Újraírt forráskód

Tetszik vagy sem, valamennyien a poszt-­Mátrix korszakában élünk. Évekkel a széria első darabja után, retrospektív módon is nehezen felfogható, hogy a Wachowski testvérek filmje mekkora vízválasztó volt megjelenése idején. A film, amely a felszínen latexre szabott cyberpunk-mese technóval és fizikai valóságot meghazudtoló akciójelenetekkel, a felszín alatt egy kivételesen rugalmas, végtelen interpretációt befogadó alkotás. A Mátrix a mind-game filmek egyik legtalálóbb prototípusa, legalább annyit játszva karakterei, mint nézői elméivel. Szólhat determinizmusról, messianizmusról, transzgender identitásról, jóléti társadalomról, rokonítható Platón barlanghasonlatához és Baudrillard szimulákrumához. Az új évezred szuperhős- és videojáték-­mániája már a Mátrix látványorgiájában ott lapult, ami megjósolta a VR-t és Zuckerberg metaverzumát is.

A széria negyedik darabja, a Mátrix: Feltámadások, noha félreérthetetlenül tudatosítja magában hagyatékának ikonikusságát, az új történettel drasztikusan redefiniálja saját történelmét. A Warner Bros. megmaradt a franchise urának, azonban az új filmet pusztán Lana Wachowski jegyzi, Lilly nélkül. A Mátrix: Feltámadások fényévekkel elmarad az első film zsenialitásától és a trilógia intergritásától, de meglepően bátor lépést tesz. Az egymásra építkező folytatások fullasztó korában az új Mátrix-film narratívája bizonyos értelemben nem folytatja a történetet, hanem megtagadja azt. Lana Wachowski az eredeti forráskódot átírva új keretbe helyezi a trilógiát, és felborítja a karakterek eddigi hierarchiáját: többé nem Neo, hanem Neo és Trinity együtt kiválasztottak.

Valóság és Mátrix között egyensúlyozva a fiatal Bugs kapitány (Jessica Henwick) ráébred arra, hogy a „megváltó” Neo nem halott, hanem a Mátrixban él és virul, egykori kalandjait fantáziáknak és téveszméknek bélyegezve. Thomas Anderson/Neo (Keanu Reeves) játéktervező, aki a The Matrix című videojáték-sorozatával szakmája legendás alakjává emelkedett. A profittól hajtva a Warner Bros. névre hallgató játékgyártó cég (arcpirító kikacsintás ez) arra kéri, hogy készítse el a játék negyedik részét. Mindeközben Andersonon saját játékának dilemmái uralkodnak el. Gyakran úgy érzi, hogy egy digitálisan generált valóságban él. Zavarát fokozza a kétgyermekes családanya, Tiffany/Trinity (Carrie-Anne Moss) feltűnése, aki kísértetiesen ismerős számára. Bugs kapitány ezért elhatározza, hogy a történelmet megismételve felszabadítja Neót a Mátrix illúziója alól.

Wachowski a negyedik részben lényegében azt állítja, hogy a Mátrix-trilógia videojáték, egy totális fikciónak álcázott szent Biblia, amelynek – ugyan valahol, valamikor valóban megtörtént – az igazságához mi, nézők, másodkézből jutottunk. Ez az új irányvonal feltehetőleg rajongók tömegét fogja megbotránkoztatni, holott éppen ebben mutatkozik meg a régi Mátrix-filmek vonzereje: az, ahogyan újra és újra képes felülírni saját világának játékszabályait. A film indusztriális perspektívájából nézve, a videojáték ötlete továbbá markánsan jelöli mozgókép és videojáték nászát, amely meghatározza korunk popkulturális trendjeit (lásd a Vaják óriási sikerét).

