Tűpontos véletlenek – Szabó Dorottya festményeiről

Tizenöt év munkáját ismerhették meg Bukarest műkedvelői Szabó Dorottya Láncok című kiállításán: az egyéni technikával készült festmények között 2008–2009-től (Lupa Capitolina, illetve a Pad) egészen idén készült alkotásokig terjed a merítés (Nő hálóval, 2024). Szabó Dorottya neve nem lehet ismeretlen az erdélyi művészeti szcénán: tíz éve a csíkszeredai Új Kriterion Galériában volt önálló tárlata, ennek apropóján a galéria ötéves fennállásának ünnepi kiállításán is részt vett Bukarestben (az akkor még Balassi Bálint nevét viselő Magyar Intézetben, 2016-ban), majd ugyancsak az Új Kriterionban jelentkezett 2021-ben, a járványidőszakra reflektáló Elszigetelve című kiállításon, és az arról készült képzőművészeti-irodalmi antológiában¹ is megjelentek munkái. Nem először találkozhatunk tehát képeinek enigmatikus, emlékezetünk legködösebb bugyraiból ismert alakjaival.

Szabó Dorottya 1975-ben született Budapesten. Az ­ELTE filozófia szakán, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult Szabados Árpád Munkácsy Mihály-díjas festőművész osztályában, festő szakon, ahol müncheni tanulmányait követően DLA-fokozatot is szerzett 2009-ben. Önálló kiállításait a fentebb említettek mellett számtalan budapesti helyszínen, illetve Németországban és Ausztriában rendezték meg, csoportos kiállítások révén pedig az Egyesült Királyságban, Németországban és Olaszországban láthatták munkáit. „A festészet számomra a világról való képzőművészeti gondolkodás szinonimája. Szeretem, ha sejtelmesség, titok teszi kétértelművé a képet, ha nincs kizárólagos olvasata” – állítja munkáiról a képzőművész.² Új értelmezést nyer az említett titokzatosság annak a rendhagyó technikának ismeretében, amellyel Szabó Dorottya festményei készülnek immár közel két évtizede.

Festményei egyedi módon ötvözik varrás és festészet technikai eszköztárát: a vászon nem általánosan megszokott pozíciójában, állványon kel életre, hanem vízszintesen, földre terítve. Ez teljesen más perspektívát ad a művésznek a mű fölött: egy figyelmes ápoló gondoskodásával hajol a kép fölé, „szinte át kellett ölelnem az anyagot” – nyilatkozta a román állami televízió magyar adásában Szabó Dorottya.³ Sablonokkal készülnek a festmények, egy vagy több réteg pauszpapír alkalmazásával, amely nemcsak a varrás-hímzés, de a régi idők építészeti-tervezési módszereit is felidézheti. A technika egyediségét a pauszpapíros sablonok átszúrása adja, így kerül olajfesték a vászonra – a papír jellegéből adódóan a pontok, festékfoltok végső konstellációja csupán annak eltávolításakor látszik –, mindezek még tovább alakulnak: elkenődnek, kiegészülnek, egymáshoz idomulnak. Az így kapott képek sokszor olyan, már-már obskúrus figurákat rajzolnak ki, mint a Fehér kabát (2019) arca, vagy olyan komplex konstellációvá szerveződnek, mint a Fejes nyaklánc (2021) portréján. Izgalmas dinamikát ad ezeknek a képeknek a fej többszörös, konkrét és dekoratív megjelenése (mint például a Nő hálóval esetében), vagy épp teljes hiánya (Ugró 2, 2018; Fejetlen, 2020; Kezek és mellkas, 2023), a pontokból összeálló kontúrok, a díszletté vagy ékszerré dekonstruált test, amelyet esetenként fekete háttér vagy hálók és rácsok rendszere tesz hangsúlyossá, bizarr álomszerűséget kölcsönöznek ezeknek a képeknek. A végtagokat vagy kiegészítőkként látjuk, vagy épp teljesen áttetszők, mint az Arcát eltakaró nő (2018) túlvilági hidegséget sugalló kék tekintetének esetében. Ugyanezt erősíti a körvonalakból kivehető arcok játéka: többet csukott szemmel, semleges arcmimikával vagy legalábbis nem egyértelműen éberen látunk. Az elsőre visszafogottnak tűnő színpaletta közelebbi szemügyrevételkor egy-egy játékos színfolttal bővül, apró vérvörös ajkakkal, arany nyaklánccal, enyhe levendulalila villanásokkal. Ugyanakkor a kiállított munkák méretbeli különbsége is változatosságot, lendületet ad a kiállításnak: az egészen apró, szinte arasznyi képektől, mint a Disputa (2021), a több vászonból összeálló Pad és Lupa Capitolina is fokozott figyelemre, előre- és visszalépésre szólítja fel a kiállítás nézőit.

Az ember azt mondaná, nincsenek véletlenek. Véletlenek márpedig vannak, és Szabó Dorottya képein minden véletlen alaposan kigondolt rendszer része. Amit nem az alkotó biztos keze, azt maga az anyag gondozza tovább.

Szabó Dorottya: Láncok. Magyar Kulturális Központ – Liszt Intézet, Bukarest, 2024.

Az alkotó a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa képzőművészet szekcióban.

Jegyzetek

¹              Cserna-Szabó András, Gaál József, iski Kocsis Tibor, Kemény István, Márton Evelin, Molnár T. Eszter, Nagy Krisztina, Nyáry Krisztián, Ozsváth Zsuzsa, Részegh Botond, Szabó Dorottya, Tombor Zoltán, Weiler Péter, Wirth Imre: Elszigetelve. Bookart Kiadó – Iskola Alapítvány – Új Krite­rion Galéria, Csíkszereda, 2021.

²              Szabó Dorottya művészhonlapja: Munkáimról, 2009 júniusa: https://dorottyaszabo.blogspot.com/2009/06/kepeimrol.html (Utolsó hozzáférés: 2024. 05. 15.)

³              MAGYARADÁS – Láncok – Szabó Dorottya festészeti kiállítása a bukaresti Liszt Intézetben. Forrás: YouTube, 2024. 03. 05: https://youtu.be/aLn9XNJVOp4?si=9wygfwXsJFJwOEFf (2024. 05. 15.)

‍