Trimateria

Gergely Zoltán, a köztéri s egyházi megrendeléseknek eleget téve, mintegy pihenésképpen faragta az itt kiállított szobrait, engedve merengő, filozofikus hajlamának. Ő már az anyagbűvölők rendjébe tartozik. A molekulák jóbarátja, minden szeszélyüket s rigolyáikat ismeri, anélkül, hogy a fizikusok képleteit bebiflázta volna. Egyszóval mesterember, és mindjárt bizonyságot nyer az is, hogy beavatott szobrászművész. A szobrászi anyagnyelv három dialektusát használja: a fát, a fémet és a követ – a test, a lélek és a szellem analógiájaként, a hétköznapi értelmen túlmutató megfeleléssel.
A fa, vagyis a test, a sejtek szerves gyülekezete, az életnedvek keringetője, tűz által emészthető szú- és nyűeledel. A földi megnyilatkozásunk természet által adatott alapanyagát jelenti. A fa puha, érzékeny, esendő, megtörethető, múlékonyságunk évgyűrűit hordozó, tehát a testünket idézi.
A fém – lélek – a megnyilvánuló erőket, a tevékeny akaratot, az átalakító beavatkozást, az anyagvilágot átformáló erőket, a természet, vagyis a test megzabolázását is jelenti. Mindazt, ami a lélekben végbemegy, az átminősítő, megtisztító és koaguláló, szellemrögzítő erőket, az igába hajtott tűz transzformáló és transzmutáló hatalmát. Tűzedzett gyurmány, ami a szellemszilárdabb kő erejének enged. Fémmel csiholva a kő szikrát vet, s a lángra lobbantott fa, a feláldozott test képes a fémet megolvasztani, enged az öntőformát adó kő erejének, majd újra megszilárdul és az áldozati tüzet hidegen magába zárja.
A kő a szellemi születés, a szakrális világrend, a perenniális uralom kristályos kiáramlása. Az örökkévalóság porhanyós piskótája, de amin azonban az emberi idő gyakorta kicsorbul, mivel az öröklétű szellem alászállása a hűvös kristályok világába. A tudati éberség lebegő sziklája, Krisztus feltámadásának sírköve, az égből jött kábakő, mennykő, a bölcsek köve – nem fizikai, hanem metafizikai realitás, a Teremtő Ige Köve, a Logosz litosza.
A fa öntudatlan burjánzás, a fém akarat, a kő a nem-tevékenység, a wu wei állapot. A kő csak van, az ellentétek világát maga mögött hagyta. Trimateria, vagyis anyaghármasság. Gergely Zoltán ezzel a három alapanyaggal operál, mint oly sok szobrász eleddig, ámde ő átkereszteli őket az ember építőelemeivé, három ősprincípiummá, három ősminőséggé, az ember hármas egysége foglalkoztatja. Az elemek egybeminősítése, közös áthatása. Arisztotelész Metafizikájában azt írja, hogy „az elemek kölcsönösen egymásból keletkeznek”. Ez az alkímia alapgondolata is. A legújabb fizikai kísérletek szintén ezt igazolják. Eme keletkezés, át- és egybeminősülés mozzanata a hármasság. Az ember, mint hármas elem, összhármas, összháromság, trinitas. Unitas ternaria, vagyis hármas egység. A három az üdvtörténet száma, a megváltott emberé. A három ősminőség, őstulajdonság, ősprincípium, az ember építőelemei egymásban és egymásból keletkeznek, de ugyanakkor egymással egyesítve megkülönböztethetők és egymástól megkülönböztetve egyesíthetők. Ez a trintegráció, összhármasítás. Az egységlogika művelete. Erre tesz kísérletet szobraival Gergely Zoltán is. Megidézni az emberi egységműveletet. A három anyag egybeminősülését és ezzel analógiában az ember három legfőbb elvi összetevőjének az együttműködését, közös áthatását (inqualieren). Az elemek transzmutációját, átminősülését egységesítés, összevonás által. Megkülönböztetve egyesíteni és egyesítve megkülönböztetni, egységes, egybeforrt hármasságot hozva létre. Ez a megváltás, a szabadság korának számértelmezése, a keresztény trinitárius aritmológia. Nem hármas osztatú, hanem hármasegységű. Trimateria és trilogosz egyszerre.

Gergely Zoltán: Magringató

Gergely Zoltán: Fejfedő

Gergely Zoltán: Királyfej

Gergely Zoltán: Várakozó

Gergely Zoltán: Gallér

Gergely Zoltán: Instabil tárgy árnyékkal

Gergely Zoltán: Kariatida