.svg)
Nagy Pál: Árterület II.
Árnyak az időn túlról
Howard Phillips Lovecraft versei Vaszilij Bogdanov szibériai füzetébe
- A titok
Napfelkelték és naplementék,
hajnalok, delek, alkonyok.
A sorsod valakik bemérték.
Vernek fények, fényostorok.
Minden éjszaka ott vibrál
sátradban, fölötted egy óra.
Nagy mánusa foszforeszkálva
lecövekel. Tizenkét óra –
mutatja. Hát ide jutottál,
a tizenkettedik órába?!
Menekültél, írtál, futottál,
időnként fel is adtad. Kába
ábrándok köröztek körötted.
Csattogtak a závárzatok.
Átélted kivégzésedet,
kihallgatást, kínzásokat.
Aztán akárha rossz cipőből,
éppen időben, azt hiszem,
kiléptél kusza életedből,
s a tajgába jöttél, hiszen
nem volt kiút a látomásból.
Az elhurcoltak árnyai –,
egyikük sír, a másik vádol! –,
nem tudnak múlttá vállani.
Az elhurcoltak életéről
számot kell adni, jól tudod.
Igazságérzeted vezérel,
s a szibériai démonok
sem árthatnak neked! A párt
pribékjei meg nem találnak.
Vádol a verseid komor, zárt
menetoszlopa. Nincs bocsánat!
És tudjad, lehet menedék,
tegnapból érkezve a mába,
eljuthatunk együtt mi még
a Felkelő Nap városába,
a jövőbe suhanva tovább,
hisz minden relatív, tudod,
rád várnak a petrovszki fák,
és a szomorú vogulok.
A birodalom minden népe
lelkében dúló Ázsiák
miatt se add fel. Nincs még vége,
hogyan ne lehetne tovább?!
- A kapuk előtt
Van-e? S ha van, elérhetjük-e
zátonyra futó életünkben,
önámító, vad keresésben,
merülünk a Styx vizébe le,
s örökre elvész, ha volt az éden.
Nem oldódhat itt meg soha semmi,
mégis hogyan oldódhatna meg?
Röhögnek kinn a régi öregek,
marad-e még erőnk tovább menni
Homály fojtogat, köd, árny, szürkület,
hómezőn, sivatagban, tengeren,
hisz bármikor utánunk nyúlhat
egy szőrös mancs. Sok minden múlhat
szerencsénken, a körülményeken,
de előbb-utóbb ellenünk uszulnak.
A kapu előtt állnak, vicsorognak,
megnyílnak-e a féregjáratok?
Cthulhu a vizek mélyén már ragyog,
Azatoth csont furulyái szólnak.
Eszelős, idegtépő dallamok,
tébolyító hangjaira járják
bájoló táncuk a démonok.
Visszatérhetnek. Az idő forog,
Megnyíló féregjáratukat várják.
Felmerülnek elsüllyedt városok,
itt lihegnek már, egészen közel,
érezzük a Shoggothok szörnyű bűzét,
hagyják az Univerzum közepét,
az őrült káoszt, értünk jönnek el.
Feladhatja-e az én lényegét?
Van-e, s ha van, megsegít-e végül,
egyszer már értünk áldozta fiát,
száműzve a fekete mágiát?
Rettenet szörny-birodalma épül,
mire a kakas harmadszor kiált.
Nyarlathotep vár kopár fennsíkon,
Isten? Sátán? – de alakja emberi,
Shub-Niggurath is mögötte oson.
Körülötte torz teremtményei.
Rémület lesz úrrá az arcokon.
R’lyeh víz alá süllyedt városában,
ébredez Cthulhu, a körből kitör.
Nem fogja golyó, nem sebezi tőr,
Nem égetheti szénné az áram.
Mögötte ott áll Yog-Sothoth, az őr,
a szentségtelen tudás birtoklója.
Mit tehetünk? Recsegnek a kapuk!
Boldog, ki még jövőben hinni tud.
Elveszünk, ahogy egykor veszett Trója,
utunk fortyogó ingoványba fut.
Az időn túlról árnyak seregelnek.
Tűnik a nap. Ráborul a földre,
a sötét homályos szövedéke,
hallani már lépteit a szörnynek,
nyomában a pokol söpredéke.
S örökre elvész, ha volt az éden,
merülünk a Styx vizébe le,
önámító, vad keresésben,
zátonyra futó életünkben,
van-e? S ha van, elérhetjük-e?
- A hold arca
A hold arca nevű, torz bálvány alól
jönnek elő időnként láthatatlan
a polipszerű Mérhetetlen Vének,
néha füttyögve ki-kirepülnek,
csattogtatva pikkelyes szárnyaik.