A Feltámadások tehát elbírja a videojátékos fordulatot, ám a forgatókönyvírók a film műfaji kódjait is felforgatják, karaktergyilkosságba kergetve a Mátrix-univerzumot. Lana Wachowski a sci-fi jegyeit már-már díszletelemmé degradálja, hogy teret adjon egy színtiszta melodramatikus történetnek. Az új film tétje többé nem az, hogy megszabaduljunk a Mátrixtól, a programok és gépek uralmától, hanem az, hogy Neo és Trinity egymásra találhassanak. Wachowski lényegében minden más konfliktust elrendezett, hogy ne kelljen a szerelmi szálon kívül másra koncentrálni. A való világ emberei békében, nyugalomban élnek, gépekkel karöltve, Smith (Jonathan Groff) pedig inkább huncut játszótársa, semmint nemezise Neónak. Egyedüli érdekkonfliktus a Mátrixot fenntartó programokkal akad, amelyek – a rendszer optimális egyensúlya miatt – jobban szeretnék, ha Neo és Trinity nem alkotnának egy párt.

Csalóka vonalvezetés ez, hiszen ez az új tét látszólag ugyanolyan cselekménysort kíván, mint a széria előző filmjei. A karakterek lövöldöznek, kódolnak és elektromosságtól lebegő hajókat vezetnek. Egyetlen faktor változott, hogy mindezt már nem egy nemes forradalom jegyében teszik. Ezzel együtt a rendező a Mátrix-filmek eddigi legkeserűbb üzenetét hozza el, miszerint a forradalmak ideje lejárt, az ember nem akar többé küzdeni az illúziók felszámolásáért. Már az első részben is akadt olyan, aki szívesebben választotta a Mátrix illúzióját, de a negyedik részben mindez tömegjelenséggé válik. Huxley Szép új világának disztópiáját a végsőkig eltorzítva a Mátrix kényelme még a főhősöket is legyőzi. Neo és Trinity számára a Mátrix végérvényesen játszótérré változott, ahol a szerelmet a naplementében elszállva lehet megünnepelni.

A történet tétjének gyökeres megváltoztatásán túl a Feltámadások audiovizuális szinten tiszteletre méltó módon idézi egykori önmagát. A régi látványvilág még hitelesebb CGI-verziója jelenik meg komplex akciókoreográfiákkal, lassításokkal, az eredeti film ikonikus filmzenéjének újrakeverésével – egyedül a vágás tartogat némi újdonságot. Reeves és Moss szimpatikus öniróniával, saját öregedésüket is a filmbe komponálva formálják meg karaktereiket, azonban az új szereplők képtelenek maradandó benyomást nyújtani, amiről nagy eséllyel a forgatókönyv tehet.

Mindazonáltal Wachowskinak sikerült valami, amire nem igazán volt példa az eddigi „franchise-történelemben”: izgalmas felütést tudott adni egy széria negyedik részének. Kár, hogy az újító szellem végül futótűzként felégette szinte mindazt, amit a Mátrix-univerzum képviselt. És így a Feltámadások inkább egy ambiciózus fan-fiction érzetét kelti nézőjében, semmint egy komoly lezárásét. Vagy talán tévedünk, és a Feltámadások valójában a kezdet: olyan történetek kezdete, melyekben immár azon hősöké a végső győzelem, akik nem küzdenek többé az illúziók lerombolásért.

Mátrix: Feltámadások (The Matrix Resurrections), színes amerikai sci-fi-akciófilm, 148 perc, 2021. Rendező: Lana Wachowski. Forgatókönyvíró: Aleksandar Hemon, David Mitchell, Lana Wachowski, Lilly Wachowski. Operatőr: John Toll, Daniele Massaccesi. Vágó: Joseph Jett Sally. Zeneszerző: Tom Tykwer, Johnny Klimek. Szereplők: Keanu Reeves, Carrie-Anne Moss, Jessica Henwick, Jonathan Groff, Yahya Abdul-Mateen II, Neil Patrick Harris, Jada Pinkett Smith, Christina Ricci.

‍