.svg)
El nem múló szenvedéllyel hallgatom ezt a dalt a hetekben egymás után, amikor csak lehet. Lassan persze kezd kopni, de mégis azt figyeltem meg, hogy elkísér egészen lefekvésig, egyfajta mély, meditatív nyugalomban tart a napom Tom Waits-mentes részében is. Pakolászom a vizsgálati eszközöket a melóban, vénát szúrok, értetleneknek magyarázok, közben fejben dúdolom a sálálálát és leszarom, mennyit nyöszörög a világ körülöttem, mert hát minden eltörpül egy ilyen felfedezés mellett. Hát szerelmes vagyok egy jersey-i lányba, kérlek!
Egyszerűen elszabadít és felragad rögtön az első kiállás, amit szép hosszan készít elő a zenekar. Finoman rajzolja fel a háttérül szolgáló utcaképet, kicsit esőáztatta, kicsit füstös, elfolyó neonfényekkel világított éjszaka, de itt-ott felcsillant az égen egy csillagot a harangjáték. Kibélelik ezt a teret a basszusok, ringat a gitárjáték és a jazzdob. A kavargó testi képzeteket pedig szépen szimulálják a vonósok és a fúvós szekció. Ez a zene egy hógömb, amelyben bájosan szállingóznak a műpihék egy idilli nipp-jelenet körül. Ennél giccsesebb nem is lehetne, igaz? De aztán jön Tom hangja és minden elkezd működni. Instant kapod életed elsöprő érzését 5 percnyi dalban. Énekli ezen a fiatalon eltört hangján és mindegy, mit illik és mit nem, háborúban, szerelemben mindent szabad, hát úgy ordítok, ahogy akarok én is, mert elsodor magával.
Ez még az Asylum idők Tom Waits-e, a bizonyos „Bukowski füzet a hóna alatt”-korszak legvége, érik már erősen, a Heartattack and Vine lemez épp csak egy köpésre van a szanaszétvert Swordfishtrombonestól. Tök nehéz elhinnem, hogy egy friss házas, 31 éves manus énekel ezen a jól felkészült ördöghangon, de igaz. Nem lehet már utólag tudni, vajon, ha ezt is saját maga producerelte volna, akkor is maradt volna a kamarazenekar, vagy ugyanezt/ehhez hasonló hatást az őrült, furcsa hangszerkavalkádjával ért volna el. Nekem a zongora a tippem, mert azért a későbbi lemezeken a nagyon meghitt, érzelmes darabokat hétköznapibb szívhez és átlag fülhöz közelebb álló hangszerek kísérik.
Miért nem csak egy a többi szerelmes szám közül, mitől más a Jersey girl egy romantikus dalnál? Faék egyszerűségű a szöveg és a dramaturgia is. Ez a dal nem szól rólad és rólam, nem szól arról, mennyire szeretjük egymást, vagy szerettük, de már elmúlt, vagy hogy megbántottál, vagy bocsáss meg, amiért bántottalak, vagy egyáltalán. Végig egy harmadik személyhez kötődő kapcsolatát mutatja be. Ez a dal az esszenciája annak az érzéskomplexumnak, amit a szerelem gyűjtőszóval illetünk. Csak annyit mond, hogy van ez a csaj és milyen jó ezt érezni. Egyszerűen az se biztos, hogy az áradó szavaknak van célzottja. Hogy a lány, akit megénekel, tudja, hogy valaki szerelmes belé, hogy valakinek a világot jelenti. Ismeri-e a csávót egyáltalán, beszéltek-e valaha? Számít ez? Megélhetjük a szerelem palettájának kb 70%-át plátóian is, a mélységet és magasságot egyaránt. Tom Waits ezt a számot konkrétan erről a multiverzumról írta, amit magunknak teremtünk, ha elkap a szerelem. Zseniális, hogy nyelvileg milyen eszköztelenül, milyen kevés szóval képes éreztetni ezt a helyzetet.
A hivatalos lyrics szerint 23-szor bőgi el a sálálálát az ének, bár a dal vége ki van futtatva, így nem lehetek biztos benne. Az viszont tuti, hogy ezek mind a szerelem más aspektusában szólnak. Mint a hópelyhek, mind hasonlít egymásra, de nincs két egyforma köztük.
1. szétvetett karokkal, teljesen megfeszült testtel kiáltós
2. az esőben Gene Kelly-sen éneklő
3. hím oroszlán udvarló üvöltése a nősténynek
4. buliban a hangos zenébe vegyült éneklés
5. rohadt magányos
6. este elalvás előtt a párodat nézve dúdolós
7. hétvégén főzés közben táncikáló
8. miután igent mondott és örömködsz
9. nosztalgiajárat
10. mindenről teljes mértékben lemondott
11. apa a lányának
12. örömapa a lánya esküvőjén
13. első randi után hazafelé tartva
14. vagányan átkarolva együtt sétálós
15. teljesen eltorzult arccal őrjöngő
16. éjszaka egyedül a szobádban a párnába üvöltő
17. szex után motyogós
18. ripityára tört szívű
19. frissen hullott hóban sétálva
20. sírástól elfúló
21. úgy táncolva, mintha senki nem látna
22. romantikus filmet nézve fantáziálós
23. az utolsó cigarettát szívva mielőtt lelépsz
A zenekari háttér és Tom énekhangja, mint szépség és a szörny, az összhatásuk azonban happy end. Azt hiszem, mindenki átélte már egyszer ugyanezt az önfeledtséget, de senki nem beszélt róla így. Ezeket az érzelmi kitöréseket mindenki magában tartja a jóízlés védelme érdekében. A zene azonban képes a kioperált belső monológot, amelyről még csöpög a szirupos lé, úgy feldolgozni, hogy ne sérüljön a felszabadultság. Itt van ez a lány, akit imádunk, miközben hosszú időn át zötyögünk hozzá a város másik végéből. Egy ilyen út persze euforikus érzelmekkel teli, mert minden pillanatban egyre közeledünk az érzés forrásához. Azt is el tudom hinni, hogy a találkozás valóban olyan, ami szétveti ezt a koszos kis valóságot, Tom Waits elhiteti velem.
De sokkal valószínűbb, hogy csak a szerelembe vagyunk szerelmesek. Sokkal katartikusabban éljük meg, mikor épp a bevásárlást intézzük, hazafelé sétálunk vagy a vizsgálati eszközöket pakolásszuk a melóban. Ilyenkor kiment minket a hétköznapok állóvízéből a párunk lénye, fényesen és lágyan körbejár, eltelít ezzel a lebegős, szívettépő érzéssel. Fantáziálni kezdünk és belehabarodunk a megidézés folyamatába. Ezért magányos műfaj a szerelem, az érzéseink forrása tulajdonképpen nem a másik ember, hanem mi magunk vagyunk. Erre tanít minket ez a jólképzett ördöghang.
