Vissza a kérdésekhez

„A művészetben nem kell túl sokat töprengeni. A művészet nem a tudomány forrása. A művészet – tapasztalás, amelynek úgy jutunk birtokába, hogy megnyitjuk magunkat mások felé, vagy éppen szembehelyezkedünk velük, hogy megértsük önmagunkat, de nem tudományos értelemben, újra létrehozva egy történelmi kor kontextusát, hanem elementáris, emberi értelemben.” (134.o.)
Jerzy Grotowski és az ő nevével fémjelzett Laboratóriumszínház alkotói tevékenységének alapjául szolgáló művészetfelfogás elsőre egyszerűnek és pontosnak tűnhet, de mind az egyszerűség, mind a pontosság annak függvénye, hogy miként válaszoljuk meg, ha egyáltalán meg tudjuk válaszolni a fenti idézet kulcspontjaira vonatkozó kérdéseket. Mit jelent, pontosabban mit jelentett Grotowski és alkotótársai számára önmagunk megnyitása? És mit jelentett a szembehelyezkedés vagy önmagunk megértése, és miként határozták meg az elementáris, emberi értelmet? Ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre ad kimerítő választ Adorján Viktor A Laboratórium című könyve, és hogy nincsenek egyszerű válaszok a Grotowski munkásságára és a Laboratóriumszínházra vonatkozó kérdésekre, azt a könyv hatszáz oldalas terjedelme is pontosan érzékelteti.
A három nagy részből (A színházi kutatások, A parateátrális kutatások, Folytatások és örökségek) valamint egy száz oldalas függelékből összeálló kötet a szerző doktori dolgozatának kibővített változata. Adorján Viktor, aki 1979-80-ban maga is a wrocławi Laboratórium–Intézetben tanult Zbigniew Cynkutis irányítása alatt, a következőképp határozza meg dolgozata megírásának, illetve könyvként történő közreadásának célját:
„Arra törekedtem [...], hogy pótoljak egy hiányt a magyarországi színháztörténetben és színházelméletben; hogy legyen magyar Grotowski-recepció; [...] legyen egy kiindulópontja a további kutatásoknak; s ami talán még fontosabb: hogy legyen indoka is azoknak. Hogy ne menjünk el továbbra is amellett a munkásság mellett, amely az euroatlanti kultúrkör huszadik századi színházművészetének egyik legnagyobb színházi megújulását hozta. Hogy [...] újra ráirányítsam a figyelmet erre a kivételes színházi jelenségre. A történetírás, a teoretika és a gyakorlat figyelmét egyaránt, egységesen, ha ez lehetséges.” (475.o.)
A szerző pontosan követi a maga elé kitűzött célt. A kiindulópontot, ahogy azt a kötet alcíme is sugallja (Az opolei-wrocławi színházi Laboratórium tevékenysége és utóélete 1959-től napjainkig) a Grotowski által vezetett intézmény történetének megírása jelenti. Ugyanakkor a történetírás csak az alapot szolgáltatja a Laboratórium színházi és parateátrális kutatásai mögött meghúzódó, a kutatások során egyre formálódó, tisztuló elméletek és rendszerek bemutatására, majd ezek ütköztetésére a kortárs színháztudomány – elsősorban fisher-lichtei értelemben vett – performativitás fogalmával. Az ütköztetés szükségességét a szerző így indokolja:
„A mai színházi gyakorlatot és teoretikát már […] a Laboratórium kutatásaival párhuzamosan kialakuló performativitás kérdései foglalkoztatják. Olyannyira […], hogy ma már a performatív elemeket (is) használó színjátékot, valamint a performatív eseményeket is magában foglaló, általános színházelmélet(ek) a szegény színház jelenségét már (1) vagy nem veszi(k) tekintetbe, vagy (2) performatív jelenségként kezeli(k). Az első esetben csupán egy hiányról beszélhetünk […]. A második eset azonban […], torzíthatja a jelenségről ma alkotott képünket. Ez pedig már mindenképpen elegendő ok arra, hogy […] meghatározzuk a performativitás jelenségéhez való viszonyát is.” (174-175.o.)
