Xantus Géza útjain

A csíkszeredai születésű Xantus Géza 1982 és 1986 között művészeti tanulmányokat folytatott Csíkszeredában Beczásy Antal és Márkos András növendékeként, 1990 és 1995 között teológiát tanult a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 1999 és 2003 között ösztöndíjas volt Rómában, majd 2003-ban a római Accademia di Belle Arti Festészeti Karán diplomázott. Munkái közt olaj- és pasztellképeket, színes tusrajzokat találunk, foglalkozik freskófestészettel és színesólomüveg-készítéssel is. Csíksomlyói látogatásakor Ferenc pápa Xantus Géza festményét kapta ajándékba.

A művész itt, a kolozsvári Bánffy-palotában látható munkái egy útra hívnak – néhány kép kifejezetten, címében is kimondva. Az út természetesen térbeli: a kiállítás termeinek végigjárását jelenti, mind az öt teremét; a falakon látható képek kalauzolnak színeikkel, a megjelenő, felsejlő alakokkal, a képileg megragadott és ábrázolt számtalan szimbólummal. Az út olajfestménytől a páccal rajzolt, egészen friss képekig vezet, végig a festő színskáláján: sárgás, zöldes színekből összeálló világ és az őszi avarhoz hasonlítható rőtes árnyalatok, az utolsó teremben a pác melegbarnája.

Az út, amelyre Xantus Géza hív, amelyen kalauzol, bibliai szimbólumok közt vezet, olykor konkrét motívumokat mutat, fénysugár, torony, létra, fák, gyökerek, Szent Mihály és a sárkány, és megjelennek a Jelenések könyve apokaliptikus lovai, lovasai. Máskor többszörös áttételek, utalások, kultúránkon átívelő motívumok tevődnek egymásra: Dante poklának bugyrai kavarognak. A gyűrű, a forgás, a tánc, a lebegés, a rohanás képei az eszmék és értékek kavargásának érzékeltetője, ugyanakkor a bűn, a bűntudat beszívó erejét, a lelkiismeret-furdalás örvényét is sejteti.

Az út végigvezet a ma látható világon is, a mi világunkon, ahogyan azt a művész érzékeli és érzékelteti. Nem felhőkarcolókat, de például egy gúlát mutat… Azt, ami őt megragadja, amit ebből a néző számára megmutat, kiemel.

A kép, amit felvázol a mai világ diagnózisaként, lehetne nyugtalanító, végső összeomlást, káoszt, végítéletet sejtető, ám Xantus Géza számára van egy nyugodt, elvont és mégis nagyon biztos pont, szempont, ahonnan mindenre rátekintve a kavargás áttetszővé válik, minden evilági áttetszővé lesz, átdereng, átsüt a transzcendens zavarba ejtő, tisztító, felemelő fénye.

És ez a másik út, amelyre a művész, a kiállítás meghív: a képek szemlélése által, azoknak az érzéseken való áteresztése által megnyílik egy elzárt, lebetonozott belső ösvény. Azon elindulva, továbblépve tágabb terekbe érkezik a szemlélő, ha rá mer lépni.

Minden művészet lényege az önkifejezés mellett a néző, hallgató megszólítása: Xantus Géza a székely ember mélybe gyökerező hitét és a Somlyó hegyére emelt szem égbe látását ajándékozza alkotásai nézőinek.

‍

‍

Xantus Géza: Fénykereső. Kolozsvári Művészeti Múzeum, 2024.

A kolozsvári kiállításon elhangzott megnyitóbeszéd szerkesztett változata.

‍