Urbanista színház vajdasági színpadokon

Urbán András neve és munkássága az elmúlt évtizedekben összeforrt a magyar és nemzetközi színházi élet progresszív irányzatával. Kezdve attól a pillanattól, amikor egészen pontosan tizenhét évesen létrehozta az AIOWA nevet viselő avantgárd színházi társulatát. 2006–2023 között a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója volt, ahol pozíciójából adódóan számos fiatalkori eszményét valósíthatta meg.

Urbán András témaválasztásai alapsémákra épülnek, ismétlődőek, ezért igen egyszerű őket megfejteni, persze, ha a publikum ismeri az urbanista színházat. Rendszeresen megjelenő progresszív előadások és kísérletező jellegű próbafolyamatok jellemzik az ő munkásságát, ezért a végeredmény sokszor igen provokatív. Újragondolta és megreformálta a vajdasági színházak repertoárját, mindezt a performanszművészet és a nonlineáris narratíva eszközeivel. Urbán András színháza nemcsak esztétikai, hanem erőteljes politikai és társadalmi problémaköröket is bemutat: migráció, demokrácia, emberi jogok válsága, globális felmelegedés stb. Urbán nem fél konfrontálni a nézőt ilyen átütő témákkal, sőt, célja leginkább az, hogy a közönség magában is meglássa azokat a problémákat, amikről szól az előadás. Az ő művészete előadásról előadásra emlékeztet bennünket arra, hogy a színház nem csupán szórakozás, hanem eszköz lehet a társadalmi viták előremozdítására.

A Csókos Asszony Lovagjai olyan színházi produkció, amely nem hagyományos módon közelít a klasszikus operett műfajához: Urbán ebben az előadásban ötvözi a hagyományos és a modern elemeket. Urbán itt is kiemeli az emberi kapcsolatok bonyolultságát, a társadalmi normák és előítéletek kérdéseit, valamint a hatalom és az egyén viszonyát. Az operettműfaj könnyedsége teret ad a szórakozásnak, de ezenfelül mélyebb társadalmi problémák rétegződnek az előadásban. Urbán András az a rendező, aki nevet az előítéleteihez ragaszkodó nézőn és kifigurázza a népszínházat, mindezt úgy, hogy a saját művészszínházával szemben is kritikát fogalmaz meg. Immorális kérdéseket feszeget, valós, a színházban nap mint nap megjelenő problémákról, mindezt szépítő szűrő nélkül: a színházi alkalmazottak minimális fizetéséről, színészek közti hierarchiáról, politikáról, publikumról. Ezeket a problémaköröket a horizontra helyezi és szélsőséges mintákat vesz alapul. Noha ezek mind aktuális témák, Urbán András már foglalkozott mindezekkel.

A Csókos Asszony Lovagjai során is számíthattunk arra, hogy a hagyományos színpadi megoldások mellett vetítések, különleges világítási technikák és interaktív elemek gazdagítják a látványt. Ezek az eszközök nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem mélyebb jelentést is hordoznak, és segítenek az előadás üzenetének közvetítésében. A szcenikai megoldások zavarba hozzák a nézőt, a szemünk nem hiszi el azt, amit lát, ami mégis hiteles és odaillő. Urbán egy dobozba zárja színészeit, aminek csupán három oldalát látjuk: frontálisan egy szökőkutat, rendezői jobbon egy szarvast, illetve rendezői balon egy fát. Vetítésnek tűnhet, de valójában három nyomtatott kép tárul elénk. Az előadás első felében civil ruhában játszanak a színészek, majd ötven perc környékén legördülnek a mesh hálók, amelyek vászon-, illetve festményszerű díszletelemeknek hatnak.

Urbán András egyik kedvelt eszköze a nonlineáris narratíva használata, és ebben az előadásban is különböző időbeli síkok és perspektívák váltakoznak. Izgalmasabbá és kiszámíthatatlanabbá teszi a produkciót, és arra készteti a nézőt, hogy aktívan részt vegyen a történet értelmezésében. Urbán gyakran dolgozik együtt kísérletező kedvű színészekkel, akik nyitottak az új megközelítésekre és kihívásokra. Különlegessége az előadásnak, amikor Urbán Andás berobban a színpadra, persze nem teljesen ő, hanem a Kucsov Borisz által alakított karakter-Urbán. Ezzel megszakad az előadás, és teljesen más szintre kerülünk, ahol szélsőséges rendezői magatartást láthatunk: Urbán saját magából is viccet csinál, még ha szélsőségesen is.

Bár A Csókos Asszony Lovagjai egy operett, ahogy az alcím is kimondja: szabadkai szindikális operettgála, Urbán András rendezésében a zenei részek is új értelmezést nyernek. A hagyományos dallamok és zenék mellett számíthatunk arra, hogy modern zenei elemek, új hangszerelések és akár elektronikus zenei hatások is megjelennek. Ez a fajta zenei kísérletezés tovább gazdagítja az előadás élményét, és új rétegeket ad a jól ismert dallamokhoz.

