Versek

‍

infláció

márpedig a legfurcsább üzleteket háború idején

kötik. ezidáig apámnak egyetlen üzlete sikerült jól,

az is azért, mert háború volt, kilencvenes évek és

infláció. pénzromlás, önmagában egy gyönyörű szó.

de akkoriban ez azt jelentette, hogy az ötvenmilliós,

vagy épp az ötvenmilliárdos fizetésért – ki tudja,

felesleges volt a nullákat számolni –, szóval ezért

az elképzelhetetlen összegért, ami épphogy csak

ráfért a papírpénzre, az ember vett egy doboz gyufát.

ha nem ért ki időben a piacra, akkor ennyit sem.

rohantak, ha kézhez kapták a fizetést. apám

történetesen a nagyapámhoz rohant, aki akkoriban

kereskedőként dolgozott. az infláció, ez a csúnya szó,

még azt is jelentette, hogy áruhiány van a boltokban.

az alapvető élelmiszerekért többnyire sorba kellett

állni, de mire apám odaért, amúgy is délután volt,

egyetlen kartondoboz maradt csak a polcon.

száz csomag kömény. a nagyapám kérdésére, hogy

minek ez neked, fiam, fogalmam sincs, mit válaszolt

apám. lehet egyáltalán épeszű választ adni arra,

hogy minek neked száz csomag kömény? kivéve,

ha tényleg kell, de nem kellett, pont kijött a pénzből.

aztán télen, amikor eljött a disznóvágások és a

kolbásztöltések időszaka, már köményért álltak

sorba az emberek a boltokban. és apám csomagonként

elcserélte mindet. dohányért, sóért, tejért, amit adtak érte.

több mint húsz évvel később, ül az ember fia, kezében

egy papírlappal, rajta az egy héttel ezelőtt írt verse.

olvassa, nézi – értékes, nem értékes, percenként változik.

fogalma sincs, hogy kivel köti ezt az üzletet, ha üzlet ez

egyáltalán. legalább azt nem kérdezi meg senki,

hogy minek ez neked, fiam.

egy sötét zsákban

az elkövetett hibáim kiemelkednek a földből, apa,

és szélük lesz. egyik gondolatomba áthallatszódik

a másik – a szomszéd szobában beszéltek így el

egymás mellett anyával.

a gondolatok sértődött fejeit nekem kell majd

simogatnom, mert érdekem, hogy rend legyen

odabent. ha meg is bolondulnának egyenként,

rajtam látszódna meg először.

te minden elkövetett hibám szélébe beütöd

a kezedet, apa. ott lesz könyöködben a

várakozás. persze félni is fogsz egy kicsit.

hogy hiába volt a körültekintő készülődés,

mégse jött helyettem más.

mégis, amikor azt mondod, mondjam el,

mi bánt, te fogsz a szavaimhoz levegőt venni.

Celler Kiss Tamás 1995-ben született Verbászon. Az Újvidéki Egyetemen tanul magyar nyelvet és irodalmat. Sinkó-díjas, a Híd Kör tagja. Első kötete Anyaméh címmel látott napvilágot a zEtna Kiadó gondozásában, 2015-ben.