.svg)
Jason Martin munkája.
Élet az erdőben
(Elämää metsässä)
A nyolcvanas évek elején Stockholmban laktam, a Söder negyedben
Emlékszem, egy reggel hogyan szálltam fel a buszra munkába indulva az Odenplanra
Gyönyörű napfényes reggel volt
A buszon David Thoreau Élet az erdőben című könyvét olvastam
Az Odenplanon leszállva kerestem egy telefonfülkét, és
felhívtam száz méterre levő munkahelyem bejelenteni, hogy beteg vagyok
Az volt az érzésem, ha bemegyek dolgozni egy ilyen szép napon
biztosan lebetegszem
Megállás nélkül
(Meillähän meni siis lujaa)
Az életünk bizonytalan volt
mindent gondosan és többször használtunk
kerékpárokat halásztunk a csatornákból
szanálásokról tűzhelyt szereztünk
zöldséget, gyümölcsöt a délutáni piacokról
középkorban éltünk, intenzív sötétségben
amiben a világ összes lehetetlen fűszere jelen volt
őrült illatok és szagok
torz épületek és galériák
ahonnét tapogatva vezettük ki magunkat
hangtalan dalt dúdoló nők simogatták nem-létemet
jól éreztem magam
izzó puskaporos hordóban laktam
a szív súlyos ütései dörömböltek
Non serviam a horizonton táncoló tüzek
sokunkból kioltották az életet
félbemaradtnak hirdettem magam
nehéz emlékek és elveszett napok
tartottak ébren,
a lovak gazdájuk nélkül tértek haza
és a napfelkeltében
úgy látszott egyre több és több ember
dönt rekordot a pokolban
késésben voltam lekéstem erről, arról
a nap felkelt, és már le is szállt
tőlem függetlenül
becsavarodtam mint egy menekülő orsó
bőröm feltérképezhetetlen térkép volt
lehetetlen ígéret
senki sem birtokolt engem
bluest ütő toronyóra voltam
7 percig kávéstermosz
7 napig irányítótábla
7 hétig feküdtem egy galéria koporsójában
7 hónapig fekete talárban jártam
7 évig megállás nélkül meneteltem
minél többet tudtam, annál kevesebbet értettem
bizarr sorsunkat kevesen úsztuk meg élve
egyesek halálba
mások börtönbe vesztek
megint mások anyagosok lettek
keresztbe feküdtek az országúton
néhányunk megházasodott
kompátkelőn dolgoznak
vagy valami hasonló…
közel voltam a halhatatlansághoz
az iható fény kelyhembe volt
de a világot elzárták előlem vagy azt amit
ők annak neveztek
kizártak játékukból
feleslegesnek tartottak,
mint egy kinyithatatlan könyvet
csak az állatokra emlékeztető emberek iránt éreztem melegséget
Einsteigen in eine andere Republik
Nekem Mefisztó-lelkiismeretem van
Körözést adtak ki ellenem
közönnyel vádolnak
gúnyolódással
komolytalan vagyok a bírósági tárgyalás alatt
némán állok
a hullámzó város remegő árnyéka
bebörtönöz kővé dermedt méhébe
Afrikát bezárták
Dél-Amerikát napalmmal égetik
A rák partra szállt Ázsiában
Jim és Sid elhantolva
Éva kurválkodik
Die gute alte „Wirklichkeit” ist nicht mer.
A test feladja a hazát
a határokat lezárják…
szétoszlok mindenfelé
az utolsó mestermű vagyok
az utolsó felvonás
amibe a közönség belepusztul
a vírus beszabadult a palotákba
a hátsó termekben szétosztják a hatalmat
„ilyen az emberi szív”
Úton
(Matkalla)
A múlt nem a szerelmek emlékeiből születik
hanem a lehetőségek hiányából
az utazás sokszínű
kényelmetlenség
kávézókban
ahol mindenki egyforma képeslapokat címez
pénztárcáink szemforgatók fókuszában
mint egy neorealista filmben
a múlt szerződés
ragasztószalag, a hiány nyelve
ahonnét senki sem lát engem
a teraszon vagy az ablak mellett az asztalnál
kanállal a számban flörtölök
egy lánnyal
„madarakat etetünk napról napra hétköznapibb módon”
pillantása nem érinti tekintetemet
nem lát engem de lábával érzi
amikor írok remeg az asztal
Észrevétlen ének
(Vaivihkainen laulu)
Épp hogy kiléptem ebből a világból
imádtam belehalni
nem olvastam többé híreket
túl büszkének éreztem magam
megelőzve koromat
nyitott szemmel ittam kávém
Egy pillanatra azt hittem
más is vagyok
mint céltalanul kóborló
kozmikus csóró,
más is mint
görcs rángatta sztrobofények villódzó lángjaiban
táncoló vad szellem
kéreghajónak képzeltem magam
sziklamélyedések esővízmedencéjében
liánokat vágó borotvának
áthatolhatatlan őserdőben
töltött fegyvernek
mexikói sörbár mészfalára akasztva
Karthágó föld alatti könyvtárának szabadpéldányait másoló
harmadik nemzedékének
kihalt dogon törzs kutyaisten leszármazottjának
Wagadugun parti kaszinójában
robbanó royal flushal kezében
hipnopolitikus ügynöknek képzeltem magam
az állat és embervilág megmentőjének
a fehér ember uralmától
lecsúszott de jól fizetett magándetektívnek
nyomozva Irán föld alatt cirkáló távvezérlésű bérgyilkosai után
Bin Laden tanítványának
bombákat helyezve a Kashmiri Nemzeti Múzeum termeibe
kitörölve a 600-as évet
századelő pétervári utcagyerekének képzeltem magam
