.svg)
A hatodik Bréda Ferenc Irodalmi Kör meghívottja Tófalvi Előd volt, akinek a szövegei mellé György Evelin írta a vitaindítót. György Evelin finom érzékenységgel tapintott rá a versekben lévő témákra vagy a szövegek építkezésmódjára, amely a beszélgetés során többször is visszatért.
Elsőként Gál Hunor szólt hozzá a szövegekhez, aki a központozás hiányára hívta fel a figyelmet, mivel helyenként problémásnak tartotta azt, hogy nincs semmiféle támpont arra nézve, hogyan is kéne olvasni ezeket a szövegeket. Ezzel szemben Horváth Benji hozzáfűzte, mivel a szövegeknek van egy gondolatritmusa, ezért nem zavaró a központozás hiánya. Azt viszont kérdésként vetette fel, hogy vajon probléma-e, hogy olvasás közben meg kell állni, esetleg újraolvasni.
Ezt követően André Ferenc arról beszélt, hogy a szövegek nagyon zártak, kevés dolog mozdul bennük, hiányzik a dinamika és éppen ezért egy lassabb olvasási ritmust igényelnek. A „nem történik semmi” vershelyzet meglátása szerint képes fenntartani egyfajta feszültséget és figyelmet, mint ahogy azt a pandémia című versben is megfigyelhettük. Bara Tamás Tófalvi Előd szövegeit Bartis Attila gondolatvilágához hasonlította, ahol szintén látszólag nem történik semmi, hiszen igazából a valódi történetek fejben jönnek létre, ezért igénylik az újraolvasást. Azt viszont André Ferenc is megjegyezte, hogy mivel ennyire zártak a versek és nem adnak semmihez fogódzót, ezért nem biztos, hogy felkeltik az érdeklődést annyira, hogy újra akarjuk olvasni őket.
A továbbiakban Horváth Benji néhány erős sort emelt ki a szerzőtől, majd hozzátette, lenne mit húzni a szövegekből, amelyhez Sánta Miriám hozzáfűzte, hogy helyenként viszont éppen, hogy ki kéne bővíteni azokat, nagyobb teret adni a témák kibontására. Szallós Kis Csaba meglátása szerint éppen azért jók ezek a szövegek, mert nem közhelyesek, finom képekkel dolgozik a szerző, amelyek szépen építkeznek egymásra, viszont a túl sok asszociáció miatt túlságosan tömörré válnak helyenként. Ezzel kapcsolatban Ádám Szilamér éppen azt hozta fel példaként, hogy a sok nagyon jól eltalált kép mellett olyan részek is vannak, melyek kevésbé érthetőek, zavarosak. Bálint Blanka is csatlakozott az előzőekhez, és hozzáfűzte, ő úgy érzi, hogy a zavaros képek kizökkentenek a vers ritmusából. A beszélgetés fókuszába a „porcelán tigrisek alatt csipke terítők/alattuk dinnyeillatú asszonyok” zárósorok kerültek, mellyel kapcsolatban többen is kifejtették a véleményt. Volt, aki szerint erős zárás, más vélemény szerint viszont giccses porcelángyűjteményekre hasonlít.
Utolsó szó jogán Tófalvi Előd nagyon részletesen válaszolt minden felmerült kérdésre. A központozással kapcsolatban például kifejtette, hogy számára sokat elvesznek az írásjelek a szövegekből. A „nem történik semmi” témakör számára nagyon izgalmas kérdés, hiszen elmondta, ő a fejében él, nagyon asszociatívan gondolkodik és számára meglepő, hogy ezt mások lassú ritmusúnak tekintik, miközben ez a folyamat az ő fejében nagyon gyorsan megy végbe. A Bartis Attilához való hasonlítás kapcsán pedig elmondta, nem is az írásmódjukban hasonlítanak egymásra, hanem sokkal inkább abban, ahogyan látják a dolgokat. Amikor olvassa, olyan érzése támad, mintha Bartis az ő szemével írná a dolgokat.
