.svg)
Május 29-én délután lassan, de biztosan halad a Nap az égen, előbb vagy utóbb a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét Bánffy-udvarban felállított színpadát is eléri, ahol most Márton László Tovább is van c. novelláskötete kapcsán bezártságról, elnyomásról és szabadságról, nyelvről, valamint fordításról Biró Annamária kérdezi a szerzőt.
Hogyha kolozsvári könyvhét, akkor már-már megkerülhetetlen a kérdés, hogy milyen viszonyt ápol a szerző Kolozsvárral, Erdéllyel. Márton László a rendszerváltás előtti időszak egy részét „kolozsvári korszakának” nevezi, jó barátságot ápolt Bretter Zoltánnal és Bréda Ferenccel, a kolozsvári Echinox egyik lapszámában közölte első írását, később egyik drámáját is bemutatták a városban, számára tehát nem idegen a környék. Tovább is van c. novelláskötetében meg is jelenik Cluj-Napoca és az UBB is, pont így, szépen románul. Nyilván tovább is van, de erről majd később, hiszen Biró Annamária máris jelzi, hogy erre még visszatér, csak el ne kalandozzanak már a legelején.
Rögtön kiderül, hogy a szerző és beszélgetőtársa sokáig tanakodott, melyik novellát érdemes kiemelni a könyvbemutató kedvéért, így esett a választás a Fogda c. írásra. Márton Lászlót 2020 koranyarán, a járványidőszakban kérték fel, hogy írjon a bezártságélményről, ő pedig az akkoriban népszerű járványnapló-írás helyett úgy döntött, a hódmezővásárhelyi fogság élményét írja meg. Biró Annamária szerint ebben a novellában a bezártságélménnyel párhuzamosan a szabadság fogalma is felépül, több novellában is érzékeli a kényszerhelyzetben, elnyomásban történő szabadságkeresést. A nyelv-elnyomás-szabadság is fontos eleme a kötetnek. Vissza is térünk a könyvbemutató elején emlegetett Cluj-Napocahoz, a beszélgetés dinamikája szépen követi a kötet narrációs technikáját, ugyanis minden novella a Tovább is van… mondattal zárul, és folytatást ígér: folytatás, visszatérés pedig itt is akad. A kötetben Kolozsvár a szüleikkel Magyarországra telepedő fiatalok által jelenik meg, akiknek rokonaik, barátaik, szerelmeik maradnak Erdélyben. Ezek a fiatalok románul beszélgetnek egymás között, a román nyelv, amely Romániában az elnyomás eszköze volt, az új közegben az összetartozás, a hátrahagyottakkal való kapcsolódás eszközévé válik.
Márton László elképzelhetetlennek tartja, hogy egy író ne vessen számot arról, mit is jelent a szabadság az elnyomással, a bezártsággal szemben. Írókat sorol, akik mindannyian a szabadságról elmélkednek, majd Barcsay Ábrahám gondolatait tolmácsolja, úgy, ahogyan azt elképzelhetően Barcsay is tehette a 18. században. A közönség soraiban több Barcsay-rajongót találunk, akik minden bizonnyal örömmel fogadják Márton László rövid produkcióját.
Biró Annamária, aki egyébként szintén a Barcsay-rajongók táborát gyarapítja, bizonyára elhallgatná még a Barcsay-féle szónoklatot, de Goethe felé tereli a témát. A fogdában lévő szereplő Goethe Wertherét olvassa, szótárazza, fordítja és így tanul németül. A fordítói munka Márton László számára sem ismeretlen terep, mi több ő maga is fordított Goethe-t. Azonosítható-e az M. L. nevet viselő szereplő a szerzővel? – teszi fel a kérdést Biró Annamária. „Ez nem az én vallomásom, nem az én történetem” – állítja Márton László, majd hozzáteszi, itt-ott nyomokban nyilván beszűrődnek az ő életének valóságai, tapasztalatai is. Fordítói munkássága során eszmélt rá arra, hogy a fordítás majdhogynem azonos az írással. Amikor a fordító belehelyezkedik egy szöveg világába, tulajdonképpen újraírja azt. Ennek az újraírásnak a gesztusát helyezte bele M. L. Werther-olvasásába, és abba, ahogyan M. L. beszámol társainak arról, mit is olvas éppen, teszi ezt úgy, hogy közben ő maga is alakítja a szöveget.
A könyvbemutató felolvasással zárul, és ha már olvasás, mindenképpen fel kell dobnom annak ötletét, hogy a Tovább is van c. novelláskötetből érdemes lenne egy teljes estés felolvasó-maratont tartani, ahol a novellákat Márton László előadásában hallhatná az olvasó-, vagyis ez esetben nézőközönség.
