Tor

Még pár nap, és teljesen kitisztul Nóri elméje, bizonygatta Adriana, majd elővette a csellót. Mi is készüljünk föl, hogy most hétvégén, a Fasztitokalon előadás alatt látni fogjuk a rohadékot. Ha föl is ismerjük, nem biztos, hogy elkapjuk, erről nem mi, hanem ő vagy ők döntenek. Ne is küzdjünk ellene? – kételkedtem. Legalábbis erre utalnak a jelek, szögezte le Adriana, ám ez csupán a játszma kezdete. Erna felnyitotta a zongora fedelét, ha nem mi, akkor ki intézi el őket? – kérdezte halkan. Hiába erőlködik, homályos, mozgásban a jövő, felelte Adriana, majd hangolni kezdte a hangszerét. Nem Szergej akasztotta föl Kacpert. Akkor menjünk a vezetőséghez, azonnal jelezzük nekik, hogy a Fasztitokalon előadáshoz biztosítsanak több biztonsági őrt, javasolta Erna.

– És mire hivatkoznánk? Adriana jóslatára? Jól kiröhögnének! – mondtam. Inkább vegyük rá a mi főnökünket, Jant, hogy bevihessünk Pockot az előadásra!

– Kötve hiszem, hogy belemenne. Magad is tudod, aláírtuk a szerződést, mindennek titkosnak kell maradnia – válaszolta Erna, és elkezdte játszani Schubert egyik zongoratriójának scherzóját. Adriana csatlakozott a csellójával, a pörgős ritmusú darab jó bemelegítőnek bizonyult.

– Majd a pénz megoldja… – tettem hozzá. Lemondok a hétvégi béremelésről Jan javára…

– Hát, nem tudom, ez mennyire hatja meg. A bérünkből automatikusan levon tíz százalékot – kontrázott Erna klimpírozás közben.

– Tíz százalékot? Ez is benne van a szerződésben?!

Adriana elmosolyodott.

– It seams you don’t have a clue about the rules here.

A főnök lecsippent magának a béremelésekből, ő biztosítja számunkra a lehetőséget, hát követeli a maga sápját. Az Entertainment Team bére rajta keresztül folyik át. Úgy szent a béke, hogy ő sem maradhat ki a pénzosztásból, máskülönben kicsinál. Itt nincs lefokozás, mint az éttermi részlegnél, a legkisebb ellentmondás is azonnali felmondással jár. A jelenlegi helyzetben kiszolgáltatott, engem nem rúghat ki! – tiltakoztam. Adriana elmosolyodott, megvannak a módszerei és a kapcsolatai, hogy elérje azt, amit akar. A legszívesebben köptem volna mérgemben.

A terembe kopogás nélkül betoppant Jan, közölte velünk, hogy az egyik vendég nagy Michael Jackson-rajongó, és örömmel hallana valami számot tőle a hétvégén. Erna szabadkozott, a nevünkben is benne van, hogy klasszikus zenét játszunk, Tri-o Clas-si-co, ebbe nehezen fér bele a pop. Én meg hozzátettem, kottánk sincs, így kötve a kezünk. Jan tikkelni kezdett, mit finnyáskodunk, pénzért vagyunk a hajón, nem pedig valami művészeti csarnokban, ahol kizárólag a zene élvezetéért játszunk. Ha nem, nem, legfeljebb keres más zenekart… Adriana rávágta, hogy nem gond, az internetről megszerezzük a kottát.

Jan elégedetten távozott, mi pedig azon vitatkoztunk, mi a fenét kezdjünk Jacksonnal. Különösen Erna sopánkodott, a popzenét hígnak, hatásvadásznak tartotta. Tajtékzott, hogy Jackson elárulta a saját faját, a plasztikai műtétsorozatok után már sápadtabb volt a fehéreknél. Ez a bőrbetegsége miatt volt, tette hozzá Adriana, majd az örökzöld Thrillert javasolta. Erna csak hallott róla, ám nem ismerte. Felvetettem, hogy esetleg hallgassuk meg a YouTube-on a Billie Jeant is, imádom a funkys basszustémáját.

Adriana bedobta, hogy a Thriller stílusosabb lesz, egy kis kedvcsináló a farkasemberünknek. Elővette a telefonját, rákattintott a YouTube-on. Michael a szűzies barátnőjével egy fehér cabriolet-ben száguldozik éjjel, és persze, az erdő kellős közepén elfogy a benzin. Michael szerelmet vall a barátnőjének, majd hozzáteszi, hogy ő más, mint a többi fiú. Ez vallomásnak is belefér, fűzte hozzá Adriana, halála előtt pedofíliával vádolták! Korunk tragikus hőse, érzelmi mutáns, szögezte le.

A klipben Michaelnek megnőnek a karmai, a füle, beszőrösödik a feje, hatalmas szemfogakkal vicsorog, farkasemberré változik. Le akarja teperni a rémülten sikoltozó barátnőjét, snitt, mozitermet látunk, ­Michael és a nője épp az iménti filmet nézik, majd kiosonnak a nézőtérről. Odakint telehold, a koporsókból föltámadnak a holtak. Snitt: ­Michael hol zombiként, hol emberként táncol együtt a zombisereggel. Igazi haláltánc.

