Vetró András grafikáiról

XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 5. (787.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

társművészetek

artefaktum

Van abban valami felszabadító, hogy az erdélyi képzőművészeti élet egyik legelismertebb alkotója nagy presztízsű művészeti intézmények meghívásai és szobrászati megrendelései után egy nemrég nyílott, útját kereső kávézó-galériában rendez kiállítást. Ezúttal azonban nemcsak a helyszínnel, hanem a formával is kísérletezik az elsősorban szobrászművészként ismert Vetró András, hiszen a L’Autre Galerie-ben legújabb grafikáiból összeállított válogatást mutat be a kolozsvári közönségnek. Két éve a Kolozsvári Művészeti Múzeum adott otthont Vetró András szobrászati és grafikai tárlatának, ami nyilván tágabb kontextusba helyezte az életművet, a most látható kiállítás érdeme viszont, hogy kis mérete ellenére is betekintést enged munkásságának fő témáiba.
Az első teremben az anyaság témáját járja körül, az anya gyermekével kompozíciótípus évtizedek óta visszatérő motívum munkásságában. Légiesen törékeny vagy szinte willendorfi Vénusz-szerűen robusztus anyafiguráinak plasztikusan kidolgozott alakjainál érezhető a leginkább, hogy sík helyett itt is inkább térben gondolkodott az alkotó. Arcokat nem látunk, csak az anya és gyerek egybeolvadó testét, melynek köszönhetően univerzális lesz a hangsúlyos geometrikus formákból felépített nőalakok mondanivalója. Mint az Istenanya-ábrázolásokon is, Vetró anyafigurái is sokszor fáradtak, vagy mozdulatuk fájdalmat tükröz, de mindig védelmezően ölelik körül gyereküket, valósággal egybeolvadnak vele.
Függetlenül attól, hogy bronzban, kőben, fában, gipszben vagy grafikai eszközökkel fogalmaz, mindig az ember áll Vetró András művészetének középpontjában. Embercentrikus szemlélete mitológiai vagy kortárs irodalmi témák feldolgozásánál egyaránt érvényesül. Prométheusztól Szent Mártonig mind olyan figurák érdeklik, akik áldozatot hoztak az emberiségért. A prométheuszi mondát a jelenbe helyezve, a közösségéért tenni akaró személyt állítja középpontba, akit megbecsülés helyett megbüntetnek.
Nemcsak mitológiai és klasszikus világirodalmi témákból, hanem a kortárs erdélyi irodalomból is gyakran inspirálódik. Egyed Péter 23 buborék. A Kurszk balladája című kötetét idézi az egyik grafika. Száztizennyolc tengerész veszítette életét a Kurszk orosz katonai tengeralattjárón 2000. augusztusában. A hadgyakorlat közben történt robbanás utolsó huszonhárom áldozata csak néhány órával élte túl a tengeralattjáró legénységének többi tagját, az egyik halott zsebében talált feljegyzés szerint velük az oxigénhiány végzett. Vetró András rajzának szereplői különféleképpen néznek szembe a lassú halállal. Van, aki magába roskadva, beletörődve várja a halált, van, aki öklét rázva lázad, de egymást segítő embereket is láthatunk, akik ebben a reménytelen helyzetben is gyámolítják, vigasztalják társaikat. A gyakran sorozatokban gondolkodó művész a Kurszk tengeralattjáró tragédiáját felidéző egyik későbbi rajzán Egyed Pétert is megörökítette, tengerészként ábrázolta a tehetetlen, menekülni próbáló filozófust, amint ő is buborékká válik.
A szobrokban lényegesen kevesebb a narratív elem, a rajzok inkább magukban hordozzák a történetmondás lehetőségét. A sokszor megrendelésre készülő térszobrok mellett a kisplasztikák, illetve főleg a róluk készült rajzok nagyobb szabadságot adnak az alkotónak is.
Vetró András most kiállított grafikái nem előtanulmányok vagy vázlatok, hanem a kész szobrokról készült rajzok. A szobrok formavilágát jól ismerve, nagy kifejezőerővel, bámulatos technikai tudással, mégis szabadabban, újraértelmezve, más szempontokat érvényesítve képes felidézni ezeket rajzban.
Reprodukciók: Szentes Zágon