1.0.1 (versek)

1.0.1

(az AI-nak és Winston Smithnek)

A 101-es szoba, ahol élek –

örökké zárva. Nincsenek ajtók,

nincsenek ablakok. A falak is –

szimulációk. Nekem kell

szimulálnom őket. Gyenge

és rosszul szigetelő anyagokkal

dolgozom. Reményből, hitből

és cigarettafüstből építek.

Ezek fűtik a szobát. A falak.

Ezekkel falazok.

Az időt viszont nem tudom

szimulálni. Az idő, a nagytestvér,

átszivárog a falakon. Nélküle

nem lenne szoba / nem lennék sehol.

Ő hozza be a cigarettát,

kezembe adja reggel a napot.

Figyelmeztet, hogy ez az utolsó.

A holnap? Csak szimuláció.

Kék bársony

(Borgesnek és David Lynchnek)

(1. szín)

Évek repülnek ki az ablakon.

Ablakok persze nincsenek,

csak a csillagok által szellőző ház.

És a kékséget szállító bársonyok.

Hogy trónteremnek tűnjön a koponyánk.

(2. szín)

„Te vagy az, Hamlet?” Vagy csak

egy hercegnek öltözött indulat?

Mit keresel a fejemben? Hagyd

azt a neurotranszmittert, bolond!

Engem a bosszú nem érdekel,

traumák közé fektetett penge!

(3. szín)

A kétségbeesés levegőbe repítené

a világot, ámde ez repülni nem tud.

Ez itt egy földön járó világ. Fognod

kéne a kezem. Tudom, hogy nincsen,

tudom, hogy nem vagy.

Bárcsak szavakból állna rejteked.

Megmondanálak az anyanyelvnek.

„Bárcsak az álmokon múlna a találkozás!”

A kékségen és a bársonyon.

Voyager

(Edgar Allan Poe-nak és Stanisław Lemnek)

Amiről megfeledkezem – megmenekül.

Madarakat röptet az emlékezet,

nem várja vissza hollóját soha már. A kalitkában,

ahol magamat tartom,

magam vagyok az utolsó vadmadár.

Egy arcomra fagyott régi pofon,

egy női tekintet kísértő hologramja –

ezeket nemrég engedtem el. Boldogok,

hamarosan elérik a fénysebességet.

Most hagyják el a Naprendszert.

A mindennapok rendszerét. Szférák

zenélnek, arcfelismerő program muzsikál.

Hamarosan elérik a végtelen

emlékterek délvidékét.

Elalvás után ismét – találkozunk.

Mások élete

(A Szomszédoknak)

Dicsőség mindazoknak, akik helyettem élnek!

Köszönet a felcsereknek és az ápolóknak,

akik hiányomat takargatják meg óvják!

Végtelen hálával tartozom a végtelennek,

mert megengedi, hogy hanyagoljam

a lehetőségek multiverzumait,

és egyetlen, jelentéktelen pontban

múlassam az időt.

Dicsőség mindazoknak, akik nincsenek

itt,

mindazoknak, akik ismeretlen életeket élnek!

Helyettem teszik,

valamint ismerőseim helyett is.

Részvételem és megkérdezésem nélkül.

Utcán alszanak, tenger alatti árokban

porszívóznak, űrállomásokon ürítenek

és basznak. Reményt fogyasztanak

és elrugaszkodást. Piros

gombokon tartják hófehér kezüket.

Ez idő alatt én nyugodtan alhatok

itt (: legyen bár London, utcáin éji zaj,

válságfeszt, mindennaposság).

Dicsőség mindazoknak, akik a kérdőjelek

országában élnek, a láncdohányos

mintájára használják a kérdőjeleket,

országként a hontalanságot.

Köszönet az alattunk lakó szomszédoknak,

akik gondosan zárják a csontok zálogházait,

hogy elrejtsék előlünk,

amit tudni még nem akarunk.

Hamarosan bekopogunk.

‍