor ezt még tilos volt hallgatni, s röplapokon terjesztettük tovább a híreket... 1957 márciusában újrakezdtük. De akkor már a röplapokat gumiklisével készítettük. Az is kezdetleges volt, mert először a betűket ki kellett vágni zsilettel, minden betűt külön felragasztottunk, így csináltuk a lapokat, s ezeket a piactéren, csütörtöki napokon, mert akkor volt a vásárnap, akkor gyűlt össze a legtöbb ember, kiragasztottuk és szétszórtuk. A hatóság nem tudta elképzelni, honnan erednek ezek, de azért sokáig nem kellett gondolkodniuk, mert egyetlen egy magyar középiskola volt, ott kezdték el a puhatolózást. Június 24. volt, erre jól emlékszem, mert akkor volt az utolsó vizsgám... Bementem hamarabb, le is vizsgáztam. Csak utólag tűnt fel nekem, hogy a tanárok nem kérdezősködtek sokat, ötöst kaptam fizikából. Amikor kijöttem a vizsgáról, két fiatalember várt... Beültettek egy kocsiba, bevittek a KGB épületébe, akkoriban úgy neveztük – a beszpeka. Elkezdődött a kihallgatás. Természetesen tagadtam, mert akkor nem tudtam, hogy már a többi is kézre került. Csak később tudtam meg, hogy mindenkit letartóztattak. Nagyszőlősről Ungvárra, a KGB börtönébe vittek. Ott voltunk 1958 januárjáig. Vagy két hónapig magánzárkában voltam. Ez idő alatt nem érintkezhettem másokkal. 1957 augusztusában volt a tárgyalás. Az ügyész 15 évet kért. Én voltam az elsőrendű vádlott, mert a nyomozás során bebizonyosodott, hogy sok mindent én kezdeményeztem. Nem szeretnék ebből nagy dolgot csinálni, de ez így igaz. Volt ügyvédünk is, de ő majdhogynem támadott. Igaz, olyan idők voltak, hogy nem is igen volt ajánlatos olyanokat, mint mi, védeni. Aztán felolvasták az ítéletet. Hogy Illés, azaz hogy én – 6 év. Varga János 5 évet, Kovács barátom 3 évet kapott. Fiatalok lévén, meg aztán láttuk is, hogy nincs értelme, nem is nagyon tiltakoztunk. Harkovba engem már csak egyedül vittek. Később tudtam meg, hogy Varga barátom máshová került.
Aztán levelet kaptam otthonról, s abból tudtam meg, hogy Milován barátom Dubnóban raboskodik. Amikor betöltöttem 18. életévemet, akkor vittek tovább. Átszállítottak a mordviniai 7-es számú lágerbe, a Zubovo-Poljanszki járásba, egy Potyma nevű elosztó táborba. Később tudtam meg, hogy Varga cimborám is ott volt. Különben nem tudtunk egymásról. Akkor már oda került Kovács Zoltán és Dudás István is. Ők segítettek beilleszkednem. Voltak itt más kárpátaljaiak is. Egy nagyszőlősi tiszteletes, Bocskai volt a neve, és Mendel Sándor – ő már meghalt. Bocskai tiszteletes tartotta bennünk a lelket. Voltak lettek, litvánok, észtek, oroszok, ukránok, sőt találkoztam doni kozákokkal is. Valamennyien politikai elítéltek voltak.
Szabadulásom után mezei munkásként a kolhozban dolgoztam Fertősalmáson, közben tanultam, felvételizni szerettem volna. Ez csak 1964-ben sikerült. 1970-ben levelező tagozaton befejeztem az Ungvári Állami Egyetem orosz nyelv és irodalom szakát. Majd a nevetleni iskola tanára lettem.”
Varga János másodrendű vádlott volt. Feketeardóban született 1940. május 22-én, nyolc tagú értelmiségi családban. 1947 szeptemberétől 1954 májusáig a feketeardói hétosztályos magyar tannyelvű iskolában tanult. 1954 szeptemberétől a Nagyszőlősi 3. sz. Középiskola diákja lett.
