Tér, szöveg, poétika

Papp Ágnes Klára: A tér poétikája – a poétika tere. A századfordulós kisvárostól az ezredfordulós terekig a magyar irodalomban.Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2017.

Azon irodalomkedvelők számára lehet izgalmas olvasmány Papp Ágnes Klára új könyve, akik még szokatlannak érzik a „tér” fogalmának a humántudományok körében újabban befutott nagy karrierjét, jelentésének és használati körének hirtelen kibővülését.
A tér poétikája – a poétika tere című kötet különálló, de egy irányba mutató tanulmányok gyűjteménye, melyek közös ernyőfogalma kétségtelenül a tér, mint a későmodern világtapasztalat egyik fontos jelölője. A bevezető fejezet kiváló tájékozódást nyújt arról a jelenségről, amelyre – az 1960-as évek „iconic turn”-jének mintájára – „térbeli fordulat”-ként hivatkozunk; ismerteti a legfontosabb vonatkozó elméletírókat (Bahtyin, Foucault, Bachelard) és irányokat mutat ennek az elméleti paradigmának a gyakorlati, szövegelemzési alkalmazhatóságát illetően. Ugyanakkor a szerzőnek nem célja kiemelni történetiségéből a tér megújult fogalmát: az elméleti megalapozás leginkább arra irányul, miképp lehetne a térképzeteken keresztül másképp, újra megérteni az irodalmi modernség és posztmodernség fordulatát.
Ennek gyakorlati megvalósulásai a kötet tanulmányai. Elsőképp a kisvárost mint a modern metropolisz „ellenmítoszát”, ellennarratíváját, s különböző irodalmi megjelenítéseit vizsgálja olyan klasszikus 20. század eleji magyar szerzők prózaszövegeiben, mint Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula, hovatovább a kánonon kívülre is merészkedik (Karácsony Benő). A következő részben a magyar későmodernség talán legfontosabb szerzőjének, Ottlik Gézának két művét, az Iskola a határont és a Budát, valamint az e kettő közötti térpoétikai eltéréseket vizsgálja; ezt követi Lengyel Péter Macskakő című regényének elemzése, illetve ennek a nagyobb fejezetnek a végére szorult a mágikus realizmust mint irányzatot kronotopikus értelemben újrafelfedező elméleti eszmefuttatás.
A kötet utolsó fejezetében a szerző a posztkoloniális kritika elméleti apparátusa mentén tesz kísérletet reflexiók megfogalmazására mind a mágikus realizmus, mind a kisebbségi irodalmak meghatározhatósága kapcsán. E megfontolások gyakorlati bemutatásaként pedig Láng Zsolt „áltörténelmi” regényeinek részletes elemzése foglalja keretbe a tér kitágított jelentéshorizontjából leszűrt tanulságok sorát.