A sikoltozó nő egy elhagyatott házba szökik, a zombik Michaellel az élén pedig utána totyognak, elkapják! Vágás: Michael felébreszti a kanapén alvó nőjét, kiderül, az egész pusztán álom volt. Ám távozóban Michael mosolyogva visszanéz a kamerába, és megcsillan a farkasszeme.

A klip paródia, igazi mestermű, jegyeztem meg. Erna fanyalgott, mindezt én csak belelátom, az egész nem több puszta blöffnél.

Nem egy nagy zene, de belevághatunk – fintorgott. Keressél rá a kottára a neten. Pár perc alatt megleszünk az átdolgozással.

Találtam egyet, eszerint cisz-mollban vagyunk. Adriana azt javasolta, kezdjük az eredeti ritmusban, majd fokozatosan lassuljunk le, aztán vigyünk bele pár helyen disszonáns hangokat, ördögi tritónuszt, utánozzunk hörgéseket, szélfúvást. A basszus funky témáját Adriana játszotta, a gitárt én a hegedűn, a vokált Erna a zongorán. Ahogy lassultunk, Adriana és én glissandókat, pizzicatókat meg nyikorgó hangokat csaltunk ki a hangszerünkből, Erna mély hangokat ütött le pianissimóban. Fél óra alatt meg is voltunk: Jackson funky diszkója kakofón visítozásba torkollott. Különösen Adriana élvezte, még el is hörgött egy részletet a dalszövegből, és úgy nyomta a be-bop-a Lulát, mintha Godzilla lenne.

– Na, rendben, akkor most jöhet az igazi muzsika! – mondta Erna, majd elővette a Schubert-kottát.

– Hogy te mekkora sznob vagy! – morogtam.

Erna szívósan védte az álláspontját. Schubert zenéje sokkal összetettebb, és nem más szaktudásával villog. Michael Jackson nem volt több egy terméknél, egy paradicsomos Campbell-konzervnél. A menedzsmentje ügyesen kihasználta, Jackson slágereit más írta, a tőkések pusztán megvették a jogokat, és egy bombabiztos sikerre fogadtak a piacon. A Thrillerben nincs semmi kockázat, semmi mélység Schuberthez képest. Jackson nem azért tragikomikus, mert pedofíliával vádolták, meg hogy hipochonder volt, ötszázszor átszabatta az arcát, hanem mert istennek, sztárnak hitte magát, miközben pusztán addig számított annak, amíg tojta az aranytojást. Sebezhető, kiégett lelki roncs lett a végén, akiért milliók rajongtak, és akit milliók felejtettek el.

– Schubert zenéje független az egyslágeres csodáktól – oktatott minket Erna, majd belelapozott a kottába. Itt van ez a zseniális miniatűr, a B-dúr trió első tétele. Lélegzetelállító, ahogyan összeforr, elemeire bomlik, majd elkülönül egymástól a három hangszer, anélkül, hogy káoszba fulladna. Az érzelmi ritmusváltások sohasem indokolatlanul túlzóak. És nem pusztán a variálódó fő téma fejti ki a hatását, hanem a hol hangosodó, hol pedig finomra halkuló részletek. Libabőrös leszek, amikor a zongora hármashangzat-felbontásokat játszik a fátyolos háttérben. Sóvárgás és feloldódás, majd újabb felröppenés, és hát az a pizzicatós befejezés, mintha valaki csitítana, miközben pontosan tudja, semmi sincs elfeledve, a halál nem a vég. És akkor még nem beszéltem a finom ívek, harmóniák és ellenpontok drámai költészetéről. Hol van ehhez képest a pop a maga lebutított struktúráival, cukros enyelgésével? Ráadásul Jackson farkas­emberről, zombikról énekel, kész röhej!”

– A romantika is foglalkozott a kísértetiessel – vágtam vissza. A »hasonmás« a Thrillerben is ott van, az alaptéma és a hangszerelése pedig tökéletesen megfelel a célnak.

– Miféle célnak? Ugyan már! – legyintett Erna. Schubert trióiban a három hangszer egyenrangú, Jackson esetében minden ugyanazt az illúziót, a piaci Jackson-bálványt szolgálja. Közben az igazi zenészek csupán háttérmelósok!

Nem a piac, hanem a sors, a kiszámíthatatlan sors alkotta meg és pusztította el Jacksont, dörmögte Adriana. Nekem meg fáj a faszom, gondoltam, akár piac, akár sors, és akárki is írta a Thrillert, nekem bejön. Előkerestem a telefonomon a dalszövegét. Beleborzongtam:

Ahahahahahahahahaha

You hear the door slam

And realize there’s nowhere left to run

You feel the cold hand

And wonder if you’ll ever see the sun

You close your eyes

And hope that this is just an imagination

‍