De egyelőre velünk nem törődnek,
az álmainkban sem kísértenek.
A költészet hidegen hagyja őket.
Nem érdeklődnek a rímek iránt,
a ritmusra sem nagyon füttyögetnek.
Egy bizonyos, én nem vagyok veszélyben
és nincs veszélyben Fernando, Mário,
hiszen mi már egy másik világon
próbálgatjuk az árnyéklétezés
lehetőségeit, és azt hiszem
a heteronimákra sem hatnak,
hisz ők egy más létezés rabjai,
és a mágust sem befolyásolhatják,
ott ődöng egy más dimenzióban,
de Lídia, Mirandolina, Borges
és a bennszülöttek, az egész falu
veszélyben van, hisz hathatnak rájuk,
telepatikus álomba ringatva
kedvükre irányíthatják őket.
Behatolva gondolataikba,
roncsolhatják személyiségüket.
Kérdés, megvédheti-e a fekete
varázstükör a hipnózistól őket?
Mesterétől kapta Ricardo Reis,
Caeiro egyik alkimista
őséé volt, csodálatos darab.
Ide is elhozta, azt hiszem, hogy
megnézhessük, herceg a jövődet,
ha zöldes fényben fellángol a tükör.
* H. P. Lovecraft elképzelései szerint, eonokkal az ember földi megjelenése előtt, a „nagy öregeknek” nevezett, különös szörnyek uralták bolygónkat, akik azóta is várják, hogy visszatérhessenek. Lovecraft dermesztő víziója szerint már ott is toporognak a kapuk előtt. A legfontosabb nagy öreg, Cthulhu, aki vizek mélyén várja a jelt, de ott van Yog-Sothoth, a szentségtelen tudás őre, Azatoth, a káosz ura, Nyarlathotep herceg, a megtévesztően emberi alakot öltő isten, Shub-Niggurath, a torz termékenység-istennő, s a többi szörnyeteg, rém-istenség… Az ő második eljövetelüket jövendöli A kapu előtt című vers… De ugorjunk: Lovecraft két elbeszélésében (Az őrület hegyei, Árnyak az időn túlról) a száműzött „nagy (vagy régi? vagy ős?) öregek” utáni teremtményekről is részletesebben beszél, az Antarktiszon megtelepedő „Csillagfejű, Ötszögletű, Szárnyas Lényektől” az ún. „Dicső Fajig.” Ezek a különös, háromméteres, ormótlan lények az egész világmindenség legtökéletesebb tudósai, már régen megfejtették a tér és az idő rejtelmeit, mindent tudnak, mégis menekülniük kell a földről egy, ugyancsak talányos és fenyegető faj, a „Mérhetetlen Vének” elől. Ezek a nyugtalanító, rémisztő „Mérhetetlen Vének” polipszerű, szárnyas, önmagukat láthatatlanná tevő, s minden más faj gondolataiba behatoló, őket hipnotizáló, befolyásolni tudó titokzatos teremtmények. Szándékaikról senki nem tud, világukba, a „Dicső Faj” tündöklő elméi se hatolhatnak be, kommunikálni sem képesek velük. Különben ma is a Földön vannak, a földalatti rejtélyes birodalmukban, amelynek egyik feljárata, A hold arca nevű bálvány, éppen Tahitiben található… Lovecraft fő műve, a csak hosszú évtizedekkel halála után, 1973-ban megjelenő Necronomicon, A halott nevek könyve, de ismert A holtak országának kalauza címen is. Részletek jelentek meg belőle az író életében, ezeket ismerhette nagyapám. (A teljes szöveg csak a hetvenes évek elején, a Lovecraft-kultusz delén jelent meg, én szereztem meg Neki, amerikai látogatásuk alatt.) A kusza, alig követhető, bizarr történet hősei a Lenyugvó Nap rejtélyes városát keresik. Ide invitálja Bogdanovot és családját is, már első, A titok című versében, a nagylelkű amerikai író, halála után hét esztendőkkel. Bizonyára úgy gondolja, hogy az ott rájuk, és Szovjet-Oroszország egész szomorú népére várakozó veszélyek és szörnyűségek eltörpülnek, a saját szép hazájukban leselkedő veszélyek és kágébés szörnyetegek mellett… Bármennyire is különös, lehet, hogy igaza van! A harmadik vers, A hold arca nevű bálvány alatt, a föld méhében lakozó, titokzatos és rémületet keltő polipszerű, szárnyas Mérhetetlen Vének parapszichológiai, telepatikus képességeiről szól, és Ricardo Reis titokzatos mesterétől, Alberto Caeirótól kapott fekete varázstükréről, amelyben, ha zöldes fényben felizzik, meglátható a jövő. – Tatjána Bogdanova
