Történet(ek) a családidőről

Gerlóczy Márton: Fikció (A katlan). Scolar Kiadó, Budapest, 2022.

„A dolgok csak egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek.” Gerlóczy Márton családregény-trilógiájának esszenciája sűrűsödik ebbe a visszatérő motívumba. Élet- és szövegegységeket vezet be és köt össze az elbeszélő életszemlélete. A családregény-trilógia első kötete mintegy négyszáz oldalnyi rájátszás a fentebbi csak-egyféle-életvalóság-létezik létfilozófiára. Családi csempedarabok hosszas rakosgatása, illesztgetése – valahol mindig van egy csorbulás, egy hiányzó rész, ami magában rejti az újraélés lehetőségét.

A regény egy folytonos, hömpölygő út- és identitáskeresés, az apák könyve – az édes-, nevelő- és ismeretlen apák könyve, azoké az apáké, kiknek hosszú név- és karakterlistája ott lebeg az író és olvasó szeme előtt azért, hogy leendő apák is lehessenek.

Gondolkodhatunk párhuzamos történetekben? Létezik életvalóság a jelenen kívül? Ki lennék, aki nem vagyok, aki nem lehetek, lennék-e, aki vagyok, ki voltam? Az identitáskonfliktus alapvető kérdései tételeződnek fel és nyomakodnak az arcunkba, közben pedig akaratlanul is eszünkbe jut saját családtörténetünk, a rejtett tudások és azok, amelyeket nyíltan örökítettek át ránk. Hol vagyunk és hová tartunk, ha…?

Olvasatomban A katlan identitás- és helytörténet, folyamatos (de)konstrukció, reménység és bosszúskodás, lappangás és összebogzódott szálak története. A Fikció non-fiction, benne pedig bravúrosan és eszesen játszadozik elbeszélője (és megélője?) idősíkokkal, metaforikus és metonimikus szerkesztési elvekkel, nevekkel, történelmi adatokkal, mindazzal, amitől egyszerre lesz megfogható és megfoghatatlan, megnevezhetetlen és megnevezhető. Az apák és fiúk könyve. Fáradalmas út az önmegismerésé, azé az önmegismerésé, amelyből kiderül, mozaikemberek vagyunk: mindazok mozdulatai és szokásai, gesztusrendszere és szemlélete, akiknek közelében felnőttünk.

Az időbeliség összezavaró kibogozhatatlanságába merül alá az olvasó, régmúlt terek és idők elevenednek meg, korábbi generációk alakjai bomlanak ki és öltenek alakot az ajtófordulóban. „Minden, ami történt, történik és történni fog, a talán és a nem biztos közti térben történik, gondoltam, és a két terminál közti vezető nélküli szerelvényen” (359.). Sok oldalon keresztül követjük a családtörténetet, már-már ismerőssé válik minden rokon, elbizonytalanodnak évszámok és nevek, de mindvégig markáns a létjelző kérdések sora: ki vagyok és ki lehetek?

‍