.svg)
Márton Árpád: Zárt világ
Mondd, mi lesz
Mondd, mi lesz,
ha a végén rád támadnak a fák,
ha rázni kezdik ököllombjaik,
kiszaggatni gyökereik,
üvöltéssé fokozni susogásuk,
mondd, kihez fordulsz akkor segítségért?
Mondd, mi lesz,
ha termésük a földre hajítják,
köréd fonják árnyékuk sötétjét,
ha rád zúdítják leveleik között cikázó
kérdéseik,
mit érnek akkor szavaid, gondolataid?
S ha a végén kifordulnak a földből,
melléd hullnak a porba,
elfolyatják nedveik,
ha mind kiszikkadnak, elrohadnak,
mondd, mondd,
minek nevezed akkor magad?
Csak egy kicsit
(vágyvers)
Látni szeretnék,
ezért felfelé nézek,
kiszáradt tó aljáról a táj
mereven bólogató hallgatás.
Valamikor hatalmas kápolna állt itt,
képeit a légbe függesztve
elnyúlt a végtelenbe.
Aztán robbanás történt az égben,
s minden idezuhant csörömpölve:
lehajtott fejű ló, kibelezett hűtő,
villog néhány havazó képernyő.
Nézem, de azt érzem, nem látok,
hogyan lettem ennyire határos,
kád peremén betűző fény,
csak egy kicsit kellene fennebb jutnom.
Oda, ahol már halak úsznak az ég vizében,
ahol, nyálkásan, szavak nélkül
úgy tündököl születésem,
mint a világ teremtése.
Ha félsz
Ha egyedül vagy,
ne csüggedj,
mint egy félrevert harang,
csengve-bongva te is kitöltöd a teret.
Ha elbuksz, kudarcot vallasz,
odalent az ércek kérges ölelése vár,
s felmagasztosít a sár malasztja.
Ha elveszíted szeretteidet,
saját halálod becézget,
majd hátára vesz
az élet szilánkos ősrobbanása.
Ha félsz és szorongsz,
csak gondolj arra,
mint egy könnyű hajó,
lágyan sodródik az ezerszínű éjben
a Föld.
