Tőmondatokba tördelt világ

Petőcz András: Aysa. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2016.

Az Aysa Petőcz András Idegenek-trilógiájának lezáró kötete, mely a budapesti Fekete Sas Kiadónál jelent meg 2016-ban. Petőcz András szinte minden elismerést elnyert Idegenek című regényével, és ez nem véletlen: a mű egyszerre brutális és gyengéd, valós és hihetetlen, bizalomkeltő és nyugtalanító. Sose mondtak még el ennyit tőmondatokban. Az első kötetet később egy hívatlan folytatás követte, majd az Aysa című alkotás, mely végérvényesen trilógiává koronázta a sorozatot. Napjaink franchise-vadász trendjei létrejöttük óta próbálják elhitetni a regényírókkal, hogy egy történetet nem lehet elég sokszor újrahasznosítani, és ennek a jelenségnek lehetünk tanúi Petőcz András esetében is.
Az Aysa „Anna” túlélésért folytatott egyszemélyes harcát jeleníti meg. Bizonytalan csata ez, melyben nincsenek egyértelműen jók vagy rosszak, talán még győztesek sem. „Anna” felnőtt nőként botorkál csöbrökből vödrökbe, feje fölött vad dinamikával váltogatják egymást a különböző nagyhatalmi csetepaték. A szűnni képtelen kiszolgáltatottság mezején „Anna” és alkalmi bajtársai kézről kézre sodródnak: olykor foglyokként, rabszolgákként; máskor független parasztokként, patkányevő barlanglakókként vagy az aktuális parancsnok ágyasaiként. A főhősnő észrevételei által az olvasó is betekintést nyer a háborús lélekroncsok törvényszerűségeibe – ezt a katonák viselkedése tükrözi a legmarkánsabban. Minden katona már eleve idegen vagy elidegenedik a maga módján, elégtételt ott keresnek, ahol tudnak – tragikumuk abban oldódik fel, hogy sosem találják meg azt.
Mindemellett „Anna” belső világa is ostrom alá kerül: a háborúban született és nevelkedett nő egy rég őrzött kézirat alapján próbálja rekonstruálni származásának történetét. Kicsoda ő: Anna, Aysa vagy egy teljesen más személy?
Az Aysa merész váltás elődjeihez képest. A feszült tőmondatok kisültek: rezignáltságuk és monotonitásuk mögött kiveszett a (túl)élni akarás vagy bármi, ami emberi. Mindaz, ami felépítette az első regényt, most az érvényességére tört. Az Idegenek sikere nem abban állt, amit elmondott, hanem épp abban, amit a kislány-elbeszélő a maga ártatlanságában elhallgatott vagy csak apránként adagolt. Ezzel szemben az Aysa kéjgyilkos tábori orgiákhoz és botrányvadász ponyvák Stockholm-szindrómáihoz nyúlva próbálja az olvasó arcába üvölteni mindazt, amit eddig csak szuggerált (és amit egyébként az olvasó csendesebben is értene): a háború sosem követel többet, mint az általa sújtottak teljes lelki józanságát.