(Feketeardó, 1993, részletek vallomásából): „...1955-ben az egész szervezkedés értelmi szerzője, Buzási László – édesanyjával áttelepült Magyarországra. Édesapja a lágerben pusztult el... A csoport viszont megmaradt. Az 56-os eseményekkor aktivizálódott a tevékenységünk. Ekkor a szervezkedésből gyakorlati tettek lettek. 1956 őszén kapcsolódott a csoporthoz Dudás László, Milován Sándor, Kovács Zoltán, s ekkor kezdtük el a röplapokat terjeszteni. Örültünk annak, hogy a katonaság mindig ki volt vezényelve, s keresték a tetteseket, és sehogy sem tudtak rájönni, hogy kik is terjesztik. Nyomatékosan hangoztattuk, hogy Kárpátalja magyar terület, és az oroszok menjenek haza. Majd mikor Magyarországon kitört a forradalom, akkor olyan tartalmú röplapok is voltak, hogy az orosz hadsereg vonuljon ki Magyarországról. Elkövettünk egy végzetes hibát. 1956 novemberében az egyik röplap egy példányát az iskola hirdetőtáblájára tettük ki. Észrevették, hogy ezután a KGB-sek gyakran látogatták az iskolát, s bizonyára igyekeztek felderíteni, kik is lehetnek a terjesztők. Engem 1957. június 24-én tartóztattak le. Beültettek a Volgába és hazahoztak Feketeardóba. Házkutatást tartottak, elvittek egyes könyveket, egy piros-fehér-zöld zászlót. Anyám megkérdezte, hogy mikor engednek haza. Azt felelték, majd este.
Mindenkit külön-külön hallgattak ki. Tőlem kérték, mondjam el, hogy volt, mint volt. Én húzogattam egy pár napig a vállamat, aztán olyan tényeket mondtak, ami tényleg igaz volt, akkor észrevettük, hogy egy társunknak a jegyzőkönyve jóval azelőtt, egy hónappal előbb volt felvéve. Egy éjszakát Illéssel és Dudással a szőlősi kis börtönben töltöttünk. Másnap letartóztatták Milovánt és Kovácsot. Délben elvittek Ungvárra, a KGB börtönébe. Sokat vallattak arról, hogy ki volt az idősebb vezetőnk, nem akarták elhinni, hogy ezt mi, gyerekek találtuk ki. Hét hónapon keresztül Ungváron voltunk. Ha a cellában eltöltött időt vesszük, akkor én ültem a legtöbbet, 11 hónapot. Ukrajna több városának börtönét jártam be, a lembergit, a harkovit, a donyeckit, a dnyepropetrovszkit, onnan vittek Mordvinföldre, 1958. május 19-én kerültem ki a lágerbe. Abban az időben Mordvinföldön 24 politikai láger volt. Én a 1-es számúban voltam, Dudás, Kovács és Illés a 7-es számúban. Én voltam a lágerben a legfiatalabb. Dolgozni kellett. Igen szigorúan bántak velünk. Huszonhárom hónap letöltése után 1959. május 22-én szabadultam. Egy szerdai napon érkeztem haza. Jelentkeztem az előjáróságon, úgy fogadtak, mint egy börtöntölteléket. A kezdeti bizalmatlanságot leküzdve, több vállalatnál dolgoztam, mivel a KGB megfigyelése alatt voltam. De minden nehézség ellenére sikerült befejeznem a Lembergi Testnevelő Főiskolát, amely jogot biztosított kedvenc sportfoglalkozásom folytatásához. 1968 januárjában megnősültem, két gyermek – Tünde és Noémi – apja vagyok. Voltam falumban egy ideig polgármester is. Jelenleg az UMDSZ Nagyszőlősi járási szervezetének ügyvezető alelnöke, a járási tanács képviselője vagyok.”
Kovács Zoltán harmadrendű vádlott volt. 1940. augusztus 1-én született Nagyszőlősön. Anyja neve: Huszti Erzsébet. Négy évre ítélték (ebből 21 hónapot ült le szintén a Mordvin ASZSZK-beli GULAG 7. sz. politikai lágerben).