akinek kiutalást ígértek
lengyel széntörmelékre a jövő hétre
Rimbaud-és Majakovszkijnak
fél kocsmát betöltő lábatlan táncosoknak
Astuva-szoros lógómellű vadásznőjének
hím medvével lábai közt
Nők városának sikátoraiban bolyongónak
akinek olaszul szinkronizált hangja van
magányos farkasnak
a Nyugati-part kojotéjszakájában
kígyóbőrgerincű vadőrnek
táncoló elefántok szavannáján
éhes pumának hegyekről törzset követve
ösvényt átszelő mesternek
mélységiszonyban szenvedő kötéltáncosnak
a Vörös Tér felett
epileptikus borotvaélezőnek Betlehem zsidó negyedében
holdhalász arcú mihasznának
szemeiben szökőkútforrások isteni bágyadtságával
vak óraművesnek kinek rögeszméje eltüntetni
a perceket és másodperceket
és az egész Jézus utáni időszámítást
és azt képzeltem, hogy a halál nem létezik
égberobbanó szélnek gondoltam magam
lángoló égő könyvnek
mezítláb sétálva át a Szaharán
alámerülve sós tavak közepébe Mongólia feltérképezetlen hegyeiben
és azt képzeltem
hogy képes vagyok elnémítani a szavakat
melyekkel különböző tanácskozások üléseit húzzuk
elképzeltem az életet
mielőtt megérkeztünk volna
a földre ami nincs többé
elképzeltem Őt táncolva
arca holdfényben fürödve
partjain hullámveréssel
mint a menny lassú lépcsői
a fuvolazenét
és a mezítelen lábakat
a homokóraparton
megálltam
lapos köveket úsztatva
észrevétlen ének elveszejt engem
észrevétlen ének elveszejt engem
észrevétlen ének elveszejt engem
Ima az úrhoz
(Herran rukous)
Uram akinek ezer neve van
és millió arca
Allah Jehova
és az összes prófétád
Mohamed, Jézus, Gautama
vedd el tőlem a keserűség nyelvét
csendesíts el
takard el szomjazó szemem a pusztaság homokja elöl
fékezd meg imám, ahogy megfékezted azokat is akik ellened imádkoztak
csillapítsd le remegő nyugtalanságom
ahogy lecsillapítottad azokét is, akik ellened lázadva téged nyugtalanítottak
az én lázadásom nem szent
és nem is isteni
nagyon is földi, rögös
fájdalmas lázadás ez
evilági
úgy mint az éhség és a halál
is evilági
Ó Uram
a te arcnélküliséged
kezd fárasztani engem
nyugodj békében ahogy a mongol traktorok nyugodnak csapágyaikon
ahogy az állatkertben nyugszanak az oroszlánok
értesz engem Uram?
nem értesz
Te határtalan vagy de én határos
ahogy a mi emberi világunk is határos
határainkon vámosok szedik el pénzeinket
és a határőrök civilekre vadásznak
de ez mind ismerős Neked
hallom hogyan nevetsz rajtunk
de nincs bátorságod hangosan nevetni
mert félsz tőlünk Uram
mert félsz mindentől
amit teremtettél
félsz ettől a fékezhetetlen óriásra nőtt szörnytől
amit képtelen vagy többé terelni
ahogy saját népedet sem vagy képes terelni
akik fejetlenül rohangálnak most Sinain
tudod Uram
ezek most egymás ölik
a háború istenévé váltál
Uram, ez volt a Te akaratod?
vagy mindent félreértettél
biztos mindjárt azt mondod
hogy nem szabad tegeznem Téged
és azt is, hogy eljött az idő
amikor a kiválasztottak beleülhetnek a fény ölébe
de Uram
ezt a zsoltárt hallottam már régebben is
az is a Te akaratod volt
hogy elválasztod a korpát a gabonaszemtől
a bolondot felakasztod
a többit meg leitatod
olyanok kezébe adva fáklyád
akik képesek tüzükkel
a szegényt vakká
a bölcset aggastyánná változtatni
ez is a te akaratod volt Uram?
vagy én értettem félre mindent?
lehet hogy bátorítani akartál minket
összegyűjteni elveszett helyekről
egy jó kis kártyatársaságot
Fullal Hirosimától Auschwitzig
Pókerrel Auschwitzitól Hanoiig
Színsorral Hanoitól Bagdadig
Royal Flush, mint Pokol Angyalainak sírkövei
De Uram
a Jokert eldugtad előlünk
Oké oké behunyom szemem
a szenvedés nemesít
a szenvedés nemesít
a szenvedés nemesít
így zarándoklom
a rossz lelkiismeret terhével
nyomomban az éhség követ
halál a sarkamban
utazásunk kemény, úgy legyen
utunk fáradságos, úgy legyen
Valahol valaki valamikor eldöntötte
hogy mi nem bírjuk elviselni az igazságot
valaki ránk hagyományozta ezt a bűntudatot
agyzsugorítóink éjjel nappal
recepteket töltenek ki
a bürokraták könyvjelzőket dugdosnak közéjük
Szállj le uram a hintóról,
igyál egyet a boromból,
inc pinc lőrinc
te vagy oda kint
VÁLY SÁNDOR fordításai
J.K. Ihalainen 1957-ben született Finnországban, Tamperében. Költő, műfordító, kiadó, nyomdász és performer. 1978-tól 2016-ig 35 verseskötete jelent meg. Finn, angol, dán, svéd, norvég és francia nyelvre fordították le műveit. Költészete mellett tudományos és ismeretterjesztő munkával is foglalkozik. Élő előadásai erős ritmusú hipnotikus performanszok, zenével és filmmel kísérve. 2003-tól művészi rendezője a tamperei költői fesztiválnak.
