Új-posztigazság Pandémiában

Lőrincz Gyula: Aláaknázva (múlt-jelen-jövő)
A Helikonban majdnem négy éve jelent meg a Metamodernist Manifesto magyar nyelvű fordítása (nem véletlenül ugyanabban az évben, amelyben a posztigazságot kiáltották ki az év szavának).1 Célkitűzései jól láthatóan körvonalazódtak: újra tétet adni a posztmodernben felismerhetetlenné dekonstruált, elértéktelenített igazságnak, mindvégig elismerve annak eredendően szubjektív és összetett voltát. Különösen fontos ez napjainkban, amikor a járványügyi intézkedések mellékhatásaként mintha ismét reneszánszát élnék ugyanazok a posztmodern rigolyák, amelyek mellett és amelyekkel szemben a metamodernizmus lépett fel.
Sokféle világjárványhoz hasonlították már a koronavírust: pestis, kolera, spanyolnátha; emellett előidézte a lassabban pörgő „új középkort”, majd nagyléptékben haladva az új-posztigazság korát. Sosem voltak még ennyire népszerűek az összeesküvés-elméletek. Legalábbis annyira nem, hogy még a Román Akadémia is elbizonytalanodjék a megalapozatlan állítások sűrűjében. Sosem tekintettünk ennyire passzívan az áldozatokra: a halottak számadatokká zsugorodtak, az óvintézkedések kicselezhető nyűggé. Sosem voltunk ennyire szkeptikusak a médiával szemben: hol vannak a régi szépnek hitt idők medvetámadásai, politikai cselszövései, bulvárhírei? Azonnal léptessenek elő egy karaoke-hercegnőt kórházmenedzserré, mielőtt gyanakodni kezdenénk, hogy elhallgatnak valami még fontosabbat. Sosem voltunk még ennyire bizalmatlanok a szolidaritás különböző formái láttán. Mindezek mellett a járvány is megkapta a maga röpke hírnevét – pont annyit, amennyit az új-posztigazság figyelemkapacitása enged neki.
Nem árulok el nagy titkot: elkeserítő ez az új-posztigaz forgatókönyv. Alapvetően progresszív mozgalmak tűnnek fel, majd fordulnak önmaguk paródiájába pár ledöntött szobor után; ennek képzőművészeti lenyomatáról Zakariás Ágota ír a jelenlegi lapszámban. Nem véletlenszerű az sem, hogy ugyanitt kap helyet André Ferenc és Horváth Benji tanulmánya az erdélyi metamodernizmusról, amely a Címtelen Föld: fiatal erdélyi metamodern líra című antológia előszavaként is olvasható. Igaz, már elkészült az antológia. Előbb vagy utóbb talán be is mutatják egy sikeresen megejthető könyvfesztiválon.
Jó lenne mégis kibújni az új-posztigazság bezártságából, jó lenne újra metamodern törekvéseket látni, olvasni és hinni: ez nem csupán figyelemzavaros fellángolás. Valamivel több, mégis.

(1) Luke Turner: Metamodernista kiáltvány (ford. Horváth Benji, Selyem Zsuzsa előszavával). Helikon 2016/23.