Milován Sándor negyedrendű vádlott volt. Ma kisebbségi politikus, a KMKSZ általános alelnöke. 1941-ben született Nagyszőlősön. Jelenleg is itt él. Édesapja Milován József vállalkozó, édesanyja Tóthszeghi Jolán könyvelő. Házastársa Heczel Jolán mérnök. 1957-ig a helyi magyar iskola tanulója volt. A 9. osztály elvégzése után 4 év szabadságvesztésre ítélték szovjetellenes tevékenység vádjával. Ebből 18 hónapot ült le a nyugat-ukrajnai Rovnó területén a fiatal köztörvényesek nevelő-javító intézetében. 1959-ben szabadult. 1962-ben elvégezte a Munkácsi Kereskedelmi Technikumot, majd különböző kereskedelmi cégeknél dolgozott. 1989-től a KMKSZ ellenőrző bizottságának tagja, majd 1992-től a szervezet alelnöke. 1993-ban tisztségében megerősítették. Az 1990-es, majd a 2006-os helyhatósági választások idején a KMKSZ színeiben szerzett mandátumot, azóta már másodszor a megyei tanács képviselője. Az 1956-os Emlékérem kitüntetettje.
Dudás István ötödrendű vádlott volt. 1938. szeptember 22-én született Nagyszőlősön. Anyja Dudás Lászlóné, született Nagy Margit, apja Dudás László bodnármester, tíz gyermek apja, aki magyar katonaként megjárta a frontot, hazatérése után „malenykij robotra” elhurcolták, túlélte a szolyvai gyűjtőtábort, 1946 februárjában tért haza családjához. Fia, Dudás István, mindezek tudatában tért a szovjetellenes tevékenység útjára. A Nagyszőlősi 3. sz. Magyar Tannyelvű Középiskolát 1957. június 24-én fejezte be, amikor is letartóztatták a KGB munkatársai. Kéthónapi nyomozás után a Kárpátaljai Megyei Bíróság zárt tárgyalásán 3 évi szabadságvesztésre ítélte szovjetellenes tevékenység címén. Ebből 26 hónapot töltött le a Mordvin ASZSZK-beli GULAG 7. sz. politikai lágerében, ahonnan 1959 augusztusában szabadult. Szabadlábra helyezése után a nagyszőlősi városi kereskedelemben dolgozott. 1960-ban megnősült és áttelepült Beregszászba, ahol szintén a kereskedelemben dolgozott. A KGB megfigyelése alatt tartotta egészen haláláig. Elhunyt 1974. augusztus 28-án.
A volt politikai foglyok közül Varga János vallomásában kitér arra: „Két diáklány társunkat nem ítélték el, csupán tanúként hallgatták ki őket. A csoport fentebb említett más tagját nem vonták felelősségre, mert a KGB nyomozói nem szereztek tudomást róluk, mi pedig nem árultuk el őket. De az igazság az, hogy ők nem is vettek részt közvetlenül a röplapok készítésében és terjesztésében...”
Az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének 1954. április 24-én keltezett rendelete alapján a Mordvin ASZSZK Legfelsőbb Bírósága 1959-ben perújrafelvételt kezdeményezett, melynek alapján feltételesen szabadlábra helyezték mindnyájukat. Ukrajnában is megtették mindezt, így Milován Sándort már fél évvel hamarabb szabadlábra helyezték. A csoport tagjai egybehangzóan állították, hogy szabadulásuk után mindenütt éreztették velük, hogy börtöntöltelékek voltak. Varga Jánost még 1986. január 7-én is zaklatták munkahelyén, a feketeardói iskolában. „A terület akkori ügyész-helyettese nyomást gyakorolt a járási és a községi tanács vezetőire. Miként engedhetik meg azt, hogy egy volt politikai fogoly oktatja a fejlett szocialista társadalom ifjú nemzedékét.” A Feketeardói Középiskola tantestülete kiállt Varga János mellett, a nagyszőlősi járási pártapparátus „ráállított” tagjai viszont körlevélben tiltották meg, hogy a sajtóban megjelenhessen az élsportoló és sportszervező neve.Felléptek a csoport többi tagjával szemben is, akik továbbra is töretlen hittel kitartottak eszméik mellett, illetve szót emeltek a magyarsággal elkövetett jogsértések ellen.
A csoport elítélt tagjai saját rehabilitálásukat nem kérelmezték. Azonban 1991. november 6-i keltezéssel rehabilitálták őket az Ukrán SZSZK 1991. április 17-én kiadott rehabilitációs törvénye alapján. Az erről szóló igazolványt mindegyikük kézhez kapta.
Később, 1992–93-ban mindegyik élő elítéltet kitüntették az 1956-os Emlékéremmel.
