.svg)
Mircea Vremir: Senia Archipencu
Rókavadászat
(Vânătoarea de vulpe)
Sánta lovamon indultam rókavadászatra
ismertem egyet fátyollal járt
nyakán hordta saját bundáját
rozsdavörös jelenés volt
rohangált kezdet és vég között
egy halványzöld mezőn
amikor a természet kinézett valahogy
odamentem az odvához és bekiabáltam
„nézd a halványzöld sörényű sánta lovam
bement hozzád az ablakon az ágyadban nyújtózik
hallom kintről ahogy röhög ha elkapom megölöm
előtted ölöm meg
hallom ahogy nyerít és te kényezteted fahéjat adsz neki
és ő össze fogja mocskolni az ágyad fekete székletével
ismerlek jó lány vagy küldd ki öljem meg
azután kimegyünk a városba én fizetek
tudd meg hogy gyerekkori barátod vagyok
tudd meg hogy sokáig együtt laktunk egy erdei szobában
onnan messzire beleláttunk a természet mélységeibe
egy szintaxis nélküli térben
tudd meg hogy szerettelek hogy könnyes volt szemem
hogy még fátylat is hordtam hogy ne vegyék észre”
álltam az odú előtt és belekiabáltam
„tudd meg hogy gyerekkori barátod vagyok
enyém a megtiszteltetés hogy bemutatkozzam Varlaam
Agathodaimon ezredes vagyok veszek a piacon kenyeret és sót
tudd meg hogy azért jöttem ezzel a puskával hogy levadásszalak
és sánta lovam bement az odvadba az ablakon
küldd ki egy kicsit hadd öljem meg
és gyere velem a városba én fizetek”
majd kinyitottam az ajtót és bementem az odúba
nyirkos volt és hideg tűz nélküli sötét
és a faj fejlődött tovább
Ismerni
(A cunoaşte)
A pókok megkezdték vándorlásukat
a legholtabb tengerek mélyére
Még láthatók azoknak nyomai
akik megtagadták az ébredést
mert arcukra a tiszta homok csillagokat rajzolt
és várják a tengerek pompás katasztrófáját
olyan némasággal amivel általában egy csók vár ránk
Te magasabb vagy ott a madarak miatt
nyugodtabb vagy a tűz miatt
a vér miatt amit legurítottál torkadon
és ha vársz még egy darabig ez a valami nem tenger
nem anyák akiket elvesztettél önmagad simogatva
sem az emberek szájuk helyén szénnel
bezársz minden ajtót minden szekrényt
kést helyezel mindkét szemhéjad alá
mert amire te vársz az a szerelem.
Az erőszak lila madara
(Pasărea violetă a violenţei)
Itt üvegharisnyák vannak
kerülne hely még néhány póknak is
összegyűlnek a csillogó csipketálcák
mellek áttetsző üvegben
és a legszebb nők kezeiben
medúzák alszanak mint a legaktívabb
vulkán kráterében
Ott leszünk időben ezen a találkozón
átszeljük az éjszakát mint foszforos dobozt
a találkozón esernyőink
mint elfeledett cipők várnak ránk
itatópapír-pillangók melyek kiszívják a vérünk
minden elfeledett kesztyű minden szemhéj
amit olyan jó volt csókolni
minden amit már sohasem találtunk
az ajkak melyek mint gyűrűk tapadtak mellekre
a növények melyek álmunkban ránőttek arcunkra
a tiszta víz a poharakban
a krétakezű akasztottak
Ezekben a fekete kastélyokban vár az alkony
és mellkasunk hozzásúrlódik hallgatásaihoz
sötétből és vattából font mellkasunk
Vár a halál zenedoboza
a viaszfejű nők
akikkel még nem találkoztunk
vastag függönyök amik mögött
nyugodtan leölhetjük egymást
egy reggel elveszett csillaga
vár az álmatlanok tiszta tekintete
Olyan sokáig aludtunk
hogy elvesztettük a mozdulatlanság szokását.
elhallgatni lehetetlen
(imposibil de trecut sub tăcere)
egyik csapda a másik után
mindenki ünnepélyes pontossággal ül külön csapdába
és elmeséli mi a benyomása a mennyről
majd fanatikus gyerekek
tartanak beszédet az ösztönös szabályokról
és megrengenek a világ hatalmas összefüggései
a kitaszítás szerve hozza létre ezt a szenvedélyes állapotot
a torony gyakorlata majdnem elviselhetetlen
rátapasztanánk az arcunk mondanánk valamit
jobb lett volna ha kimondjuk
az elvesztett kereteink által fölnemesítettek sötét szavait.
Egyedül és mozdulatlanul
(Singură şi imobilă)
Amikor megállsz a tükrök előtt
egy kéz nyúl ki a tiszta vizekből hogy megsimogasson
egy kéz amely mindig a tied
ez a nadragulya és papír kéz
ami eszembe juttatja a tükrök előtti
iszonyú és aprólékos találkozásokat
És ez alkalommal vállaimnak nincs árnyéka
csak rohanó lábaim vannak
ezek a szomorú biciklik ezek a kalapokkal teli hordók
Az utcán anélkül kelünk át hogy látnánk mi történik
ebben a csomagban vannak hamupipőke elhasznált cipői
de ez egyáltalán nem ránk tartozik
abban a szobában talán a halál harmónikája szól
amit látok az egy pillangó amit elütött a vonat
amit érzek az a véred mint egy fa
amit hallok az a hajad mint egy kagyló
Látod kettéosztott testem undorító tébolyát
felem piros felem kék
a pontos vonal amit építettél ami kettéoszt
harapom a tenyerem látod ez a nyugodt felem
az elkeserítő felem
Erősebb tűkre van szükséged hogy összevarrd
rugalmasabb cérnára ügyesebb ujjakra
egyedül kell elpusztítanom amit együtt szerettünk
és leginkább szabadon kell mozognod
amikor átszelem ezt a kihalt várost
gyönyörű búvárruhámban.
Bokáig nyílt szemek
(ochii deschişi până la glezne)
Ráterítetted tincseid minden tárgyra
fuldoklok amikor meglátom őket a villamoson a lépcsőn
egyedül és ijedten mennek fel
hosszú utcákon üres szobákba
kezeiddel egy árnyat fésülsz
mint város felett lebegő medúza
puha kezeiddel kerek ágyakat szorítasz
fejünk mint valami párna
karjaink vékonyak és nyúlánkak
törékeny karjaink melyek cserépben nőnek
melyek virágzanak üres házak ablakában
egy árnyékot amin átkelünk
oda ahol a pókok hozzád akarnak hasonlítani
ANDRÉ FERENC fordításai
Gellu Naum (1915–2001) az e urópai s zürrealizmus k iemelkedő a lakja. Verseit, prózáját és színdarabjait német, angol, francia, spanyol, magyar, szerb és lett nyelvre fordították. Megnyerte a Román Írószövetség Díját költészetéért (1975), annak Életműdíját (1986), a münsteri Európai Költészeti Díjat (1999) stb. 2000-ben Nobel-díjra jelölték. A fordítások a következő kiadás alapján készültek: Gellu Naum: Poheme. Szerk. Teodor Dună, Tracus Arte kiadó, Bukarest, 2016.