A Történt egyszer Újvidéken apropója az Újvidéki Színház ötvenedik évfordulója, a végeredmény pedig egy népszínházi köntösbe bújtatott színház- és társadalomkritikai produkció. A rendező szánt szándékkal ellene ment a róla elképzelt általános „jelzőknek”, hiszen most nem egy szimbólumokkal teletűzdelt előadást láttunk, hanem könnyed dalbetétekkel díszített egyszerű történetet, ami könnyen befogadhatóvá tette azt. Egy szórakoztató előadás ez, amelynek célja nem a klasszikus értelemben vett szórakoztatás, hanem kinevetni az Urbán szerint idejétmúlt műfajokat: operettet, musicalt, sanzont, népdalt, a politikát és a társadalmi konvenciókat. Felidézi az elmúlt ötven év előadásait, s egy nagy össznépi mulatság keretei közé szorítja azt, ahol a társulat összes színésze együtt morfondírozik az életet körülölelő színházról. Ha lecsupaszítjuk az előadást, megszabadulunk a party-­függönyöktől, giccsgirlandoktól, egyértelművé válik azonban, hogy Urbán András gálája egy folytonos önismétlés, ami a fentebb említett kiforrottságból adódóan elfogadható és érthető, hiszen pályája során kivívta magának a szakma és a publikum tiszteletét egyaránt.

Urbán András rendezői stílusának és egyedi megközelítésének köszönhetően a Történt egyszer Újvidéken nem csupán egy történelmi eseményekre alapozott darab, több annál, mert arra ösztönzi a nézőt, hogy szembenézzen múltjával és jelenével. Az előadás azt vizsgálja, hogyan hatnak a múlt eseményei a jelenlegi társadalomra, és hogyan formálják az emberek identitását és emlékezetét. Az elmúlt öven év dalbetéteit használta fel Urbán, hogy a sajátos alternatív rendezői koncepcióit átültesse a ma színpadára.

Az előadás során vetítések, hanghatások és különleges világítási technikák segítik a történetmesélést és a hangulat megteremtését. A világítás használata különleges jelentéssel bír, például az árnyékok és a fény kontrasztjának játéka által. Az árnyékok használata a rejtett vagy elnyomott igazságokat, titkokat és a múlt sötét aspektusait szimbolizálhatja. Az előadás során a nézők szembesülnek azzal, hogy a múlt nem csak egy lezárt fejezet, hanem folyamatosan befolyásolja a jelenlegi társadalmi struktúrákat és egyéni identitásokat. Ez a megközelítés arra ösztönzi a közönséget, hogy aktívan részt vegyen a múlt feldolgozásában és tanulságainak levonásában.

A vetítések és hanghatások gyakran reflektálnak a közösség identitására és a különböző nemzetiségek és kultúrák együttélésére Újvidéken. Ez az interkulturalitás és a különböző identitások kölcsönhatása fontos része az előadás üzenetének, ezért gondolom azt, hogy ez az előadás csakis az újvidéki közönség számára lehet igazán releváns, hiszen, tegyük fel, az erdélyi publikum nem teljesen értheti a vajdasági helyzetet, csak reflektálhat rá a saját nézőpontjából.

Urbán András rendezésében a karakterek nem csupán egyéni sorsokat képviselnek, hanem a kollektív emlékezet és identitás szimbólumaiként is működnek. A karakterek közötti interakciók és konfliktusok révén az előadás mélyebb rétegei tárulnak fel. Információkat tár fel előttünk az elmúlt ötven év színházpolitikájáról, a színészek helyzetéről, a színházcsinálás nehézségeiről. Urbán András rendezése nemcsak szórakoztatni kíván, hanem mélyebb gondolatokra is ösztönöz. Az előadás provokatív kérdéseket vet fel a múlt és a jelen viszonyáról.

Urbán András két különböző műfajú, ám szinte azonos témájú előadásában hasonló rendezői eszközöket alkalmaz, de más-más hangsúlyokkal és célokkal. Míg A Csókos Asszony Lovagjai egy klasszikus operett modernizálása és újraértelmezése, addig a Történt egyszer Újvidéken egy kortárs dráma, amely mélyen foglalkozik társadalmi és történelmi kérdésekkel. Mindkét előadás erőteljes vizuális és színészi megoldásokkal, valamint provokatív üzenetekkel operál, de különböző módon és célokkal közelítik meg a színházi élményt. A Csókos Asszony Lovagjaiban a modern vizuális és dramaturgiai elemek bevezetése révén az előadás célja, hogy meglepje és inspirálja a közönséget, miközben megtartja a műfaj alapvető jellegzetességeit, míg a Történt egyszer Újvidéken esetében az, hogy a nézőket érzelmileg és intellektuálisan is megérintse, valamint mélyebb gondolatokat ébresszen a társadalmi igazságosságról, az identitásról és a közösség értékeiről.

‍