felhők püffedt légzsákjai hevernek a horpadt karosszérián
A dorbézolások rémlenek fel. Kedélyes, teszetosza éveim.
Ez a hajó mire fölér a szénnel Visegrádig, föl a Vaskaputól, Kisfiam, a szerelmi alapú Tengerészet nagyban megváltozik.
ki itt belépsz hagyj fel a lélegzettel
hullám, sziporka, szél és éjszaka. a láthatáron egy-két néma fa, mintha Isten unná a homokot: mikor teremtett, nem kockáztatott.
hogy az egy nem csak önmagával osztható s pláne nem a semmivel hogy mennyibe kerül a másfeles vörös
Gyertek ki a blokkból ember! Üljetek pár órát a friss levegőn, s nem fogtok válogatni: a vasszeget is megeszitek!
Mivel tökéletesen tisztában voltam a betegség lefolyásával és végkimenetelével, miután túlestem a kezdeti sokkon, választhattam két út között.
Dantéval ellentétben éppen az esztétizáló hozzáállás, a körülírás, a szövegek emelkedettsége okozza a hatást, amely miatt elszorul a szívünk, morális iránytűnket pedig zavar mágnesezi.
A gondot az jelentette, hogy nem volt egyértelmű számunkra, a színházi előadásé vagy a futballmérkőzéseké alapján kellene.