Tanmesék a Hurokból

Mit mondanál, ha találkoznál fiatalkori önmagaddal? Ha testet cserélnél a legjobb barátoddal? Ha megállíthatnád az időt, hogy örökké a szerelmeddel maradj? Ha egy vasgömb visszhangjából megtudnád, meddig élsz, vagy egy rövid erdei séta után kiderülne: évtizedekig maradtál távol szeretteidtől? Különös kérdések ezek, nem meglepő tehát, hogy épp egy tudományos-fantasztikus sorozat keres rájuk válaszokat. Az Amazon Történetek a Hurokból (Tales From the Loop) című sorozata az a sci-fi, amelyben teljesen háttérbe szorulnak a robotok, elmarad a csillagközi csihipuhi és akciódús üldözés, helyettük nagyon is emberi tapasztalatokra fordít figyelmet: az öregedés, a gyász feldolgozása, magány, beteljesíthetetlen – úgymond „lehetetlen” – vágyak.

A sorozat egyfajta „látványadaptáció” Simon Stålenhag svéd képzőművész és könyvillusztrátor munkáiból, ugyanakkor lazán kapcsolódik azonos című (magyarul Mesék a Hurokból címmel megjelent) szöveggyűjtemény-albumjához, amely a titokzatos Hurokkal kapcsolatos „meséket” foglalja magába. A könyv előszava szerint a Hurok a hetvenes-kilencvenes évek között működő részecskegyorsító volt, amely több megmagyarázhatatlan jelenség és falusi mendemonda alapjául szolgált. Stålenhag képei internetes fórumokon kaptak nemzetközi figyelmet, később erre alapozva kickstarteres közösségi finanszírozással jelentette meg köteteit (amelyek magyar nyelven is olvashatók az Agave gondozásában). Munkái a nyolcvanas évek svéd vidéki világát ötvözik a tudományos fantasztikum vizuális eszköztárával, absztrakt vasszerkezetekkel, elhagyottnak tűnő, mégis önálló életet élő robotokkal: mindezek egyvelege határozza meg a sorozat különleges hangulatát és látványvilágát. Feltűnik egy erdőben bujkáló kétlábú robotkutya, rozsdaette vasgömbök, a repcemező közepén hatalmas gyártornyok magaslanak, alattuk a Hurok munkásai ügyködnek, hogy „lehetségessé tegyék a lehetetlent” – meséli a központot alapító és működtető Russ Willard (Jona­than Pryce).

A látszólag epizodikus felépítésű sorozat mondhatni elementáris közhelyekből építi lassú dramaturgiájú, mégis feszült figyelemmel operáló részeit. Első ránézésre a történetek alig kapcsolódnak egymáshoz, fontosabb összefüggő elemként egy családot látunk, amelyben senki sem az, akinek látszik: az édesanya múltbéli önmaga a városban koslatva keresi eltűnt gondviselőjét, az édesapa egy lakatlan szigetre száműzött robot támadása következtében elveszítette bal karját, az idősebb fiúgyermek testében hosszú ideje legjobb barátja ül le a családi vacsoraasztalhoz, a legkisebb fiú, Cole (Duncan Joiner) pedig kezdi fokozatosan felfedezni, mi zajlik tulajdonképpen körülötte. Érdekes keretet kölcsönöz a történetnek az erdőben lapuló robotkutya is, akit Cole az első epizódban még kővel dobál a jó szerencse reményében, majd a Jodie Foster által rendezett záróepizódban kiderül: ő is a család oszlopos tagja.

A Történetek a Hurokból egyik erőssége, hogy kerüli a kényszeres megmagyarázni vágyást: a fantasztikum szerves része a történteknek, mégis minél többet ismerünk meg róla, annál kevesebbet tudunk. A némiképp didaktikus expozíciót leszámítva a sorozat játszi könnyedséggel emeli be nézőit bizarr világába és sajátos szabályrendszerébe, a cselekmény központi eleméül szolgáló Hurok belső működését pedig az első évad lejártával is akkora homály fedi, mint a legelső részekben. Elmarad a világteremtés és -megváltás, nincsenek gigászi harcok emberek és humanoid robotok között, helyettük hétköznapinak tűnő belső konfliktusok fantasztikus köntösbe bújtatott elbeszélését látjuk: Cole kénytelen szembenézni nagyapja halálával, és azzal, hogy bármi is történne a Hurokban, az emberi élet véges és meghosszabbíthatatlan. Hasonlóan tragikus az ötödik részben szereplő édesapa felismerése, aki még a ház körül őrködő roncstelepi robottal sem tudja tökéletes biztonságban tartani egyre fogyatkozó családját.

Címéből adódóan nem meglepő, hogy a sorozat gyakran visszatérő narratív megoldása az idővel és alternatív valósággal való játék, amely sokszor teljesen elszakad a főbb cselekménypontoktól: ilyen például a magányos biztonsági őr rövid története, aki a mezőn talált traktor segítségével olyan párhuzamos univerzumban találja magát, amelyben együtt él álmai férfijével (akit szép lassan el is szeret – saját magától); és ilyen a korábban felvázolt időutazó szerelmesek története is. A szó legszorosabb értelmében vett tanmesék ezek: afféle újragondolt Alkonyzónát látunk kibontakozni: az abszurd alapfelvetéseket előreláthatóan még abszurdabb, tragikumba torkolló végkifejletek követik. Ezek kölcsönözik a sorozat lassú, melankolikus tempóját, amelyhez nagyszerűen társul a látványvilág (neutrális, tompa színskála, precízen kitartott és a Stålenhag-munkákhoz hűen igazodó, grandiózus kompozíciójú snittek) és a zene is. Több alműfajba merül alá a sorozat, találkozunk javarészt cselekménytelen szerelmi drámával (harmadik és hatodik rész), némiképp visszafogott horrorral (hetedik rész), és köznapibb értelemben vett sci-fivel is (nyolcadik rész). Sokszínűségéből adódóan változatos sorozat, visszafogott tempójából adódóan viszont nehezen felelne meg korunk binge-orientált, feszült sorozatfogyasztói elvárásainak.

A Történetek a Hurokból szép és szolid miniszéria egyszerű, könnyen emészthető felvetésekkel. Az idővonalak és cselekményszálak ötvözete ugyan próbára teszi a néző figyelmét, mégis könnyebben befogadható, mint a Netflix már-már jegyzetfüzetet igénylő Dark című sorozata. Lassú tempójából és látszólagos eseménytelenségéből adódóan viszonylag ismeretlen, a sci-fi és igényesen megkomponált mozgóképek szerelmesein kívül nem sokan fogják végignézni vagy emlegetni. Nem túl hangos, nem túl merész: mégis egyedi színfolt a jelenlegi tudományos-fantasztikus sorozatpalettán.

Történetek a Hurokból (Tales From the Loop), színes amerikai minisorozat, 8 epizód, 2020. Alkotó: Nathaniel Halpern. Szereplők: Daniel Zolghadri, Paul Schneider, Rebecca Hall, Jonathan Pryce. Operatőr: Ole Bratt Birkeland, Luc Montpellier, Jeff Cronenweth, Craig Wrobleski. Zene: Philip Glass, Paul Leonard-Morgan. Gyártó és forgalmazó: Amazon Prime. 

‍