Variációk csendre

XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 20. (730.) SZÁM – OKTÓBER 25.

társművészetek

artefaktum

Az idei Mimesis Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivál hívószava a csend volt. Kiválóan ráhangolódhatott a témára a látogató, amíg lebotorkált a Bánffy-palota pincéjébe, és szeme hozzászokott a labirintusszerű tér félhomályához. A térélmény az eddigi években meghatározó eleme volt az Origó Kulturális Egyesület augusztusi kiállításának.
Márkos Tünde A szívem című munkája a tőle már megszokott személyes hangvételű vonalat képviseli. A videómunkát a művész távolról szövegtöredékként ható EKG-hullámai keretezik, melyekről sejthető, hogy olyan események mementói, amelyek intenzitását egyéb grafikai műfaj már nem képes visszaadni.
A mindennapi pillanatok csendjeit bemutató munkákra jó példák Szentes Zágon Pozsonyban és Jelsában készített fotói, melyek a kimerevített hétköznapi momentumok intimitásába sűrítik a csendet.Hangosabban szól Daradics Árpád Csipkeszép és Darvay Tünde színpompás, szürreális elemeket is felvonultató Kerekeken guruló világa. Ezzel szemben halkabbak, visszafogottabbak Diana Drăgan Chirilă Vízszintes táj című monokróm tájképtöredékei.
Ferenczy Botondnak egyszerű eszközökkel sikerült egy szinte feszélyezően intim hangulatú teret létrehoznia. A látogatónak az az érzése támadhat, hogy valakinek az otthonába sétált be. Mindössze az állólámpa fényével és a székkel bensőségességet teremtő, az olvasást vagy egyéb néma tevékenységet megidéző csend itt olyan komplex jelenségként jelenik meg, amely tudatos cselekvés része, nem csupán a hang hiányához köthető. A szubjektum másik markáns megjelenítése Nistor Alex Csaba Én című munkája. A tükörcserepekről mindig más fénytörésben visszavetülő fények a személyiség állandó változásaira utalnak.
Fontos hatásfokozó eszköz az Alexandra Mocan Zuhanás előtt című munkáján megjelenő csend, melynek itt dramaturgiai szerepe van. A zuhanás előtti végtelennek tűnő pillanat csendjét idézi meg, mintegy kitartva azt. A székkel való hátraesés banális pillanatát megörökítő munkához fényesen aranyló hátteret választott a művész. Az arany az állandóság szimbóluma, különösen alkalmas spirituális pillanatok megjelenítésére is, itt azonban inkább a hétköznapiság és állandóság közötti kontrasztot hivatott kiemelni.
A hiányhoz is köthető, de ironikusan a természet csendje is megjelenik a polgári enteriőrök csendjeit felelevenítő, az emlékfoszlányokból kinővő természeti elemekben Dorel Găina egész termet betöltő installációján, valamint Szőcs Zoltán A hal éjszakai éneke című munkáján.
Egész más hangon szól Matei Toșának a mindennapok csendjeit, a finom átmeneteket bemutató „#mood”című kontemplatív videómunkája. Ehhez a meditatív-lírai vonalhoz sorolható Alexandru Muraru A mozgáson kívül címet viselő kisfilmje is, amely egy vonatablakban elvonuló táj csendjét mutatja be.
A hiány csendje idéződik meg Lőrincz Gyula Csendület vagy Kalló Angéla Szinte semmi című installációiban, valamint Bob József alkotásain. Itt még az emberi jelenlét hiánya okozza, míg Szekely Rafan Lucian „műtét után/újraértelmezés” sorozata éppen figuratív kompozíciói segítségével hívja fel figyelmünket a csendre. Ilyen emberi jelenlétre, pusztításra utaló sötét vízió a Peter Felixé is, aki Imago Mundi című installációjával a teremtéstől egészen a nem túl pozitív jövőig, végső elnémulásig mutat be egy folyamatot.
A törékenységre, időbe zártságra utal Burka István Részecske című munkája, valamint Mihai Nuțu Fénypontja, míg a görög mellszobrok új kontextusba helyezésével Ioana Iacob az állandóság csendjét idézi meg.
Az alkotói folyamat és az alkotás közbeni meditatív csendre is rámutat néhány munka, Irsai László Zsolt MERRe?, Makkai András Csendóra, Oana Pop Élvezd a csendet, Mira Marincaș Csend folyamatban, valamint Mădălina Surducan „amint az árnyékodat rajzoltad, én kitörültem” című munkái sorolhatók ide.
A szakrális terekhez köthető csendeket is megidézi a pince, a kiállító művészek többször átértelmezik, játszanak ezzel a csenddel, mint Mátyás László Repülője vagy Makkai Bence intellektuális megközelítést előtérbe helyező Az élet értelme és A kép címe című munkáival, melyek a művészet megnyilvánulási felületeihez való viszonyulásainkat is felülírják.