Úgy gondolom, hogy Adorján Viktor ezzel a viszony-meghatározással tesz a legtöbbet a saját maga elé kitűzött cél elérése érdekében – már amennyiben a szerző végső céljaként a színházi történetírás, teoretika és gyakorlat figyelmének a szegény színház jelenségére történő újbóli ráirányítását tekintjük. A Laboratórium történetének megírása, illetve az alkalmazott módszertan elemzése – legyen az bármennyire alapos és pontos – pusztán egy, a múltra mutató dokumentumot eredményez. Így minden ennek mentén kibontakozó vita vagy továbbgondolási kísérlet elsősorban ugyanúgy a múlt egy jól körülhatárolható szeletére vonatkozik, még akkor is, ha ezekből a jelen színházelmélet(ek), illetve színházi gyakorlat(ok) szempontjából is releváns kérdéseket fogalmazhatunk meg.
Mindezekkel szemben a szegény színház esztétikájának és módszertanának a kortárs színházi diskurzusok egyik legtöbbet használt, egyébként is vitára ösztönző fogalmával történő ütköztetése nem csak a jelenbe emeli a szegény színház fogalmát, hanem indokot is szolgáltat az arra történő reflektálásra.
Egy másik vitára ösztönző kérdés is felmerül Adorján Viktor munkája kapcsán, ez pedig nem egyéb, mint a Laboratórium tevékenységének jelentősége a kortárs színház – színházelmélet(ek), színházi gyakorlat(ok) – nézőpontjából. A szerző egy korábban már idézett részletben az euroatlanti kultúrkör huszadik századi színházművészetének egyik legnagyobb színházi megújulásaként tekint a Grotowski vezette intézmény munkájára. Ezzel a kijelentéssel nehéz lenne érdemben vitába szállni. Mégis, ha kortárs színházi gyakorlatok palettáját vizsgáljuk, jóval hamarabb botlunk a múlt század első felét idéző, agitprop jellegű előadásokba, mint a 20. század második felében kiteljesedő szegény színház módszertanának követőire. A jó – avagy építő jellegű – kérdés természetesen nem az, hogy mennyire releváns itt és most Grotowski és a Laboratórium munkássága. Úgy képzelem, az egyik lehetséges jó kérdés az, hogy – az egy évszázada – örök válságban vergődő színházi gyakorlat(ok) aktuális válságai közül melyekre szolgálhatna megoldásként, vagy legalább egy lehetséges megoldás ígéreteként, ha a Laboratórium tevékenységének Adorján Viktor által felrajzolt nyomvonalán közelítenénk hozzá.
Egyébként, ahogy a legtöbb esetben, Adorján Viktor könyve a Grotowski munkásságának relevanciáját firtató kérdésre is megadja a maga válaszát (ezúttal egy, a szerző és Dariusz Kolsiński között lezajlott beszélgetés egy részletének formájában):
„Ez nem egy múltbeli munkásság csupán, bezárva a történetiségbe, valami, ami nagyon fontos volt valaha, de már befejeződött. Ez még mindig olyasvalami, amit mi képesek lehetünk továbbvinni, új utakat-módokat találni a segítségével – és feltenni a magunk kérdéseit… Grotowski abban segíthet ma, hogy megtaláljuk ezeket a kérdéseket.” (475.o.)
A Laboratórium megírásával Adorján Viktor – az önmaga számára kitűzött céloknak megfelelően – majdnem a semmiből teremtette meg a magyar Grotowski recepciót és egyúttal a Grotowski, illetve a Laboratórium munkásságára vonatkozó további kutatások lehetséges kiindulópontját.
Addig is, amíg arra várunk, hogy elegen olvassák a kötetet, és elegen fogalmazzák meg saját kérdéseiket a kritikus tömeg eléréséhez, nincs más dolgunk mit képzelegni. Elképzelni, ahogy az itt és most színházi gyakorlatai lemondanak saját – nem laboratóriumi értelemben vett – szegénységük látszat gazdagsággal történő leplezéséről, és megnyitják a színház újrafelfedezése előtti utat. Mindezt elementáris, emberi értelemben – bármit is jelentsen ez számunkra.


Adorján Viktor: A Laboratórium – Az opolei-wrocławi színházi Laboratórium tevékenysége és utóélete 1959-től napjainkig. Magyar Műhely Kiadó – Ráció Kiadó, Budapest, 2015.